A választók egyre jobban látják, hogy az értékrendjükből fakadó jogos követeléseiket a jelenlegi ellenzék veszi jobban figyelembe. Ez megteremti a lehetőséget a magyarok számára a kormányváltásra, értékelte a politikai klímát Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
„Tavaly októberben, az önkormányzati választásokkor pontosan ez történt: az emberek esélyt láttak személyekben, programokban, ennek megfelelően döntöttek, és ezért lettek ellenzéki képviselők, polgármesterek tömegével” – emlékeztetett.
Hangsúlyozta, a szocialista párt az igazságos kormányzásban hisz, és ebben az egyik legfontosabb elem a munkavállalók védelme és az erős szakszervezetek. „Az MSZP abban a szerencsés helyzetben van, hogy van egy szakértői hálózata, amely folyamatosan együtt dolgozik a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetekkel, javaslatainkat velük dolgozzuk ki, és ezek a javaslatok képzik a jövő alapját. (…) Például új Munka Törvénykönyve kell: el fogjuk törölni a rabszolgatörvényt, hiszen az nem megengedhető, hogy úgy dolgoztassanak embereket 6 napot egy héten, hogy 2 évig nem kell túlórapénzt fizetni; sok munkavállaló nem is tudja, hogy ő jogfosztott”.
Az is MSZP-s javaslat, hogy már a szakképzésben is oktatni kell a munkavállalói jogokat, a legnagyobb lépés pedig az lehet, ha a szakszervezeteket megerősítik, emlékeztetett Komjáthi. „Mi azt mondjuk, hogy kapják meg a szakszervezetek is az 1%-ot a jövedelemadóból, és az állam tegyen mellé még 1%-ot, hiszen a szakszervezetek közösséget is építenek az érdekvédelem mellett”.
„296.000 csak a regisztrált munkanélküliek száma, ami 26%-os emelkedés a tavalyihoz képest, és a regisztráltak fele semmilyen ellátást nem kap, miközben az állami pályázatokat a milliárdosok nyerik el nagyon könnyen” – hívta fel a figyelmet a kormány szociális érzéketlenségére és bukott foglalkoztatás-politikájára.
Elmondta, a szociális hálóból kiesett családokról csak a jelenlegi ellenzéki, köztársaságpárti vezetők tudnak, hiszen úgy tűnik, már csak őket érdeklik a kilátástalan helyzetbe került, állásukat vesztett emberek. „Szombathelyen Nemény András, szocialista polgármester az elsők között volt, aki 400 millió forintot különített el arra, hogy azoknak az embereknek segítsen, akik most a járvány alatt elveszítették a munkájukat. Ezt a kormánynak kellett volna megtenni. De mondhatjuk Őrsi Gergelyt, vagy épp Halmi Józsefet, Győrtelek polgármesterét is, hosszan sorolhatnánk, hogy ők segítenek, ők megteszik” – mutatta be a szocilista településvezetők példamutató küzdelmét az emberekért.
Idézte Halmi Józsefet, aki szerint a polgármesteri hivatal „a segítség háza” kellene, hogy legyen. „De, ha így folytatja a kormány, hogy ilyen szinten szorongatja az önkormányzatok nyakát, akkor a segítség házai is be fognak zárni” – vetítette előre a borús kilátásokat kormányváltás hiányában.
Az MSZP elnökhelyettese végül a családtámogatásokról szólt. „Azokat az intézkedéseket, amelyek valóban segítenek a családoknak, meg kell tartani, de meg kell húzni egy szintet. Például a rezsicsökkentéssel annak idején miért kellett segíteni azokat, akiknek hatalmas úszómedencéi vannak, és azok költségeit csökkenteni? Az igazságos kormányzás alapján, akinek több van, az tegyen be többet, akinek meg kevesebb van, annak segítsünk” – összegezte a szocialista párt elveit Komjáthi Imre.