mszp.hu | Belföld
2020. február 08. 00:07

Az MSZP kiáll a beígért rendvédelmi béremelések mellett

Az MSZP kiáll a beígért rendvédelmi béremelések mellett
A 2019-ben beígért, ám szokás szerint elmaradt, 20%-os rendvédelmi illetményemelés megvalósulásáért küzd a Magyar Szocialista Párt.

Erről tartott sajtótájékoztatót Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese és Árok Kornél, volt szakszervezeti elnök péntek délelőtt Budapesten.


„2019. február elején azt mondták, hogy 20% illetményemelés lesz ebben az ágazatban, ami maximum felzárkóztatás lenne, hiszen közzel 10 éve az illetményalapok nem változtak. 2020. január elsejétől pedig újabb 10%-is illetményemelés lesz a RIASZ-osoknál” – mondta Árok Kornél, a szakszervezet korábbi elnöke.

„Ebből, most már tudjuk, hogy semmi sem lett. A Rendvédelmi Igazgatási Szolgálatosok ismét át lettek meszelve: egyetlenegy forintot nem kaptak, hiszen nem készült el a BM-rendelet, habár aggályos az is, hogy miért BM-rendeletben, miért nem törvényben van ez szabályozva” – jegyezte meg a korábbi szakszervezeti vezető.

Harangozó Tamás az MSZP országgyűlési frakciója nevében beszélt. „Az kérjük a kormánytól, hogy ezt törvényben legyen szíves tisztességesen elrendezni” – mondta és hozzátette, azt is várják, hogy a hivatásosok és a honvédek alapilletményét törvényben garantáltan emeljék meg.

„Kiszámítható életpályamodellnek nem lehetnek eszközei az összevissza adogatott, vagy éppen utána évekig nem adogatott különböző juttatások. Egy tisztességes, kiszámítható életpályamodell ott kezdődik, hogy törvényileg garantálva vannak a dolgok” – hangsúlyozta a szocialista politikus.

„A RIASZ-osok tekintetében pedig kifejezetten felszólítjuk a kormányt [a bérrendezésre], hiszen szemmel láthatóan a bejelentett béremelések nem történtek meg. Követeljük a kormánytól, hogy ugyanebben a törvényjavaslatban a RIASZ-osok béremelését a törvény erejénél fogva garantáltan jelenítsék meg!” – ismertette a Magyar Szocialista Párt követelését Harangozó Tamás, az MSZP Országgyűlési frakcióvezető-helyettese.

Szolidaritási nyilatkozat

2020-07-10 14:04

Kapcsolódó párttagok