mszp.hu | Belföld
2023. november 06. 16:39

Az MSZP nem vesz részt a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló szavazásban

Az MSZP nem vesz részt a Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló szavazásban
A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról, valamint a kormány ezzel kapcsolatos titkolózásáról is beszélt Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke a parlament hétfői ülésnapján.
A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló napirend vitán az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy elvárható lenne a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság zárt ülésén adjon tájékoztatást a misszióról. Részletes tájékoztatásra volna szükség azzal kapcsolatosan, hogy milyen feltételekkel, hogyan és miként kívánják ezt a missziót végrehajtani, továbbá milyen eszközökkel akarnak Afrikában, a semmi közepén, egyedül egy ilyen missziót véghezvinni.
 
Tisztázásra szorul az is, hogy milyen együttműködést terveznek a térségben más NATO, illetve uniós tagországokhoz kapcsolódó, szolgálatot teljesítő katonákkal. Ezek az információk szükségesek lennének ahhoz, hogy egy országgyűlési képviselő egy ilyen döntést tisztességesen, lelkiismeretesen tudjon meghozni. Harangozó Tamás emlékeztetett, hogy az illetékes miniszter ígéretet tett arra, hogy a felmerülő kérdésekre válaszokat fognak adni – ez azonban elmaradt. 
 

 
Vagy titkolnivalója van a kormánynak, vagy annyira nem tisztelik az országgyűlési képviselőket és a bizottságot, hogy ezekre a kérdésekre tisztességesen válaszoljanak. Az előterjesztés szerint az egyetlen jogi kötőerővel bíró dokumentum, aminek alapján Csádba 200 katonát küld az ország, az a csádi elnök meghívólevele. A kormány azonban még ezt a meghívólevelet sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni – érvelt Harangozó Tamás. 
 
Az MSZP alapvetően egyetértene azzal a céllal, hogy a terrorizmus elleni küzdelem, valamint az illegális migráció tekintetében az a leghatékonyabb, hosszútávon is életképes megoldás, ha válsághelyzetben és a rend fenntartásában nyújt segítséget egy ország. Ugyanakkor a kormány még arra sem volt hajlandó, hogy a legalapvetőbb feltételekről, továbbá az alapvető biztonsági követelményekről a bizottságot tájékoztassa, ezért ebben a kérdésben az MSZP nem vesz részt a szavazásban.
 

Kapcsolódó párttagok