mszp.hu | Belföld
2024. január 18. 16:20

Az MSZP egyetért Karácsony Gergely kezdeményezésével

Az MSZP egyetért Karácsony Gergely kezdeményezésével
Az MSZP támogatja Budapest főpolgármesterének javaslatát, miszerint az ellenzéknek közösen kell kiállni a Fidesszel szemben az önkormányzati választásokon.
Az MSZP hosszú ideje szorgalmazza, hogy a demokratikus ellenzéki pártok minden kerületben közös polgármester-jelöltet állítsanak, továbbá azzal is egyetértünk, hogy ahol ez valamilyen okból nem sikerül, ott előválasztást kell tartani.
 
Az MSZP üdvözli Karácsony Gergely azon véleményét is, hogy a helyben már bizonyított, demokratikus elkötelezettségű, hivatalban lévő, inkumbens polgármesterekkel szemben nem szabad önös pártérdekből más jelölteket állítani, hiszen ez egyedül a Fidesznek kedvez. 
 
Természetesen üdvözöljük a főpolgármester támogatását a 17. kerületben induló Lukoczki Károly MSZP-s polgármester-jelöltet illetően.  
 
MSZP