Az MSZP abból indul ki, mind az európai parlamenti, mind az önkormányzati választásokon, hogy a Fideszt kell legyőzni, visszaszorítani. Az EP-választásoknak is komoly tétje van, hiszen a júniusi voksolást követően július elsejével Magyarország lesz az EU soros elnöke. Így pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy tisztán listás, akár kétharmados győzelemmel fog Orbán Viktor elnök lenni, vagy üzenetet küld az ország azon része, mely nem akar jelen körülmények között élni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, választási matematikai, valamint politikai szempontból is az a megoldás, ha az ellenzék közös listán indul.
Harangozó Tamás kiemelte, a Závecz Research november végi felmérésének eredménye is azt mutatja, hogy az emberek jelentős része együttműködést akar. A választási rendszernek köszönhetően pedig, ha két lista áll egymással szemben, akkor 35 százalékot a közös ellenzéki lista kapna, 34 százalékot a Fidesz, derült ki az őszi közvélemény-kutatásból. Az ellenzéki pártokra adott szavazatok ugyanis összeadódnak közös lista esetén, ezt pedig az ellenzéki szavazók támogatnák. Közös listával a Fideszt akár meg is lehetne verni az EP-választásokon, míg külön indulás esetén, ugyanannyi leadott szavazat mellett 5-6 mandátumot kaphatnának az ellenzéki pártok. A Fidesznek pedig kétharmados többsége lehetne, kiemelendő, hogy ugyanannyi leadott szavazat mellett történne mindez, a különbség az ellenzék közös, illetve külön indulásában rejlik. Az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, az ellenzéki pártok szavazóinak többsége szívesen szavazna közös listára. Azok a szavazatok pedig, melyek olyan pártra kerültek leadásra, mely végül nem szerez mandátumot, mind a legerősebb pártot, a Fideszt fogják erősíteni.
Harangozó Tamás szerint fontos lenne megérteni az ellenzéki pártoknak, hogy nem szabad abba az illúzióba kergetni szavazóikat, hogy a tartalmi politikai programok át tudnak ütni a Fidesz uralta médiatúlsúlyon. Emellett pedig azért sem jutnak el az üzenetek a szavazókhoz, mert a jelenleg alacsonyabb támogatottsággal rendelkező pártok üzenetei egyszerűen nem érdeklik az embereket. Ehhez előbb fel kell hívni a figyelmet a pártoknak magukra, hogy létező, valós alternatívát tudnak nyújtani. Az MSZP azért kampányol március 15-ig, mert addig van erre idő, azt követően pedig már nem lesz, utána az MSZP is megkezdi saját kampányát.
A szocialista országgyűlési képviselő emlékeztetett, 2022-ben az országgyűlési választások idején hónapokon keresztül dolgozott hatalmas stáb a programon, a koncepción, valamint akkor sem az összefogás volt a sikertelenség oka, hanem az összefogás minősége, mélységének a hiánya. Ebben közrejátszott a miniszterelnök-jelölt személye, valamint a pártok eltérő intenzitású kampánya. Jelenleg nincs alternatívája az együttműködésnek, a tisztán listás választás egyértelmű megoldása a közös lista.
Harangozó Tamás emlékeztetett, a Momentumnak évekkel ezelőtt, mikor éppen nem sikerült a parlamenti küszöböt megugornia, a több mint 4 százaléknyi szavazatuk a Fideszt erősítette, ezt elkerülendő javasolja az MSZP a közös listát. Számos felmérés mutatja azt, százezrek morzsolódnak le a Fidesz szavazótáborából, éppen ezért muszáj ezt az ellenzéknek kihasználni.
Az MSZP koncepciója azt teszi lehetővé, hogy azoknak is legyen választási lehetősége, akik nincsenek megelégedve a jelenlegi helyzettel. Az ellenzéki pártok közti versenyre pedig a jelenlegi környezetben nincs lehetőség, autoriter rendszerben ugyanis nincs lehetőség arra, hogy egymással szálljanak harcba a baloldali pártok.
A szocialista frakcióvezető-helyettes kiemelte, az MSZP azokat az ellenzéki pártokat hívja az együttműködésre, akikkel két évvel ezelőtt is megvalósult az összefogás. Így komolyabb elvi problémák nem valószínű, hogy felmerülnének a pártok között.