mszp.hu | Belföld
2021. február 16. 12:09

Az MSZP a Közmunkás Szakszervezettel történt egyeztetések alapján törvénymódosítást kezdeményez a közmunkások érdekében

Az MSZP a Közmunkás Szakszervezettel történt egyeztetések alapján törvénymódosítást kezdeményez a közmunkások érdekében
A Fidesz-rezsim több ezer ember megélhetését veszélyezteti azzal, hogy nem teszi lehetővé a közfoglalkoztatotti jogviszony 10 évnél hosszabb idejű fenntartását.

2011-ben még a kormánypártok úgy gondolták, hogy ennyi idő alatt mindenkit át tudnak terelni a munkaerőpiacra azonban az, hogy ez nem sikerült, csakis az ő kudarcuk. A Fidesz most pedig még súlyosabb helyzetbe hozza a közfoglalkoztatottakat, ha továbbra is ragaszkodik az időkorláthoz, mivel már idén, a gazdasági és megélhetési válság időszakában több mint ötszázan fognak kiesni a rendszerből.

A Fidesz a tétlenségével és a szűkmarkúságával bünteti a legkevesebb fizetésből élőket, egyrészt azzal, hogy elengedi azok kezét, akiknek a közmunkából származik az egyetlen jövedelmük, másrészt azzal, hogy nem hajlandó érdemben emelni a bérükön.

Az MSZP elítéli azt az embertelen világot, amely a Fidesz-rezsim működését jellemzi, ezért a Közmunkás Szakszervezettel történt egyeztetések alapján törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy emberek ezrei essenek ki a közfoglalkoztatás rendszeréből.

Ezen felül az MSZP a közfoglalkoztatási rendszer átalakítását javasolja, annak érdekében, hogy az legalább a mindenkori minimálbérrel azonos jövedelmet biztosítson az érintetteknek. Be kell vezetni a garantált szociális minimumot, amely biztosítja a nélkülözés mentes élethez szükséges, biztos megélhetést nyújtó minimálbért.

 

MSZP

Bővebb információ: Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese

AZ MSZP ÁLLÁSFOGLALÁSA

2025-01-30 19:18