A szocialista képviselő hozzátette: ha a forrásokban nem kell szűkölködni, minden bizonnyal nagyobb eséllyel jutnak kutatási keretösszegekhez a nők és a nők által vezetett projektek is. Mindazonáltal fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nők karrierlehetőségeinek kiteljesítése az anyagiaknál lényegesen összetettebb szempontokon múlik. Herczog szerint ugyanis a tudományos kutatások egyre inkább globális, nemzetközi természete miatt a nők, a családanyaként is helytálló kutatók mobilitását is elő kell segíteni, amely a közvetlenül a kutatói bázisokon elérhető szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális infrastruktúra meglétét feltételezi.
A képviselő szerint Európa globális versenyképessége megkívánja, hogy a tagállamok fiataljainak szóló ösztöndíjak mellett a harmadik országoknak szánt kutatói pályázatok is megszaporodjanak. Csak így vehetjük elejét az agyelszívásnak, amellyel Ázsia és az USA veszélyezteti versenyképességünket, és ezzel teljesíthetjük ki a térség innovációs potenciálját.
2012. január 31. 16:39
Az esélyegyenlőség szempontjait a kutatói források elosztásakor is figyelembe kell venni
A tudományos területen azzal csökkentjük a leginkább a nők és férfiak közötti esélyegyenlőséget, ha nem csökkentjük le az EU K+F-re, innovációra fókuszáló programjainak a költségvetését, nem szűkítjük le a kutatóintézetek és a vállalkozások pályázati lehetőségeit - fogalmazott Herczog Edit az EPWS által szervezett konferencián kedden.