Az elmúlt hét évben súlyosan nőtt az igazságtalanság az országban

Az MSZP elnöke szerint az elmúlt hét évben súlyosan nőtt az igazságtalanság itthon, és a demokratikus ellenzéknek arról kell beszélnie a következő időszakban, hogy célja egy igazságosabb, európai Magyarország megteremtése.

Molnár Gyula kedden az Európai Unió szociális pilléréről szóló budapesti tanácskozást megnyitó beszédében azt mondta, hogy az ország kettészakadt: néhány tízezer ember az átlagosnál jobban gyarapodott és egyre nő azoknak a száma, akiknek lehetetlen vagy reménytelen bizonyos alapvető szükségleteik kielégítése is.

Magyarország egyik legnagyobb baja az egészségügy "bűnös leépítése", nem világos az, hogy "egy magát felelősnek kikiáltó hatalom" hogyan engedhet meg magának ilyen mértékű forráskivonást - mondta.

Pártja számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasoké - közölte, hozzátéve, hogy az MSZP kiszámítható nyugdíjrendszert, -finanszírozást szeretne.

Molnár Gyula kifejtette, a világ arra akarja terelni őket, hogy körzetekről, összefogásról és együttműködésről beszéljenek. Ha ők erről beszélnek, mások viszont tartalmi ügyekről, akkor ezzel elveszítik a lehetőségét, hogy megszólítsák az embereket. Arról akarnak beszélni, ami valójában feszíti az embereket - mondta a pártelnök.

"Ha enged minket végre a saját körünk, az értelmiség és a média kikeveredni ebből az áldatlan összefogós vitából, akkor a következő hetekben, hónapokban azt ígérjük, hogy arról fogunk beszélni, hogy hogyan, miképpen kell Magyarországon az egészségügyet megmenteni" - fogalmazott.

Molnár Gyula a nyugdíjasoknak azt ígérte, hogy a mai "szétszakított" nyugdíjrendszer helyett megpróbálnak egy olyat kialakítani, amely felül korlátoz, alul pedig gyorsabban felzárkóztatja azokat, akik ma nehéz körülmények között élnek.
   
Ma még mindig több százezren vannak 50 ezer forint körüli nyugdíjjal, és millió körüli azoknak a száma, akik 100 ezer forint alatti nyugdíjból élnek - fűzte hozzá.
   
Az ellenzéki politikus szerint amikor a kormány a nyugdíjasok szemét "megpróbálja kiszúrni" 10-20 ezer forinttal, akkor csak a töredékét adják vissza annak, amit elloptak.
   
Molnár Gyula hangsúlyozta: a demokratikus ellenzék minden egyes pártjának és politikusának a következő időszakban az a feladata, hogy az egészségügy, a nyugdíjak, a szegénység és az oktatás ügyében egyértelmű és világos mondatokat mondjon. "Mást fogunk csinálni és másképp: egy igazságosabb, egy normálisabb, európai Magyarországot" - fogalmazott.
   
Az MSZP elnöke szólt arról is, hogy pártja meggyőződése szerint újfajta minőséget jelent vagy jelenthet Európa életében, amit a szociális pillér elfogadása és majd a megvalósítása jelent.
   
Amikor az elődök megálmodták az Európai Uniót, akkor egy értékközösségben gondolkoztak, és ma nagyon sokan, populista politikusok megpróbálják ezt az értékközösséget a nemzeti érdekek összességeként felfogni. Ez egy súlyos tévedés - mondta.
   
Molnár Gyula közölte: pártja szerint a szociális pillér elfogadásával, az erről való vitával egy olyan új alapeszméje épült fel az EU-nak, amely gyökeresen új irányt adhat a következő évtizedek fejlődésének.
   
Elutasítják azokat a megközelítéseket, amelyek arról szólnak, hogy erős nemzetállamok laza szövetsége legyen az EU - jelentette ki. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a nemzetállamok erejét csökkenteni kell, de mégis azt gondolják, "a világ és Európa érdeke az, hogy az EU bizonyos kérdésekben képes legyen egységesen, határozottan és bátran fellépni".
   
Ez nem korlátozza a nemzetállamok szuverenitását, ez erősítheti a közös fellépés lehetőségét - mondta, megjegyezve, hogy ilyen területnek gondolják a gazdasági kérdések jelentős részét, a határ- és a védelempolitikai kérdéseket, valamint a szociális ügyek széles skáláját.
   
Jan Niklas Engels, a Friedrich Ebert Stiftung budapesti irodavezetője elmondta, néhány napja az EU göteborgi szociális csúcsán tárgyaltak a szociális dimenzióról, és megállapították, hogy nagyon sokáig nem vették figyelembe a szociális pillért.
   
A kutatók szerint túlságosan sok az egyenlőtlenség az EU szociális dimenziójában, például nincsen egyensúly a nemzeti szociális dimenzió és a páneurópai belső piac között.
   
Azt mondta, az új európai szociális pillér elvként hangsúlyozza, hogy mindenkinek legyen megfelelő lehetősége a munkaerőpiacra jutásra, legyenek tisztességes munkaviszonyok, valamint kiemeli a szociális védelmet.
   
Jan Niklas Engels kijelentette: Magyarországon az egészségügyi és szociális ellátás "nagyon erősen" alulfinanszírozott.
   
A Mit takar az Európai Unió szociális pillére? címmel megrendezett tanácskozást a Táncsics Alapítvány és a Friedrich Ebert Stiftung szervezte.

Kapcsolódó párttagok