mszp.hu | Belföld | Egészségügy
2021. január 22. 07:21

Az emberek bizalmával nem szabad játszani!

Az emberek bizalmával nem szabad játszani!
Az emberek bizalmával nem lenne szabad játszani, engedély nélküli vakcináról pedig szó sem lehet - mondta Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.

Megismételte pártja kérését: a kiskereskedelmi dolgozókat és a pedagógusokat, akik naponta több száz emberrel érintkezhetnek és akiket az oltási terv kivonata nem említett, bár „józan paraszti ésszel valahol a sor elején kéne lenniük”, oltsák be a rendvédelmi és honvédelmi dolgozók, illetve az államigazgatási dolgozók csoportjában.

Hangsúlyozta: az MSZP szerint nem szabad pártpolitikai vagy kormányzati politikai kérdést csinálni a járványvédelemből: a szakembereké legyen a döntő szó.

„Rettenetesen felelőtlennek” és a „legnagyobb problémának” nevezte a kormány „mellébeszélését”, „felelősséghárítását” és a kiszámíthatóság hiányát, „mert a bizalmat veszi el az emberektől”.

„A legfontosabb a bizalmi tényező: hogy az emberek elhiszik-e (…) - az egészségükről meg az életükről van szó -, hogy politikai befolyás nélkül fogja valaki azt mondani, hogy (…) magamba oltathatom azt az idegen anyagot, vagy nem, meg a gyerekembe, meg a szüleimbe. Ezzel nem lenne szabad játszani” – mondta.

Úgy folytatta: ha az emberek nem bíznak a vakcinában és nem merik maguknak beadatni, akkor „lehet itt majd százmillió vakcina is, (…) majd fölrakhatják a polcra a 300 lélegeztetőgép mellé.”

Ezért volt „életveszélyes”, amikor a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában azt mondta, „ő már szólt a hatóságnak, hogy ugyan alaposan, de nagyon gyorsan adják meg az engedélyt”.

Oltási terv „nincs vagy nem mutatják meg nekünk”; az ismertetett oltási sorrendelnagyolt” és ahivatalos dokumentumokban is csak kivonat néven szerepel. Egy oltási tervből az állampolgárnak meg kellene tudnia, mi alapján, mikor és hogyan kap oltást, mikor kerül sorra, hová kell mennie – mondta Harangozó.

„Ma nekem megmutatja valaki, hogy (…) hol lesznek az oltások? Háziorvosnál? Egymást kell beoltanunk az utcán? (…) A kormányhivatalban? Az iskolákban? A szavazókörökben? (…) Erre az egy kérdésre nem tudnak válaszolni” – panaszolta.

A regisztrációra sem adnak egyenes választ, „sőt naponta mást hallunk.” „Ha aki nem regisztrált, az nem kap, akkor az mégiscsak egy kötelező regisztrációnak a leánykori neve” – mutatott rá.

A kínai vakcina ügye „el lett rontva, ahogy van, a kormányzat részéről” – mondta a képviselő; hiszen bár nem zárható ki, hogy jó vakcina lesz és mind az európai, mind a magyar hatóságok engedélyezik, „akkor is fújhatjuk”, mert „az emberek már (…) úgy néznek rá, mint (…) a véres rongyra”; egy múlt heti felmérés válaszadóinak csak 1%-a lenne hajlandó beadatni magának.

„Ez dráma” – állapította meg.

„Én személy szerint, és a pártom is, (…) annak örülök a legjobban, hogyha valamit az európai hatóságok és a magyarok is engedélyeznek. Engedély nélküli vakcináról nyilván szó sem lehet” – szögezte le.

Azt mondta, ő szeretné magát beoltatni, és mindenkit arra buzdít, hogy „a megfelelően bevizsgált és biztonságos vakcinával, amint teheti, tegye meg”.

Kásler Miklósról magán-, illetve politikusi véleményeként azt fogalmazta meg: egészségügyi miniszterként már tavasszal „teljesen egyértelműen megbukott”. „Börleszkszerűnek” nevezte, hogy Magyarországon minden járványvédelmi intézkedést a Belügyminisztérium irányít, de – mint mondta -  addig jó, míg Kásler „csontok ide-oda rakosgatásával” meg ősmagyar-kutatással „bíbelődik”, mert „inkább szakemberek meg olyanok végezzék ezt a munkát, (…) akiket ez érdekel, mert szemlátomást az egészségügyért felelős minisztert ez nem foglalkoztatja.”

Kapcsolódó párttagok