Idén augusztusra 16,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, a tavalyihoz képest. De ezen belül az élelmiszerek ára 20 százalékkal emelkedett, a cukor pedig nem kevesebb, mint 70 százalékkal lett drágább.
Biztos vagyok benne, hogy a kormány sikerként könyveli majd el, hogy csökken az infláció, de fontos hangsúlyozni, hogy az árak ettől még nem csökkennek, csak az árak növekedésének a mértéke csökken, és az is elég kis mértékben – mondta Vajda Zoltán, aki szerint a szakértők is kedvezőbb adatokat vártak ettől.
„A 16,4 százalékos infláció még egész biztosan azt jelzi, hogy nincs okunk örülni, sem hátradőlni, hiszen a nyugdíjasokra, vagy az alacsony keresetűekre vonatkozó adat még ennél is kedvezőtlenebb. A pénzromlás pedig továbbra is magas hazánkban.”
Hónapok óta európabajnokok vagyunk az inflációban, tartósan a magyar infláció volt a legmagasabb, utcahosszal vezetünk a többi uniós tagállam előtt, sőt a régióhoz képest is kimagasló – emlékeztet a Költségvetési Bizottság elnöke.
A KSH most mért adatai köszönőviszonyban sincsenek Orbán Viktor tavaly év végi ígéretével, ha teljesül is decemberre az egyszázalékos infláció, az jóval lassabb mértékben lesz, mint ahogy várnánk. Ha Orbán azt hangoztatja, hogy nekünk kell „letaposni, meg fülön ragadni az inflációt”, akkor tegyen érdemi lépéseket érte a kormány, hiszen kulturált, fejlett, nyugati piacgazdaságokban 2-3, esetleg 4 százalék az infláció mértéke. A 9 százalékos infláció elérése egy laza cél, a 2-3 százalék lenne a valódi cél, amit úgy tűnik maximum jövőre érhetünk el.
Vajda Zoltán szerint nagyon úgy tűnik, hogy a fideszes politikusok nem a számok emberei, hiszen a költségvetést nem tudják időben, és helyes módon benyújtani, rekordmértékű inflációt hoztak össze. A pénzügyi és gazdaságpolitikájuk is megbukott, valamint az MNB működése kapcsán is vannak súlyos, megválaszolandó kérdések. Arra kérjük a kormányt, hogy lássák be elhibázott gazdaságpolitikájuk súlyos bajt okozott a magyar embereknek, próbálják meg végre valóban féken tartani az inflációt, és minél előbb állítsák a magyar gazdaságot ténylegesen növekedési pályára, és minél előbb állapodjanak meg az Európai Bizottsággal, hiszen a minket megillető uniós források is tudnák segíteni a kialakult helyzetet – zárta sajtótájékoztatóját az MSZP-s országgyűlési képviselő.