mszp.hu | Belföld, Külföld
2020. április 01. 12:44

Az Európai Unió rugalmasabbá tette forrásait, Magyarország sok milliárdot hívhat le védekezésre

Az Európai Unió rugalmasabbá tette forrásait, Magyarország sok milliárdot hívhat le védekezésre
Az Európai Unió meglévő költségvetését módosítva jelentős, új összegekről tette lehetővé, hogy azt Magyarország többek között egészségügyi vagy béreket pótló célokra lehívja – ezt mutatta be Deutsch Tamás, fideszes EP képviselővel folytatott vitájában Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A kérdésre, hogy igaz-e a Portfolio.hu híre, amely szerint az EU máris átutalt 108 milliárd forintnyi eurót Magyarország számára, Deutsch Tamás elmondta, az Uniótól a tagországoknak egyébként is járó támogatáson felül „egyetlenegy plusz fillér nem érkezett”.

Ujhelyi István elmondta, nem érti kollegája válaszát és a miniszterelnök és a kormányzati kommunikáció Brüsszel ellenes kirohanásait, hiszen az Európai Parlamentben Deutsch Tamás, az Európai Tanácsban pedig Orbán Viktor maga is szavazott erről a csomagról.  „Vannak olyan források, melyeket az Unió – amely egyébként még soha ilyen döntést nem hozott –, felszabadított az EU-Magyarország közötti szerződésekből, és azt mondta, hogy költsétek most azonnal a védekezésre!

A védekezésben benne van az egészség védelme, többek között az egészségügyi intézményeken keresztül, és benne van például olyan munkahelyvédő vagy éppen bértámogatást nyitó programoknak a lehetősége, amivel fizetés kiegészítéseket is lehetne adni. Új forrás is van és felszabadított pénzek is. Amit nem kell visszafizetnünk, az mintegy 520 milliárd forint,(…) ennek egy része itt van nálunk, a másik része pedig most folyósítódik” – ismertette Ujhelyi István az MSZP értelmezését az uniós támogatásról.

„Ezek valótlan állítások. Bizonyos szabályokat rugalmasabbá tettek, korábbi előlegeket nem kell most visszafizetni, de nincs plusz forrás, minden a járvány okozta többletköltséget a magyar költségvetésből kell állni” – ismételte meg Deutsch a kormánypártok vonatkozó kommunikációját.

„Van olyan pénz, 500 milliárd, ami most nálunk marad, illetve érkezik, amivel korábban nem számolhattunk, és van további 1500 milliárd. Ebben 1055 olyan pályázat van mintegy 248 milliárd forint értékben, amelyet a kormány még nem kötött le, ezekről lehet, hogy ígéretet tett már oligarcháknak, de nincs lekötve.

Van benne például a miniszterelnökségnek is 13 milliárd forintja fejlesztési programok kommunikációjára – ezt a pénzt a Bizottság megengedte, hogy használjuk védekezésre. 500 milliárd tehát itt van, és amivel korábban nem számolhatott a kormány, 1500 milliárd, pedig még nincs szerződéssel lekötve, tehát nyugodtan felhasználhatjuk. Ezekről Brüsszel azt mondta, hogy most azonnal tessék átalakítani, és használni a védekezésre. Ráadásul ez csak 2 pont abból a 12 új eszközből, amit bejelentettem, hogy pályázhatunk rá.

Ezeken kívül az Európai Szolidaritási Alap, a közös stratégiai eszközbeszerzés, amiről a sajtóbejelentésemnek köszönhetően Magyarország már be is jelentette, hogy megpályázza, 100%-ban brüsszeli finanszírozással áll rendelkezésünkre orvosi eszközök beszerzésére” – részletezte a szocialista politikus, aki szerint hazugságok helyett, inkább a bizalmat kellene építeni Brüsszellel.

Deutsch nem értett egyet. „Magyarország számára Brüsszel eddig már több, mint 9600 milliárd forintot ítélt oda önkormányzatoknak, kis- és középvállalkozásoknak, oktatási intézményeknek, egyetemeknek, kórházaknak. Ezeknek a forrásoknak az elvonása munkahelyvesztéseket jelentene. A magyar kormány a vírus következményeire hazai forrásból kíván költeni” – jelentette ki és elmondta, szerinte káros úgy beállítani, hogy új forrásokat kaptunk, mert így már nem lehet majd újakat kérni az EU-tól.

Végezetül Ujhelyi István nyomatékosította, „Kaptunk pénzt, és kaphatunk is még új forrást. A magyar kormány azért védi ezt a lehívható 1500 milliárdos összeget, mert nem akarja felülírni azokat a döntéseket, amelyeknek a nagy része a haveri körhöz juttatott európai uniós forrásból lenne megvalósítva (…). Ezért kell az Európai Uniót támadni.

A magyar kormány sem új pénzt tesz a védekezésbe, hanem átcsoportosít, tehát játék a szavakkal támadni az Európai Unió plusz forrásait, hiszen az Európai Unió sem egy pénznyomda, hanem azt tudja csinálni, hogy a meglévő költségvetését alakítja át és csoportosít át forrást. Az Európai Unió ott van, támogat, az európai szolidaritás pedig mindennél és minden kornál fontosabb most, amikor ilyen méretű veszély van Magyarországon”.

Kapcsolódó párttagok