Azért van ez így, mert az Orbán-kormány nem tiszteli és nem támogatja kellően az idős embereket. Ez mutatkozik meg minden szociális intézkedésükben: a magánnyugdíjrendszer felszámolásától kezdve a nyugdíjak értékének elsorvasztásán át a szociális támogatások szűkítéséig. Felülírta a szocialista kormány idején bevezetett igazságos nyugdíjszámítási módszert, egy tollvonással megszüntette a korhatár előtti nyugdíjakat, a meglévő ellátásokat átnevezte, elvette a szolgálati nyugdíjakat. Bevezette a kényszernyugdíjazást a bírói karban, az oktatásban és az egészségügyben. Több százezer embert fosztott meg jogosan szerzett juttatásától.
Az elmúlt három évben mindenki számára bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány érzéketlen az idősek gondjai iránt. Nem látja be, hogy a nekik járó juttatás nem kegy, hanem egy életnyi munkáért járó jogos elismerés. Ez látszik a most készülő költségvetésen is: a nyugdíjakra jutó összegeket arányaiban csökkenti a kormány, egyre kevesebb pénz jut az idősek támogatására.
Ezzel szemben az MSZP olyan Magyarországot akar, amelyben egy átdolgozott élet után az összes idős embernek valóban biztonságban és méltóságban telnek a napjai. Sokat köszönhet nekik az ország. Megszolgálták és megérdemlik a gondoskodást.
Ezért ha mi kormányzunk majd Magyarországon, könnyebb lesz a nyugdíjasok élete. Újra megadjuk az öregségi nyugdíjjogosultságot mindazoknak, akiktől a Fidesz azt jogtalanul és indokolatlanul elvette. Garantálni fogjuk majd a nyugdíjak értékállóságát, megnöveljük a méltányossági nyugdíjra jutó forrásokat, újraindítjuk a nyugdíjkorrekciós programot. Újra bevezetjük a nyugdíjprémiumot. A mi kormányzásunk idején, a nyugdíjasok is részesülni fognak a gazdasági növekedés hasznából: reálértékben is növekedni fognak juttatásaik.
Kialakítjuk a korhatár előtti nyugdíjak rendszerét, biztosítjuk a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét. A Fidesz embertelen szociális temetése helyett kegyeleti támogatást adunk. Újra megadjuk a 65 év felettieknek a kormány által elvett jogot, hogy teljesen ingyenesen utazhassanak. Felszámoljuk a legrászorultabbak között az egyre súlyosabb és elterjedtebb éhezést. Az egészségügyben és államigazgatási ügyintézésben kiemelten érvényesítjük az idősek érdekeit. Mindezek megvalósításában pedig tiszteletre és támogatásra méltó partnerként tekintünk a nyugdíjasok érdekeit felelősen képviselő szervezetekre és minden idős emberre.
Tisztelet, megbecsülés és gondoskodás – mindenkinek mindenkor meg kell ezt adnia a szüleinek és nagyszüleinek. Ezért a mindenkori kormánynak is meg kell adnia ugyanezt az időseknek. Az MSZP következetesen vallja ezt az elvet és kitartóan képviseli ezt a gyakorlatban is.
A mostani kormánnyal szemben ezért mi újra úgy fogjuk irányítani az országot, hogy valamennyi idős ember számára garantáljuk a boldog, nyugodt, méltóságteljes és biztonságos öregkort. Ez számunkra nem pusztán politikai kötelesség, hanem emberi tisztesség dolga.
Mesterházy Attila,
pártelnök-frakcióvezető
Korózs Lajos,
elnökségi tag
Az idősek világnapja alkalmából
A rendszerváltás óta nem volt még olyan nehéz nyugdíjasnak lenni Magyarországon, mint ma. A legtöbb idős ember bizonytalanságban él, közülük sokan már nyomorognak. Százezreknek hónapról hónapra arról kell dönteniük, hogy esznek, rezsit fizetnek, vagy a gyógyszereiket váltják ki.