Az MSZP feljelentést tett a Fidesz 2010-es plakátköltése ügyében

Az MSZP csalás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2010-es választás fideszes plakátköltése ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészség fővárosi székházában.
Nyakó István, az ellenzéki párt sajtófőnöke az épület előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesz 2010-ben több ezer plakátot helyezett ki feketén.
    
Hozzátette: mai áron egymilliárd, akkori áron 700-800 millió forintba kerültek a plakáthelyek. 
    
Közölte, a kormánypárt mégis csak 90 millió forintról kapott számlát Simicska Lajostól, de ebből is csak 35 millió forintot vallott be.
    
A sajtófőnök szerint a kampányköltségek túllépése miatt a Fidesznek azért 120 millió forintot kellett volna befizetnie a költségvetésbe.
    
Nyakó István azt mondta, a Fidesz 2010-es alapszabálya szerint a kampányköltésekről csak az Orbán Viktor által vezetett országos elnökség, az elszámolások jóváhagyásáról pedig a Kövér László által vezetett országos választmány dönthetett.
    
Vagyis a csalások két fő szervezője a mostani miniszterelnök és a házelnök, az ország két közjogi méltósága - összegzett.
    
A sajtófőnök szerint Polt Péter legfőbb ügyész "sima pártkatona", amíg tudja, hogy a kormányváltás után felelősségre vonás vár rá, nem tesz ebben az ügyben semmit.
    
Nyakó István közölte, a feljelentést azért teszik - holott tudják, hogy Polt Péter "ezt is el fogja tusolni" - , hogy a legfőbb ügyész "dokumentáltan elkövesse a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolást".