Belföld, Gazdaság
2013. január 02. 17:49

Az Orbán-kormány Belügyminisztériumának figyelmébe

Hogy ki mit és meddig nem hevert ki az újév köszöntésével együtt járó fáradalmakból, inkább hagyjuk. Mi mindenesetre ott voltunk tegnap az Országház előtt, a közel 400 fős kommunikációs apparátust foglalkoztató Orbán-kormánynak és a Fidesznek valamiért viszont csak mára sikerült egy épkézlábnak alig nevezhető reakciót produkálni.

Mi mindenesetre ott voltunk tegnap az Országház előtt, a közel 400 fős kommunikációs apparátust foglalkoztató Orbán-kormánynak és a Fidesznek valamiért viszont csak mára sikerült egy épkézlábnak alig nevezhető reakciót produkálni.

Ami az óév végét illeti, a családjukat közmunkabéről eltartó embereket két hír foglalkoztatta. Az egyik szerint Magyarország alapjogi biztosa 75 oldalban foglalta össze mindazt a gazságot, amelyet az Orbán-rezsim az elmúlt években ellenük elkövetett. A másik, hogy a kormány 2012 utolsó előtti napján eldöntötte: 2013-ban 49 ezer forintból is meg lehet majd élni Magyarországon.

Hányingerkeltő az a szemfényvesztő kormányzati kommunikáció, amely folyamatosan 75 ezer forintos közmunkás minimálbért emleget. Bruttóból ugyanis nem lehet zsömlét és parizert venni a közértben, bruttóból nem lehet villanyszámlát fizetni. Nettóból pedig csak 49 ezer van, a 2 ezer forintos emelés jó részét pedig a rekordinfláció már rég megette.

Eddig csak Matolcsy György és Pintér Sándor állította, hogy kevesebb, mint 50 ezer forint elég a tisztességes élethez Magyarországon. Mára az egész kormányzat beleállt a Fidesz eddigi legaljasabb hazugságának hangoztatásába.