mszp.hu | Belföld, Gazdaság, Külföld | Európai Unió Pénzügy
2020. december 09. 15:51

Az ingyenpénzt elutasítja a kormány, de a kamatost nem

Az ingyenpénzt elutasítja a kormány, de a kamatost nem
„Nem feltétlenül a magyar emberek érdekében jár el” a kormány, amikor ingyenpénzre nemet mond, de arra igent, hogy kamatra kell Magyarországnak fölvenni pénzt – jelentette ki Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában kedden.

Elmondta: „nagyon érdekes” volt, amit a pénzügyminiszter válaszolt az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában kedden arra a kérdésre, miért kellett a kormánynak 960 milliárd forintnyi devizaalapú kölcsönt fölvennie. Varga Mihály ugyanis azt mondta: „Biztonságba kellett magukat helyezni”, mert az európai politikai helyzet most nagyon bonyolult, politikai viták vannak és „egyáltalán nem biztos”, hogy az uniós helyreállítási alap vagy a következő hétéves költségvetés „el tud indulni”.

„No de hát ki miatt vannak a politikai viták? Hát ki vétózza meg ezeket az intézkedéseket?” – kérdezte Szakács indulatosan az ATV-ben, arra utalva, hogy éppen a magyar kormány vétózta meg a helyreállítási alapot meg a hétéves uniós büdzsét.

„Épp ők generálják azokat a problémákat, ami miatt a vissza nem térítendő támogatás helyett kamatra kölcsönt kell fölvenni, méghozzá a pénzpiacokról, amit a magyaroknak kell majd kifizetni!” –mutatott rá Szakács.

Keserű iróniával hozzátette: „a vissza nem térítendő támogatásnál biztosan magasabb” a pénzpiaci kölcsönök kamata.

De az egészségügy fejlesztését „és valószínűleg” az egészségügyi bérek fizetését is hitelből akarja megoldani a kormány: Varga „szemrebbenés nélkül” azt mondta, az Európai Befektetési Bank (EIB) hitelkeretét használják majd erre.
„Akkor hol van az, hogy a magyar gazdaság jobban teljesít? Hogy beszedték az adóbevételeket? (…) hogy mindenki megfelelően befizeti a járulékokat?” – kérdezte Szakács.

Újra hangsúlyozta: „Ha az unióból jönne olyan forrás, amiért nem kell fizetni, ami ingyenforrás és azt megvétózza, és helyette kölcsönt vesz föl kamatra egy kormány, akkor (…) nem feltétlenül a magyar emberek érdekében jár el”.
Szakács arra is rámutatott: a kormány az emberektől sokkal több adót szed be, mint a cégektől. A Magyarországon működő multinacionális vállalatok ugyanis 303 milliárd forint adót fizetnek be a magyar költségvetésbe, „akik ezekben a multikban dolgoznak, magyar emberek, 6%-kal több adót fizetnek, mint maga a multi: (…) ők pedig befizetnek 2500 milliárd forint adót”.

A kormány számára „a fasorban sincs az egészségügy” például a futballhoz, a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz, a Mátrai Erőműhöz, a MotoGP pályához képest – mondta.

A személyi jövedelemadó rendszere pedig a gazdagoknak kedvez: mindenki 15% adót fizet, az is, aki 150 ezer forintot keres, meg az is, aki másfél milliót.

„Azért lássuk be, hogy ez nem igazság” – mondta.

A katás vállalkozókra januártól terhelni tervezett 40%-os büntetőadóról azt mondta: kétli, hogy a vállalkozói szervezetek kérésére történtek a változtatások.

„Én ebben egy másik folyamatot látok” – mondta. Szerinte arról van szó, hogy a katás vállalkozók adóját is a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz akarják terelni, ahogy a KIVA-t, a kisvállalkozók adóját is átterelik az önkormányzatoktól a NAV-hoz: „állami bevétel lesz, nem önkormányzati”.

Kapcsolódó párttagok