Ilosfai Gábor pénteki sajtótájékoztatóján a 2010-ben elkezdett beruházásról azt mondta: kisebb veszteség éri a várost, ha most állítják le, mint ha befejezik.
A képviselő a zárt ülésen hozott döntés kapcsán elmondta: a beruházás értéke már eléri az 1,3 milliárd forintot. A beruházó - önkormányzati tulajdonú - Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezető igazgatójának ott elhangzott tájékoztatására hivatkozva közölte: a vízmű kft. a korábban kibocsátott 850 millió forintos kötvény után 950 millió forint hitelt vesz fel a fürdőépítés finanszírozására. A kft. eddig több százmillió forintot fordított a létesítményre - mondta a képviselő.
Ilosfai Gábor aggályosnak nevezte, hogy egy 1,2 milliárd forintos árbevételű társaság 1,8 milliárd forintnyi kötelezettséget vállalt, és úgy véli, hogy az adósságot Szekszárd lakosságával fizetteti meg a város vezetése.
MTI/mszp.hu
2011. július 01. 19:41
Az MSZP leállítaná a szekszárdi fürdőberuházást
A szekszárdi fürdőberuházás leállítására szólította fel a város vezetését a szekszárdi közgyűlés egyik MSZP-s képviselője azt követően, hogy a közgyűlés csütörtökön a beruházás összegének 160 millió forintos növeléséről döntött.