2011. március 07. 13:42

Az Orbán-csomag margójára

Mesterházy Attila napirend előtti felszólalásában idézte Orbán Viktor tavaly júliusi szavait, melyek szerint az "európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó".

A frakcióvezető kijelentette: egyet ért abban, hogy csökkenteni kell az államadóságot még akkor is, ha a jelenlegi szint megfelel az uniós átlagnak. Mint mondta, az előző szocialista kormányok is e cél érdekében tettek lépéseket.

A szocialista pártelnök kifejtette: látja, hogy a Fidesz és a KDNP kommunikációja azt próbálja elhitetni, hogy az államadóság jelenlegi szintjéért kizárólag a szocialista kormányok felelősek. Ezzel szemben 1995-ben az akkori szocialista kormányzat szerkezeti átalakításai és kiadáscsökkentő lépései tették lehetővé azt, hogy az előző Fidesz-kormány idején csökkenhetett az államadósság, ám 2000-től pontosan ugyanaz a kormány hozott olyan döntéseket, amelyeknek tovagyűrűző hatása további hitelek felvételéhez vezetett.

Mesterházy Attila elmondta, 2002-től az akkori szocialista kormányzat tovább erősítette ezt a folyamatot az elfogadott 100 napos programmal, illetve nem tette könnyebbé az ország helyzetét a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság sem.

A frakcióvezető kijelentette: fontos különbség, hogy míg a Fidesz intézkedései arról szóltak, hogyan lehet a negyedik vagy az ötödik lakásához hozzásegíteni a gazdagokat, addig a szocialista kormány a száznapos program segítségével béremelésre, tizenharmadik havi nyugdíjra és infrastruktúrafejlesztésére fordította a forrásokat.

"Utólag könnyű mondani, hogy ezek az intézkedések megterhelték az országot, hogy tovább nyújtózkodtunk, mint ameddig lehetett volna, de emlékeztetném magukat, önök is megszavazták a száz nap programját, így ebben egészen biztosan közös a felelősségünk" - fogalmazott Mesterházy Attila.

A pártelnök hozzátette: abban viszont nem lehet közös a felelősség, hogy az elmúlt négy évben semmilyen kiadáscsökkentő intézkedést és semmilyen szerkezeti átalakítást nem támogatott Fidesz.

A politikus elmondta: a mostani Orbán-csomagra sem a magas államadóság miatt van szükség, hanem azért, mert a Fidesz-KDNP-kormány igazságtalan adórendszert alkotott és elhibázott gazdaságpolitikát folytat.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: az Orbán-csomag a sodródás és a bizonytalanság programja konkrétumok nélkül. Inkább modernizációra és igazságos kiadáscsökkentésre lenne szükség - tette hozzá.