„A magyar közoktatás történetének egyik legnehezebb évtizedét éli, folyamatosan csökken a színvonal, szegény és gazdag között nő a különbség, a nemzetközi felmérések minden idők leggyengébb eredményét hozta, a pedagógusok bérrendezését a kormány nem tudta rendezni” – kezdte sajtótájékoztatóját Dr. Hiller István.
Az MSZP programjának közoktatásra vonatkozó fejezetének ismertetésével kapcsolatosan az MSZP választmányi elnöke elmondta, hogy a mai oktatási rendszert leginkább a kiábrándultság és az eredménytelenség jellemzi. A gyermekeink és következő nemzedék jövője érdekében, mielőbb tenni kell.
Az MSZP öt pontos javaslatának első pontja szerint vissza kell állítani a tankötelezettségi korhatárt 18 évre, hiszen sehol, egyetlen országban sem csökkentették a tankötelezettség korhatárát. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a nőtt a lemorzsolódók száma, akik pedig kimaradtak az iskolából nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Egy évtized alatt világosan látszik, hogy a korhatár csökkentése hibás lépés volt, előnye nincs, hátránya pedig bőven.
Az MSZP programjának második pontja szerint korszerű és hasznos alaptantervre van szükség, amely az alapkészségeket fejleszti és nem a lexikális tudásra és a magolásra épít. Kimondható, hogy a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv már az elfogadása pillanatában is elavult és korszerűtlen volt.
Az MSZP harmadik programpontja szerint a kormány pedagógus életpályamodellje megbukott. A kormány nem tudta megoldani a pedagógusok érdemi béremelését. A pedagógusbéreket minél előbb rendezni kell a magyar állam központi költségvetéséből, valamint a bérek értékállóságának megőrzéséért vissza kell állítani az érdekegyeztetést a szakmai szervezetekkel. A fiatalok számára ismét vonzóvá kell tenni a pedagógus szakmát és az oktatásban jelenleg dolgozók számára is olyan körülményeket kell teremteni, ami nem készteti őket pályaelhagyásra.
Az MSZP programjának negyedik pontja a világban zajló tudományos, informatikai forradalom és a magyar közoktatás összekapcsolásáról szól. Az MSZP szerint a mesterséges intelligenciát érdemes lenne beépíteni az oktatási rendszerbe, ennek a kidolgozását pedig időben el kell kezdeni.
Az ötödik pont pedig az önkormányzatok és iskolák kapcsolatáról szól. Az iskolák államosítása hozzájárult az oktatás színvonalának eséséhez. A jövő évi önkormányzati választások pedig jó apropót szolgáltatnak annak a megvitatására, hogy az önkormányzatok ismét lehessenek iskolafenntartók.