mszp.hu | Belföld
2023. november 27. 11:43

Az MSZP minden szavazóért megharcol, ennek pedig látszik az eredménye

Az MSZP minden szavazóért megharcol, ennek pedig látszik az eredménye
A jövő évi önkormányzati és európai parlamenti választások esélyeiről fejtette ki álláspontját Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke. A szocialista politikus elmondta, pártja az elmúlt időszakban jelentősen erősödött, ez pedig annak is köszönhető, hogy a szavazók megértették, az ellenzéki együttműködés az egész ország érdeke.

A sérelmi politizálás nem vezet jó útra, kezdte véleményének kifejtését Kunhalmi Ágnes. Elmondta, a múltban történteket kezelni kell és csak azt kell figyelem előtt tartani, hogy az MSZP megőrizze a 2019-ben elnyert városvezetéseket, valamint, hogy bővítse azok számát. A múltban ragadt politikusok, akik mondvacsinált indokokkal beszélnek az összefogás ellen, azok tévúton járnak, ez a fajta politika pedig szavazatvesztéshez vezethet. Kunhalmi Ágnes leszögezte, a Fidesz sok esetben mondvacsinált okokkal támadja az ellenzéki jelölteket, ezeknek a vádaknak azonban nem szabad bedőlni és nem szabad hagyni, hogy elhitesse ezeket a kormánypárt. Ennek ugyanis ellenzéki helyek és szavazatok lehetnek az eredményei.

Az MSZP minden olyan jelölt mellett kiáll, aki ellen csak a kormánypárt kitalált vádjai vannak felhozva, valamint Karácsony Gergellyel is egyetért a párt, minden hivatalban lévő jelöltnek arra kell koncentrálni, hogy újrázzon, a többieknek pedig olyan helyeken kell győzni, ahol fideszes jelölt van.

Kunhalmi Ágnes a zuglói helyzetről elmondta, a mérési eredmények is azt támasztják alá, hogy tetemes Horváth Csaba előnye. A Závecz Research felméréseinek pedig lehet hinni, hiszen reális képet adnak, ilyen az is, hogy az elmúlt két hónapban az MSZP szavazóinak száma 55 ezerrel nőtt. Ennek oka pedig, hogy a szavazók megértették, az együttműködés hiánya nem az ellenzék problémája, hanem az egész ellenzéké. A párt nézőpontja szerint pedig az ellenzéken túlmenően az egész ország problémája is. Így Horváth Csabának meg kell nyernie a választásokat, amit a Momentum Zuglóban csinál az pedig kissé kétarcú, tette hozzá az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes szerint az nem működik, hogy bizonyos pártok saját inkumbens jelöltjeik felé elvárják a többi párt támogatását is, míg olyan kerületekben, ahol nem az ő politikusok regnál, indítanak egy sajátot. Ez a fajta politika minden esetben a Fidesz malmára hajtja a vizet.

A szocialista országgyűlési képviselő leszögezte, az MSZP nincs akkora bajban, ahogy azt a közvéleményben szeretik mutatni, az utóbbi időben jelentős mértékben nőtt a párt támogatottsága. Ennek ellenére minden szavazóért meg kell harcolni, az 5 százalékos párt támogatottság pedig karácsonyig megvalósul, a tendencia és a kutatások is ezt mutatják. Kunhalmi Ágnes emlékeztetett, pártja régóta javasolta az ellenzéki pártok együttműködését, hiszen egy együttes EP-listával jelentősen vissza lehetett volna szorítani a Fideszt, azonban ezt a többi párt – sajnálatos módon - nem szerette volna.

A hazai választási rendszerrel kapcsolatban Kunhalmi Ágnes kiemelte, az EP-képviselők is egyre inkább azt jelzik, olyan szinten autoriter a rendszer Magyarországon, hogy a szuverenitási törvénnyel nem csak a fair, hanem a szabad választások is elveszhetnek.

Kapcsolódó párttagok