A műsor első témája Novák Katalin elnöki kegyelme volt, melyet még tavasszal adott meg a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil főnöke kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazásait tussolta el. A köztársasági elnök első nyilvános szereplése kedden történt meg, ekkor azonban nem válaszolta meg, miért döntött a kegyelem mellett. Molnár Zsolt szerint Novák Katalin egyértelműen mellébeszélt, menekülni próbált a válaszadás elől, feltehetőleg abban reménykedik, hogy előbb-utóbb elül a botrány és így megválaszolatlanok maradhatnak a kérdések. Az MSZP pártigazgatója szerint ez azonban nem fog megtörténni, ugyanis az ügy könnyen egy szimbólummá válhat, a kormány saját szimbóluma fordul jelenleg önmaguk ellen. Az utóbbi időben ugyanis már ott is pedofíliát keresett és kiáltott a kormánypárt, ahol annak nyoma sem volt. Molnár Zsolt szerint június 9-én érdemes lesz végiggondolni a választóknak, a pedofilokat rejtegetők oldalán állnak, vagy azokén, akik tiszta vizet szeretnének önteni a pohárban.
Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, meg kell próbálni a parlamenti eszközökkel szankciókat elérni, azonban sokkal szélesebb társadalmi nyomásra lesz szükség a komoly eredmények eléréséhez, az idő előrehaladtával pedig a kormánypártok várhatóan egyre inkább „magukra fogják húzni” ezt az ügyet.
Novák Katalin elmondása szerint minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, mindegyik döntés megosztó. Molnár Zsolt szerint jelen esetben olyan arányú megosztottságról kell beszélni, hogy a társadalom 99 százaléka nem ért egyet az elnöki kegyelemmel, a másik oldal egy százalékát pedig legfeljebb a kegyelemben részesült családja képezi. Ebben az ügyben a társadalom megosztottsága pedig még párthovatartozás szerint sem mutatkozik meg, a jobboldali kötődésű szavazók ugyanúgy elítélik a pedofíliát, mint a baloldaliak, ebben nem lehet különbséget tenni. Molnár Zsolt szerint a fideszes politikusok sem támogatják a pedofíliát, ennek a szarvashibának nagyon súlyos oka lehet a háttérben. A botránynak pedig komoly következményei lehetnek, a júniusi választásokon ez megmutatkozik majd. Az MSZP pártigazgatója szerint, abban az egy esetben lehetne megfontolni a kegyelmet, ha olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedne az elkövető, melynek következményeképp hamarosan el fog hunyni. Molnár Zsolt szerint, ha ez az eset állna fent, akkor az a kérdés, miért nem hozza ezt nyilvánosságra a Sándor-palota. Hozzátette, ebben az esetben sem lenne helyénvaló a kegyelem megadása, azonban érvelni így lehetne mellette. A szocialista képviselő szerint azonban valószínűbb, hogy politikai kapcsolat állhat a kegyelem mögött, érdemes feltenni a kérdést, milyen szintű kapcsolatrendszerre van szüksége egy igazgatóhelyettesnek ahhoz, hogy a Fidesz történetének egyik legnagyobb botránya robbanjon ki ebből.
Az MSZP pártigazgatója szerint felmerülhet kérdésként az is, hogy ha ennyire erősek a kormánnyal való kapcsolatai K. Endrének, akkor a nyomozási szakaszban, hogyhogy nem avatkozott be a politika. Molnár Zsolt kiemelte, rengeteg kérdés van még az ügyben, azonban jelenleg még nem lehet tisztán látni.
A szocialista országgyűlési képviselő elmondta, a köztársasági elnököt nagyon komoly stáb veszi körül, egy kegyelemről való döntés pedig nem pár perc alatt megy végbe. Egy ilyen döntés során pedig, ha pedofil bűncselekményről van szó, egy „vészharang” biztos megszólal mindenkinek a fejében.
Az ügy egyik további érdekessége, hogy Novák Katalin egyik tanácsadója, Skrabski Fruzsina egy közösségimédia bejegyzésben írt a kegyelmi döntésről. A bejegyzés alá Varga Judit – az elnöki kegyelmet ellenjegyző igazságügyi miniszter – exférje pedig kommentelve azt írta: nem titkolózni és terelni kellene, hanem magyarázatot adni és elnézést kérni. Molnár Zsolt szerint a komment azt mutatja, az exférjnek volt rálátása az ügyre és azt is elismeri, hogy rossz döntést hozott a miniszterasszony.
Az MSZP pártigazgatója szerint Novák Katalinnak egyfajta „menekülő kapuként” szolgálhat az, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként a kegyelmet ellenjegyezte, ez ugyanis nem lett volna kötelessége. Az ellenjegyzés a felelősséget bizonyos értelemben megosztja, de semmiképp sem menti fel a köztársasági elnököt az alól. Az ellenjegyzés egy politikai egyetértést is jelez, Varga Judit pedig jelenleg a Fidesz EP-listavezetője, ez pedig összekapcsolja a szereplőket, Novák nem önmagában, nem egyedül bűnbak. Molnár Zsolt szerint Novák Katalin köztársasági elnöki pozíciója nincs veszélyben, azonban az biztos, hogy a népszerűsége csökkenni fog az ügy hatására, azonban nem csak neki, hanem a Fidesznek is olvadni fog a támogatottsága. Molnár Zsolt felvetette a kérdést, ha kiállna a Fidesz egyik vezető személyisége és elismerné a hibát, akkor annak vajon milyen következményei lennének.
A műsorban szóba került, hogy a szakmunkások a törvényszéki bíróknál is jobban keresnek. Molnár Zsolt rámutatott, nem azzal van a baj, hogy egy szakmunkás jól keres, hiszen ez önmagában örömteli, a probléma az, hogy akik hosszú évek alatt elvégzik a jogi egyetemet, aránytalanul keveset keresnek. A mai bérrendszerben, aki az igazságszolgáltatásban dolgozik, az tudja, hogy nem lesz versenyképes a jövedelme. A kormány pedig a bérek rendezését tűzoltás-szerűen hajtja végre, nem annak okait keresi, hanem akkor akarja megoldani a problémákat, amikor már nem lehet tovább halogatni. Ez történt a pedagógusok és az orvosok esetében is.
A műsor utolsó témája egy rendkívül szomorú eset volt, ugyanis a napokban derült ki, az orvosok kétszer hazaküldtek egy kislányt, aki másnap reggelre meghalt. Az ügyben vizsgálat indult, Molnár Zsolt szerint a morális, etikai felelősségen is túlmenő felelősök lehetnek a történtekkel kapcsolatban, büntetőjogi értelemben. Az MSZP pártigazgatója elmondta, nagyon szeretné nem azt gondolni, hogy a kormánynak az a célja, hogy az állami és a magán egészségügy között akkora legyen a szakadék, hogy ebből is profitáljanak, azonban minden jel erre mutat. Hozzátette, egy orvos biztosan nem fog szándékosan nem meggyógyítani valakit, azonban az egész egészségügyi rendszer annyira túlterhelt, hogy könnyebben hibázhatnak az orvosok is. Ilyen példa az influenza kezelése is, mely esetében gyakorlatilag mindenkinek magát kell meggyógyítani otthon, hiszen ennek ellátására nincs kapacitás.
Molnár Zsolt szerint az egészségügyi rendszer egészét tekintve egyre látványosabb a különbség a magán és az állami egészségügy között. Felháborító például az is, hogy sokak egy végigdolgozott élet után sem tudnak hozzájutni a szükséges ellátáshoz a helyi SZTK-ban.