mszp.hu | Belföld
2023. február 22. 14:08

Az MSZP a dolgozó emberek érdekében politizál

Az MSZP a dolgozó emberek érdekében politizál
Győrteleki közmunkásokat köszöntött kedden a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakcióirodáján Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője.

"Nagy öröm volt viszontlátni őket, hiszen remek beszélgetéseket folytattunk velük mindennapi küzdelmeikről és a kistelepülések gondjairól idén januárban is Győrteleken, ahol képviselőcsoportunk immár negyedik éve segít be egy-egy alkalommal a szociális tűzifa pakolásába" - írja közösségi oldalán Tóth Bertalan.

Az MSZP Villányi úti központjában Komjáthi Imre, a párt társelnöke is köszöntötte egy közös ebéden, a Halmi József, győrteleki polgármester vezetésével érkező csoportot. Komjáthi Imre korábban a Közmunkás Szakszervezet társelnöke volt, így közös téma bőven akadt.

"Szívből remélem: számukra is élményt adott a meghívásomra végbevitt budapesti látogatás, ahol sokan először járnak; sokan most nézhették meg először belülről az Országház épületét, utazhattak metróval, villamossal" - írja Tóth Bertalan.

Az MSZP, igazi baloldali pártként, a dolgozó emberek érdekében politizál, akik most is a megélhetésért küszködnek. Biztonságot a dolgozóknak, a fiataloknak, a nyugdíjasoknak! Biztonságot minden magyar embernek!


Kapcsolódó galéria: Az MSZP a dolgozó emberek érdekében politizál

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »