MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia
2013. december 05. 16:44

Az MSZP ifjúsági szervezete a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencián

„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít” – fejtette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencián. A konferencián az MSZP ifjúsági szervezetét, Brunner Tibor képviselte.


Szilágycsehben szervezett Nemzetpolitikai Konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29. és december 1. között.

November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Szabó József MIÉRT elnök és Demyen István SZIT elnök.

Szabó József MIÉRT elnök felszólalásában kifejtette: „mi fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”.

Az RMDSZ főtitkárhelyettese, Bodor László Transsylvania Semper, erdélyi magyar értéktár című előadásával nyitotta meg a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia második napját, november 30-án Szilágycsehben.

Bodor László kifejtette: „a hungarikum mintájára egy olyan értéktárat tervezünk létrehozni, amelyben erdélyi magyarok határozzák meg saját maguknak, hogy melyek azok a különleges értékeik, amelyek egyedivé teszik a közösségüket, támpontot adva az erdélyi magyar identitástudat erősítésében, közösségépítésben és a kulturális turizmus fejlesztésében.”

„A MIÉRT a rendezvény által felvállalta, hogy egy érdembeli vitának biztosít teret” – indította a beszélgetést Szabó József MIÉRT elnök. A kerekasztal beszélgetésen jelent volt:

• Gaal Gergő parlamenti képviselő, az IKSZ ügyvezető elnöke,
• Csonka Ákos, a Via Nova Ifjúsági Csoport Nemzetpolitikai Kabinetének vezetője,
• Kurucz Dániel, a Fidelitas Nemzetpolitikai Munkacsoport vezetője,
• Brunner Tibor, a Societas Nemzetpolitikáért felelős alelnöke,
• Simándi Szelim, az Együtt 2014 alapító tagja és
• Szabó József MIÉRT elnök.

A kerekasztal beszélgetést Talpas Botond, a MIÉRT Külügyi kabinetvezetője moderálta, aki a szervezeti bemutatkozásokat követően arra kérte a szerveztek képviselőit, hogy fejtsék ki véleményüket az erdélyi ifjúságról, kiemelve azokat a pontokat, amelyek összekötik a fiatalokat. A jelenlévők párbeszédet folytattak az együttműködési lehetőségekről, körbejárva az ifjúsági nemzetpolitika sokszínűségét.

Brunner Tibor, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak a nemzetpolitikai alelnöke hangsúlyozta, azt kell nézni, ami összeköt minket, magyarokat, s nem azt, ami szétválaszt, majd hozzátette, hogy ideje lenne megérteni velük kapcsolatban, hogy „az apák tetteiért nem a fiúk a bűnösök", s ezzel utalt arra a bélyegre, amelyet azért sütnek rájuk, mert korábban MSZP-s színekben politikusok rossz vagy megkérdőjelezhető döntéseket hoztak. A maga részéről azt az elmúlt 10 évet tartja fontosnak, amelyet a MIÉRT-tel együttműködésben tettek meg. Az Együtt2014 párt olyan ifjú, hogy eleve nincsen szüksége ifi szervezetre. Képviselőjük Simándi Szelim volt a hétvégén. „A határon túli magyar közösségek tűzzék ki a saját céljaikat, s Magyarországnak ezek megoldásában kell segítséget nyújtson" - mutatott rá az Anyaországiak valós szerepére Simándi Szelim.