mszp.hu | Belföld
2021. június 15. 10:36

Az MSZP-s Hiller István az egyik legnépszerűbb ellenzéki jelölt – minden párt támogatja

Az MSZP-s Hiller István az egyik legnépszerűbb ellenzéki jelölt – minden párt támogatja
Az emberek között járó képviselőjelölt iránti közbizalom mindenhol sikerre vezet. Őszinte válaszok és segítségnyújtás – Hiller szerint ezt várják a választók.

„Fogadjuk az emberek kéréseit, ott vagyunk a köztereken: ezért választanak meg minket” – mondta a 20 éve és most, az előválasztási jelölés során is példátlan egységben támogatott Hiller István, volt oktatási miniszter, az MSZP pesterzsébeti egyéni képviselőjelöltje hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„Ezúton is megköszönöm az egymással szövetségben álló ellenzéki pártoknak, hogy támogatnak: leginkább azt látom benne, hogy a pesterzsébeti és kispesti emberek többször kinyilvánított véleményét elfogadják” – mondta Hiller István, aki négyszer nyert már egyéni jelöltként, még akkor is, amikor a Fidesznek kétharmada lett az Országgyűlésben.

Megvilágította, az emberek azért szavaznak a demokrata szövetség jelöltjeire, mert zűrzavaros ideológiákra épített országimázs helyett a mindennapi életükben való felemelkedés lehetőségét várják. „Az emberek nem kell, hogy minden nap a politikát teljes töménységében éljék meg: a hétköznapi normális életüket akarják élni, és ebben a hétköznapi normális életükben természetesen adódnak problémák. Nem a világmegváltó problémák azok, amelyek elsődlegesek, hanem amik az ő életükben aznap a és a következő héten problémák” – emelte ki.

A szocialista politikus felhívta a figyelmet annak jelentőségére is, hogy a helyi emberek látják, ő is ott él köztük, neki is van kedvenc péksége, megállíthatják és beszélhetnek vele. Megjegyezte, a fogadóórái egy zsúfolt orvosi rendelőhöz hasonlítanak: az emberek jönnek, hol hálásan, hol „beolvasva”, de legfőképp sok kéréssel élnek felé, amit ő figyelembe is vesz.

Kérdésre, hogy nem rossz üzenet-e, hogy az ellenzéki pártok politikusai átigazolgatnak egymáshoz, Hiller elmondta, az előválasztási rendszer sikerének egyik lényege – ahogy más országokban is –, hogy jobban megmutatja a sokszínű értékrendszert. Aláhúzta, ezzel együtt a végleges csapat október 23-án bont majd zászlót. „Onnantól kezdve, hogy van közös miniszterelnök-jelöltünk, megvan mind a 106 egyéni képviselőjelöltünk, a miniszterelnök-jelölt meghirdeti a közös előzetes programon alapuló választási programot, csak egy dologra fog együtt koncentrálni az ellenzék: a választásra, a választás sikerére. De az is csak egy eszköz. Azért kell választást nyerni, hogy egy jobb és igazságosabb Magyarországot csináljunk” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a választási program alkotása a leendő kormányfő és az emberek közötti konzultációval már zajlik. „Ez egy jelentős intellektuális kihívás (…), október 23-án meglesz, de igenis van jelentősége, hogy ki a miniszterelnök-jelölt, hogy közösen kit ajánlunk a magyarok, a választók figyelmébe. (…) Azért dolgozom, és azt szeretném, hogy ha Karácsony Gergely lenne a közös miniszterelnök-jelöltünk”. 

Kapcsolódó párttagok