mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Nyugdíj
2021. július 06. 09:42

Az igazságtalanság bebetonozása helyett korszerű felfogás kell a nyugdíjrendszerben

Az igazságtalanság bebetonozása helyett korszerű felfogás kell a nyugdíjrendszerben
Most sem lehet majd megtudni, hányan és mit válaszoltak a nemzeti álkonzultáció, vagy még inkább, manipuláció propagandisztikus álkérdéseire, de jó eséllyel nem is a fideszes kamunikáció fog alkotmányos védelmet adni a nyugdíjaknak, hanem kormányváltás után a demokrata ellenzék.

Egy jogállam Alaptörvénye akkor nevezhető annak, ha abban üres szólamok helyett valós erejű, garantált jogok szerepelnek – mondta el Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője, az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnöke hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„2012 január 1-től éppen ez a kormány volt az, amelyik „kiherélte” az egész nyugdíjrendszert, lealacsonyította; az új Alaptörvénybe nem került bele már az a fogalom sem, hogy társadalombiztosítás, hiszen a régi alkotmányban benne volt, hogy a szociális biztonságot és az időskori jövedelembiztonságot a nyugdíjrendszeren keresztül, az egészséghez való jogot pedig az egészségbiztosítási rendszeren keresztül biztosítja az állam” – emlékeztetett Korózs Lajos.

Az eddig kilencszer módosított „gránitszilárdságú” fideszes Alaptörvény 19. szakasza azonban kimondja, hogy az államnak bár törekednie kell rá, de nem köteles biztosítania ezeket a jogokat – mondta el.

Ismertette, a Fidesz a nyugdíjrendszer átalakításával megszüntette a rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőséget, eltörölték az előrehozott öregségi nyugdíjat, a csökkentett összegű előrehozott nyugdíjat, a korengedményes nyugdíjat, a korkedvezményes nyugdíjat, a bányásznyugdíjat és a művésznyugdíjat. Egy másik rovaton ugyanakkor megszüntették a szolgálati nyugdíjat, a rokkantsági és a balesetei rokkantsági nyugdíjakat is.

A szocialista politikus elmondta, a Fidesz a múlt század harmincas éveinek Német- illetve Olaszországában is alkalmazott álkozultációjával szemben az MSZP és a demokrata választási szövetség programjában immár egy valódi, 21. századi felfogás szerepel, amely nem egy élőmunka alapú, önkényes kirovó-felosztó rendszerre koncentrál, hanem a gazdasági növekedésből részesülő, szociális polgárokká tenné az embereket, az államot az Alkotmány által pedig számonkérhetővé.

„A nyugdíjrendszerrel nem az a probléma alapvetően, hogy legyen-e valamilyen „gránitszilárdságú” védelme, hanem itt nagyon komoly, paradigmatikus változásra van szükség. Ez a rendszer, amit Orbánék itt teremtettek az elmúlt 10 évben, nem tartható fent, nem lehet így tovább csinálni: nagyon sok ember ennek kárvallottja” – húzta alá.

„Még az sincs eldöntve, hogy a jövőben az élőmunkára terhelt adókból és járulékokból kívánják-e finanszírozni ezt a rendszert vagy sem” – tette hozzá.

Figyelmeztetett, a technika előrehaladásával, a robotizációval, az informatika fejlődésével egyre kevesebb lesz az élőmunka. „Ebben a felosztó-kirovó, bismarcki rendszerben, amelyik egyébként száz évig élt és kiválóan elműködött az európai világban, ennek nagy valószínűséggel vége van. Akkor miből fogjuk előteremteni azt a pénzt, amelyet nem az élőmunkával teremtünk elő?” – tette fel a kérdést.

„Innentől kezdve a gazdaságoknak és az adópolitikának abba az irányba kell elmenni, hogy elsősorban a gazdaság bővülésével, a hatékonyság növelésével és a versenyképesség növeléséből szerzett plusz pénzből kell a nyugdíjakat fenntartani, illetve az oktatást és az egészséget finanszírozni” – hangsúlyozta az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnöke.

Kapcsolódó párttagok