Aki úgy gondolta, tacepaókon üzenhetett Orbán Viktornak is. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, s keresetlen szavakkal üzentek a miniszterelnöknek. Néhány üzenet, a teljesség igénye nélkül:
- Hallottam, Ön nem tehetős ember. Aggódom, azért telik a családjának naponta kenyérre? Kisnyugdíjas vagyok, de küldhetek nyugdíjamból egy keveset Felcsútra, vagy a főhercegi kúriába? Nehogy már éhezzen kedveském.
- Ápolónő vagyok, havonta 80 ezret viszek haza. És Ön?
- Most született a kisfiam. Ha Ön lesz a keresztapa, kaphat ajándékba egy kaszinót?
- Drága miniszterelnök úr! Úgy örülök, hogy szépen gyarapszik, már nemcsak stadionja, saját kisvasútja is van. Megérdemelne egy űrállomást is Felcsúton.
- Köszönöm Önnek a 0,9 százalékot. Igazán gáláns emelés. Szégyellje magát!
- Az én gyerekeim hiába robotolnak, mégsem tudnak a saját lábukon állni!
- Miniszterelnök úr, Önnek hány százalék a sikerdíja?
- Éhezek, nyomorban élek, nincs munkám, nem tudom a rezsit fizetni; mi lenne velem, ha ön nem védett volna meg?
- Engem nem hagyott ám az árok szélén a Fidesz. Belelökött.
- Nagyon elégedetlen vagyok Önnel. Az én, ezerfős falumban még nem épült stadion. Libalegelőnk van pedig.
- Tényleg golyóálló mellényt hord? Fél a saját népétől?
És még sorolhatnánk az emberek üzeneteit. Ez is egyfajta nemzeti konzultáció, csak jóval olcsóbb – mondhatni, "ingyér" volt.
