mszp.hu | Belföld
2022. február 24. 17:46

Az Egységben Magyarországért sikere fontos része az európai demokráciának és jólétnek

Az Egységben Magyarországért sikere fontos része az európai demokráciának és jólétnek
Berlinben tárgyalt az MSZP és Márki-Zay Péter: A német koalíció egyetért azzal, hogy a békés, mindenki számára a jólétet erősítő kormányzás jelenti a jó európai jövőt.

Európa demokratikus vezetői értik, hogy a jelenlegi Alaptörvény szerinti helyzet bonyolult, így az új kormánynak lépésről lépésre kell helyreállítani a jogállamiságot – mondta el Kunhalmi Ágnes, az Egységben Magyarországért politikusa, Budapest 15. választókerületében újrázó országgyűlési képviselőjelöltje, az MSZP társelnöke szerda este a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

Az interjú apropóját az adta, hogy az MSZP társelnökei és Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt a jelenlegi kancellárt, Olaf Scholtzot is adó szociáldemokrata vezetőkkel tárgyaltak Berlinben.

Kunhalmi Ágnes elmondta, miközben itthon a Fidesz megfélemlítés eszközeivel kampányol és tavasszal esedékes választások előtt még gyorsan ráküldi a NAV-ot és az ügyészséget politikai ellenfeleire, az ellenzék részéről a billegő körzetekben zajlik a legfontosabb munka, fórumokkal, személyes jelenléttel.

Az MSZP testvérpártjával, az SDP-vel történt „rendkívül gyümölcsöző” berlini tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, azokon az ukrán-orosz konfliktuson túl, a magyar jogállamiság kérdéséről is szó esett, mivel a leendő új kormány nemzetközi kapcsolatrendszerét is fontos megalapozni, nem utolsósorban a jogállamiság helyreállítása szempontjából.

Elmondta, türelmet kértek az Alaptörvény korrigálásával kapcsolatban, mivel az egy bonyolult jogi folyamat útján módosítható csak. „Ha 50%-kal felbontunk dolgokat, akkor még a végén ellenünk indíthatnak jogállamisági eljárást az EU-ban, de ha így marad, ahogy most van, azért meg már el akarják indítani a mechanizmusokat. Ez egy borzasztó nehéz helyzet, de mindig jobb kormányon megoldani a dolgokat, mint a partvonalról nézni ellenzékben, mint az elmúlt 12 évben” – tette hozzá.

A szocialista politikus úgy látta, rettentően bizakodóak a németek e tekintetben. „Tudják azt, hogy ez nem csak magyar kérdés” – emlékeztetett Kunhalmi – „hanem az Unióban is tétje van annak, hogy a magyarok hogy döntenek április 3-án”.

A tárgyalások során kiderült, szövetség bontakozik ki Németország és a leendő új magyar kormány között arról, hogy megszorítások helyett a jóléti intézkedéseket kell erősíteni az EU-ban, és a helyreállított magyar jogállamiság tartós garanciáit is biztosítani kell.

„Hosszú távon kell gondolkodni, és azon társadalmi csoportoknak, amelyek pártjaink mögött vannak, hosszú távon kell kiegyezésre jutniuk. Tehát például egy momentumosnak hosszú távon kell tudnia elviselni egy szocialistát, egy LMP-snek a DK-sokat, a DK-snak a szocialistát” – hangsúlyozta Kunhalmi a hat szövetséges ellenzéki párt előtt álló történelmi kihívással kapcsolatban.

Elmondta, szerinte ilyen szemmel kell nézni azt is, hogy Orbán folyamatosan azon dolgozik, hogy orosz és kínai típusú diktatúra épüljön ki Magyarországon az EU-n belül. „Akik azt mondják, hogy ki akar lépni az Európai Unióból Orbán és gyakorlatilag Oroszországhoz akar csatlakozni – most sarkítva fogalmazom meg az egyik pólust –, azok nem látják sokszor tisztán, hogy Orbán alapvetően a pénz miatt és sok minden más miatt is alapvetően a saját képére akarná fazonírozni az Európai Uniót. Nem véletlen, hogy Salvinivel, Le Pennel, Kaczinskyvel és Morawieckivel akarna egy új pólust létrehozni, és próbál újra meg újra a választásokon olyan pozíciót elérni, ami az ő szélsőjobboldali világát erősíti”.

Hangsúlyozta, ezzel szemben úgy tűnik, az Egységben Magyarországért mögött álló demokratikus gondolkodású magyar többség képes lehet megszerezni minimum a 4 évvel ezelőtti 52,6%-ot és Magyarország többségét is újra felfelé vinni. „A demokrácia keretei között kell Magyarország problémáit megoldani (…). Forradalmi hangulat az ország felében – a mi felünkben – van, a másik felében nincs. Ilyen politikai körülmények között kell nyerni. 4 évvel ezelőtt is többségben voltunk, csak nem voltunk egységesek, de most azok vagyunk” – húzta alá.

„Arra kell koncentrálni praktikusan, hogy megcsináljuk a billegő körzeteket, (…) ezért megyek én is ilyen körzetekbe, és ezért megy a többi kolléga, mert ott fog eldőlni a választás. Nem Berlinben dől el: oda azért mentünk, hogy (…) a következő kormánynak legyen mozgástere. (…) A választás a belföldi szavazókon múlik: most kampányolnunk kell a terepen” – szögezte le végezetül az Egységben Magyarországért politikusa, az MSZP társelnöke.

Kapcsolódó párttagok