Megalázó, hogy miközben az Orbán-kormány 180 milliárdot költ futballstadionokra, és további százmilliárdokat egyéb fényűzésre, a magyar bányászoktól 14 millió forintot is sajnál. A Fidesz-kormány – ha akarná – idén mindössze 14 millió forintból megoldhatná az egykor külszíni fejtésen dolgozó bányászok nyugdíját. Ezzel csaknem ezer család életét tehetné könnyebbé. Azokról a bányászokról van szó, akik a Fidesz által hozott, két éve hatályos törvény szerint a bányásznyugdíjuk helyett csak szociális ellátást kapnak, amiből ma nem lehet megélni.
Az Orbán-kormány megszüntette a bányászok kedvező nyugdíjátlag-számítását is, amely korábban 15 évnyi kemény munka után lehetővé tette, hogy azok is megkapják az átlagos bányásznyugdíjat, akik az általános nyugdíjszámítás szabályai szerint ezt nem érték volna el.
Sok bányászt sújt a rokkantsági nyugdíjasok járandóságának megvonása is. A Fidesz-kormány az elmúlt két évben olyan beteg emberektől vonta meg az átlagosan 120-130 ezer forintos juttatást, akik a saját szakmájukban nem tudnak elhelyezkedni, és egyébként sem képesek nehéz fizikai munkavégzésére.
Az MSZP kiáll a tüntetésre készülő szakszervezetek mellett és velük együtt tiltakozik Fidesz-kormány embertelen és megalázó intézkedései ellen. Szolidaritást vállalunk a tüntető bányászokkal, akik január 29-én, 17 órától az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épülete előtt emlékeztetik korábbi ígéreteikre a felelőtlen döntéshozókat.
A tavasszal felálló Mesterházy-kormány visszaadja a bányászok jogos járandóságait és megszünteti azt a gyakorlatot, amely megalázza és nélkülözésbe taszítja ennek a nehéz hivatásnak a képviselőit.
Lukács Zoltán,
frakcióvezető-helyettes