Egy ország szuverenitását minden országnak védeni kell, ha pedig ezt megsértik, akkor minden más szabad egyén, társadalom és ország helyesen teszi, ha kiáll a megtámadott mellett. Jelen esetben egy terrorszervezet összehangolt terrorcselekményének sorával támadott meg egy nemzetet és oltotta ki életek ezreit. Ilyen esetben kötelezettség felemelni a szuverén országoknak a hangjukat, mondta el a korábbi oktatási- és kultuszminiszter.
Jelen nyilatkozat két olyan tételt tartalmaz, melyek nélkül az MSZP nem szavazná azt meg. Ezek a következők: elismeri Izrael állam önvédelemhez való jogát, tehát egyetért a párt azzal, hogy a haza megvédése szuverén kötelesség. Emellett a másik annak a kimondása, hogy terrortámadás történt, melyet a Hamász követett el. Ez fontos és nélkülözhetetlen része a szövegnek, valamint helyes és támogatandó továbbá a szöveg azon része is, hogy mihamarabb döntést kell hozni arról, hogy a Hamászt terrorszervezetnek nyilvánítsa az Országgyűlés.
Amennyiben a terrorizmus elítéléséről és Izrael melletti kiállásról szóló nyilatkozat egyöntetűen kerül elfogadásra, akkor annak nemzetközi visszhangja is kell legyen méghozzá kiemelve azt, hogy a kormánypárt és az ellenzék egyhangúan döntött a szöveg elfogadása mellett, tette hozzá Hiller István.
Jelen helyzetben egy megtámadott ország mellett, Izrael mellett ki kell állni, nyilatkozattal és politikával is. A nemzetközi diplomáciának pedig meg kell akadályozni, hogy a terrortámadás ügye államok közötti konfliktus legyen. Magyarországnak, a magyaroknak pedig nem csak a szolidaritáson keresztül van kapcsolata Izraellel, hiszen többszázezer, a magyar kultúrát ismerő és a magyar nyelvet beszélő, származását Magyarországról levezető állampolgár él Izraelben. Így a politikai érdeken és a megtámadott védelmén túl a magyarokat kulturális és állampolgári kötelék is köti. „Soha többé ne kövesse el a magyar állam azt a bűnt, amit egyébként a Holokauszt idején elkövetett” – említette meg Hiller István, aki szerint hazánknak meg kell akadályozni az államok közötti konfliktus – háború – kialakulását is.
Összefoglalva Hiller István elmondta, amennyiben a nyilatkozat végleges formájában tartalmazni fogja az önrendelkezési jogot és terrortámadás-sorozatnak a HAMÁSZ által elkövetett támadást, akkor az MSZP támogatni fogja azt.