mszp.hu | Belföld | Európai Unió Nyugdíj
2019. április 29. 12:06

Az MSZP fogja képviselni a nyugdíjasok érdekeit Brüsszelben

Az MSZP megállapodást kötött az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel, hogy öt témában fogják képviselni érdekeiket az Országgyűlésben és az Európai Parlamentben. Tóth Bertalan az indexált nyugdíjak visszaállítását emelte ki: a nyugdíjemelésnél ne csak az inflációt, a bérkiáramlást is vegyék figyelmbe. Ujhelyi István fogadalmat tett: szolgálni fogja a magyar nyugdíjasok ügyét Brüsszelben, ahogy eddig is tette.
“A nyugdíjasok ügyét kiemelten kezeli a szocialista párt. Hosszú évtizedek óta dolgozunk azért, hogy a magyar nyugdíjasok életkörülményei javuljanak, de az elmúlt tíz évben azt látjuk, nagyon nehéz a megélhetésük” - közölte Tóth Bertalan hétfői sajtótájékoztatóján. Az MSZP elnöke elmondta, körülbelül 1 millió nyugdíjas él szegénységben, kevés nyugdíjából alapvető életfeltételeit sem tudja biztosítani. Az MSZP parlamenti politikájában eddig is tett javaslatokat a nyugdíjasok élethelyzetének javításért. A minimálnyugdíj jelentős megemelésén túl kezdeményezték, hogy a nyugdíjemelések számításakor ne csak az inflációt, hanem a béremelkedést is vegyék figyelembe, továbbá kezdődjön el a kisnyugdíjak felzárkóztatása. Az MSZP Európai Parlamenti választási programjának fontos eleme az európai minimális nyugdíj bevezetése - húzta alá.
 
 
 
“A nyugdíjas parlamentet mindig támogattuk. Örülök, hogy megszerveződött, és folyamatosan fejlődik ez a kezdeményezés. Mindenképpen figyelembe vesszük a javaslataikat, ezeket fogjuk képviselni az Országgyűlésben és az Európai Parlamentben is” - jelentette ki.
 
 
Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke azzal vette át a szót, hogy valamennyi ellátottal együtt összesen 2,8 millió embert igyekeznek képviselni. Országosan 29 megoldandó ügyet jeleztek szervezeteik, ezek közül kettőre fókuszálnak, amelynek képviseletére kerestek partnereket. Az egyik, az MSZP elnöke által is támogatott vegyes indexálású nyugdíjemelés visszaállítása. 2019-ben a kormány 2,7 százalékos nyugdíjemelést ad, miközben a bérkiáramlás 13,7 százalékos lesz, márpedig a fogyasztás ez utóbbihoz igazodik. Ennek látható is a következménye, az év első hónapjaiban a KSH 3 százalék feletti inflációt rögzített. A másik céljuk egy olyan egyeztetési fórum alapítása, amely a nyugdíjas parlamentekben felvetett problémákat kezeli. Legyen a nyugdíjasok és a döntéshozók közötti kiszámítható, tervezhető, követhető egyeztetési mechanizmus. Ezeken kívül még három, az Európai Unió nyugdíjasokról készített felmérésben szereplő kérdéséhez kerestek támogatót. Ezek: az európai minimális nyugdíj, a tagországok nagyobb harmonizációja nyugdíj ügyben, tisztességes megélhetés biztosítása. Hangsúlyozta, MSZP partner lesz abban, hogy európai szinten is képviselje mind az öt ügyet.
 
 
Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke arra emlékeztetett, két évvel ezelőtt Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője hívta a nyugdíjas parlament tagjait Brüsszelbe, akkor kezdődött a párbeszéd. Korózs a legégetőbb problémának nevezte a vegyes indexálású nyugdíjemelést. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor kormánya évről évre meglopja a nyugdíjasokat az infláció alultervezésével.
 
 
Ujhelyi István fogadalmat tett, a következő öt évben szolgálni fogja a magyar nyugdíjasok ügyét az Európai Parlamentben. “Magyarország biztonsága, fejlődése csak az Európai Unióban képzelhető el. Van két társadalmi csoport, az én gyerekeim és az én szüleim korosztálya, akik számára különös jelentősége van annak, tagjai maradunk az Európai Uniónak vagy kisodródunk onnan” - jelentette ki az MSZP EP-képviselője. Éppen ezért kötöttek megállapodást két héttel korábban a fiatalok, hétfőn pedig a nyugdíjasok képviseletére, amit az MSZP fog megtenni, mivel Orbán kormánya már itthon sem ül le velük egyeztetni.
 
 
Hozzátette, nem szeretné, ha Magyarország a skype-nagyik hazája lenne, azoké a nagyszülőké, akik évente egyszer-kétszer láthatják unokáikat. Felidézte: Horn Gyula pártja küzdött meg azért, hogy tagjai legyünk az Európai Uniónak, hogy a hosszú háborúskodás, vasfüggönyön belüli élet után kiszámítható, békés jövője legyen mindenkinek. Arra tett ígéretet, egy megváltozó, szociális alapú Európai Unióért fognak küzdeni, amely garantálja az európai minimálbért, minimálnyugdíjat.  
 
 
Ezt követően Tóth Bertalan és Karácsony Mihály aláírta az ötpontos megállapodást.

Heller Ágnes emlékére

2019-07-20 09:39