Az MSZP nem asszisztál a Fidesz hatalomtechnikai játékaihoz

Az MSZP nem vesz részt az alaptörvény hetedik módosításában, az arról szóló hétfői vitától és a későbbi szavazástól is távol maradnak a képviselői - erősítette meg sajtótájékoztatón pártunk frakcióvezető-helyettese.

Varga László kijelentette, hogy senki nem adott felhatalmazást a Fidesznek az alkotmánymódosításra, a miniszterelnök és a kormánypárt egy kisebbség véleményére hivatkozik. Diktátortempó a kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre, ezzel a miniszterelnök és a Fidesz csak saját hatalmi érdekeit szolgálja - szögezte le.

Úgy értékelte, a döntés a nemmel szavazókat is sérti, mert a voksolás előtt ők sem ismerhették a mostani javaslat szövegét. Az MSZP demokratikus párt, tiszteletben tartja a többség döntését, nem asszisztál Orbán Viktor és a Fidesz hatalomtechnikai játékaihoz - mondta a politikus.

Kapcsolódó párttagok