mszp.hu | Belföld | demokrácia Jobbik tüntetés
2017. december 13. 12:49

Az MSZP nem vesz részt a Jobbik tüntetésén

Az MSZP szerint a Jobbik egy képmutató párt, amelynek egészen addig a pillanatig nem volt fontos az alkotmány, a jogállam és a demokrácia felszámolása, amíg az őket nem érintette.

Nevetséges, hogy egy olyan párt tüntessen a demokráciáért, amelynek elnöke néhány éve még büszkén hangoztatta, hogy "nem vagyunk demokraták," amely saját népszerűségét pont azzal a gyűlöletkeltő politikával alapozta meg, amit ma a Fidesz képvisel kormányon. Egy olyan párttal, amelynek vezetője Facebook-bejegyzése szerint "nem szereti a zsidókat", amelynek alelnöke a Hitler-hasonmással fényképezkedő Janiczak Dávid és a neonáci Toroczkai László, az MSZP csak vitázik, de nem tüntet, és főképp nem fog össze - mert nagyon mást gondolunk a világról.

Az Állami Számvevőszék gyakorlatát ugyanakkor az MSZP is elfogadhatatlannak tartja. Az egykori Fidesz-képviselő Domokos László vezette szervezetnek semmi problémája azzal, hogy a Fidesz szétlopja az országot, és hetedik éve kampányol közpénzek milliárdjaiból.

A fideszes plakátcsalás miatt tett MSZP-s feljelentést egyből elutasították a nyáron. Ha az ÁSZ valóban a szabályok betartásáért felelne, és nem Orbán akaratát hajtaná végre szolgai módon, akkor a Fidesz is súlyos bírságot kapna, hiszen 2014-ben ugyanúgy Simicska Lajos támogatásával, számla nélkül költöttek a kampányban.

Ha 2018-ban az MSZP kormányra kerül, átlátható gazdálkodásra kötelezzük a pártokat, és megfelelő támogatást biztosítunk minden pártnak - az ellenfeleinknek is - a demokratikus működéshez.