mszp.hu | Belföld
2023. november 30. 14:09

Az ellenzék együttes fellépéssel meg tudja verni a Fideszt

Az ellenzék együttes fellépéssel meg tudja verni a Fideszt
A Fidesz szatellit-pártján keresztül akarja mindössze fél évvel a választások előtt módosítani a választási törvényt. Csütörtökön, a parlament rendkívüli ülésén Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásában elmondta, a kormány törvénymódosítással akarja nehéz helyzetbe hozni az ellenzéket, az MSZP azonban ezt nem hagyja, mindent megtesz a jövő évi sikeres szereplésért.

Rendkívüli ülést tartott csütörtökön a parlament a MiHazánk által benyújtott választási törvénymódosítás okán. Kunhalmi Ágnes napirend előtt szólalt fel, először dr. Karsai Dánielt köszöntötte. Elmondta, személy szerint egyetért harcával, pártja közössége nevében pedig szolidaritását fejezte ki az alkotmányjogász felé. Hozzátette, Karsai nem csak magáért, hanem társai érdekéért is harcol.

A rendkívüli ülésen az MSZP társelnöke elmondta, a miniszterelnök nindzsának vallja magát és nindzsakormányzásról beszél, a rendkívüli ülés azonban azt mutatja: sunyi és gyáva nindzsa a kormány minden tagja. Sunyi, mert az utolsó pillanatban, a választások előtt fél évvel akarnak változtatni a játékszabályokon, ezzel próbálva még jobban ellehetetleníteni az ellenzéket. A kormány pedig gyáva, mert nem vállalja fel a fővárosi önkormányzati választási rendszer átalakítását, hanem azt a szatellit-pártjára a MiHazánkra bízta.

A most benyújtott törvényjavaslat alapvető indoka szerint – amennyiben nem változtatják azt meg - Budapesten is igazságosabb és arányosabb választási rendszer létrehozása. Kunhalmi Ágnes emlékeztetett, 2014-ben egészen máshogy látta ezt a Fidesz, akkor ugyanis szintén nem sokkal az önkormányzati választások előtt szüntette meg azt a listás rendszert, melyet most vissza akarnak állítani. Akkor a kormánypárt úgy ítélte meg, számukra jóval előnyösebb a közvetett választás, most pedig pont ennek ellenkezőjét tervezik visszaállítani.

Az MSZP társelnöke elmondta, a Fidesz rendszerének fenntartásában döntő jelentősége van a választási rendszer jellegének, az országgyűlési képviselők esetében például olyan aránytalan szisztémát alkottak, melynek köszönhetően 2014-ben 564 ezer szavazat elvesztése ellenére újra kétharmada lett a kormánypártnak.

De mi vezethetett a kormány mostani lépéséhez? – tette fel a kérdést az MSZP országgyűlési képviselője. Vélhetően az, hogy a Fidesz azt gondolja, az ellenzéki pártok között nem fog közös lista létrejönni a fővárosban, így a kormánypárt a közgyűlésben többséget szerezve megbéníthatja a főpolgármester jogkörét. Ez azonban két dolgot is jelent: a Fidesz ki akarja használni az ellenzéki pártok közti vitákat, valamint ezzel beismerik, nem látják jelenleg esélyét sem a főpolgármester választás, sem a közgyűlés megnyerésének.

A kormány lázasan kutatja Karácsony Gergely kihívóját, mégsem talált a mai napig olyan ellenfelet, akivel vissza tudná szerezni Budapestet. Amennyiben a Fidesz megszünteti a közvetlen főpolgármester-választást, azzal beismeri, nem tud a fővárosban valós többséget szerezni és ismét a szabályok megváltoztatásához folyamodik.

„Bármilyen szabályozásokat alkosson Fidesz, a demokratikus ellenzék keresztbe fogja húzni a számítását. Az MSZP egyértelműen a közös budapesti listát támogatja” – szögezte le Kunhalmi Ágnes, majd hozzátette, örömmel látja, hogy a többi ellenzéki párt is felismerte, addig, amíg a Fidesz tetszőlegesen alakítgatja a játékszabályokat, addig az ellenzéken belüli versengés csak a kormánypárt érdekét szolgálja. A Fidesz pedig mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az ellenzéki pártokat, az ellenzéki szavazókat egymás ellen fordítsa, egymásnak ugrassza őket.

„Bármit is tegyen a Fidesz, az ellenzék egészének megvan a fegyver a kezében. Az MSZP ajánlata továbbra is az, hogy az egész ellenzék ne csak Budapesten hozzon létre közös listát, hanem akkor már minden megyében alakítsunk közös megyei listát” – hangsúlyozta az MSZP társelnöke, hozzátette, felmérések azt is mutatják, közös európai parlamenti listával legyőzhető lenne a kormánypárt az EP-választáson is. Az MSZP továbbra is mindent meg fog tenni azért, hogy az ellenzéki szavazók akarata érvényesüljön és a kormánypárt „galádságai” ne érjenek célba, zárta felszólalását Kunhalmi Ágnes.

Kapcsolódó párttagok