2012. június 14. 12:58

Az Orbán-kormány elmúlt két éve

Az MSZP által kezdeményezett vitanap az Orbán-kormány országromboló két évéről.

Mesterházy Attila pártelnök, frakcióvezető kezdeményezésére a Parlament vitanapot rendezett az Orbán-kormány félidős tevékenységéről.

Élő közvetítés a Duna TV-n.

18.10

Tóbiás József meglepődve konstatálta, hogy a Fidesz megtapsolta a számukra oly kedves Jobbik felszólalását, jól példázva, milyen szoros a kapcsolatuk.

A Fidesz továbbá nem támogatta a vitanap kezdeményezését, ami jól mutatja az együttműködési szándékot. Sokat mutat az együttműködésről, hogy nincs itt a miniszterelnök és a gazdaságpolitika feje, Orbán Viktor jobbkeze.

Az a tény, hogy nem akarnak szembe nézni a valósággal. Az a baj, hogy nem képesek a korrekcióra. Ezzel nem maguknak okozzák a legnagyobb problémát, hanem az országnak. Nem elég a kétharmadra épülő  erős politikai kormányzás. A társadalmi térben ez már nincs meg. Csak megúszni akarták a vitát, de semmi kompromisszumkészséget nem mutattak. Képtelenek változtatni még akkor sem, ha ez az ország érdeke. Ha erre nem képesek, akkor majd megtesszük mi, amikor leváltjuk ezt a kormányt.

18.04

Lukács Zoltán

A kétmilliót kereső fideszes politikusok menjenek el az éhező családokhoz, nézzenek körül azokban a városokban, ahol munkahelyek szűnnek meg, olyan falvakba, ahol 100 százalékosos a munkanélküliség. Ezeken a településeken egy kicsit másképp néz ki a fideszesek által sikeresnek mondott gazdaságpolitika. És akkor gúnyolódjanak!

18.01

Józsa István szívesen segíti a regnáló kormányt, csak akkor meg is kell a szocialistákat hallgatni. Ma az adóterhelés több mint 2010-ben. Átlagosan kéthetente változtatják az adójogszabályokat, kiszámíthatatlan jövőt és gazdaságpolitikát folytatnak. A Fidesz alkalmatlan a kormányzásra. Navracsics úr ezt már egyszer kimondta és igaza volt.

17.59

Gőgös Zoltán

Sok helyen fognak állatokat vinni a vágóhídra a Fideszes földmutyik miatt. Szerettek volna nagyobb kárt okozni, de nem tudtak. Kizárólag azért, mert az uniós közös agrárpolitika ezt nem tette lehetővé. Ez mentette meg a gazdálkodókat a Fidesztől!

17.53

Garai  István a gyógyszerkassza lefeleződéséről beszélt, megemlítve, hogy ennek eredményeként ma Magyarországon harmad annyi jut gyógyszertámogatásra, mint a csőd határán táncoló görögöknél.


17.49

Nyakó István

A magyar Titanicot a kormányos jéghegynek vezette. A magyarok 2/3-nak már derékig ér a víz, otthagyták őket, de a felső 1/3-ot kimentették! Ez a szégyen, erre válaszoljanak!

17.43

Lukács Zoltán emlékeztetett: az Orbán-kormány két éves teljesítménye, hogy a megyéknél a felére csökkent a forrás. A megyei vezetőknek szinte semmire nem jut forrás. Kiemelte az ígéretek terén a Fidesz számtalan alkalommal nem tartotta be a szavát. Például Papcsák Tibor 2010-ben még 14. havi nyugdíjjal kecsegtette a választókat, ehelyett ma a nyugdíjak veszélyben vannak, reálértékük csökken, a nyugdíjaskosár nagyobb mértékben romlott, mint az infláció. Ezen felül bányásznyugdíjak megvédését is megígérték, de nem hogy megtartották volna ígéretüket, de elvették a szénpénzt is.

17.39

Kovács Tibor

Reform az egészségügyben? Káosz, áttekinthetetlenség, hiányok, a dolgozók nem kapják meg fizetésüket. Luxusberuházásokra viszont futja. A Fidesz határozott ígérete volt az egészségügy azonnali rendbetételére, ehelyett csak leépülés van meg stadionépítés.

17.36

Reális érékelést szeretne Kovács László, ezért kifejtette, hogy az előző Bajnai-kormány készítette elő az Uniós elnökségre való felkészítő anyagokat, amit szerencsére Orbán nem rúgott fel, így szakmai területen nem is lett belőle bukás.

Sajnálatos azonban, hogy Orbán Viktor országromboló, nemzetvesztő külpolitikát folytat, és haditervet készít az integrációs szövetségese, az EU ellen. Mint focista meg tudta különböztetni a saját kapuját az ellenfelétől, remélhetőleg ez sikerül majd a politikában is. A kutatók kimutatták, hogy Orbán Viktor beszédében a leggyakrabban használt kifejezés a harc, ami németül KAMPF. Nem nevezhető túl szerencsés szóhasználatnak európai kulturkörben.

Az Orbán-kormány két évének mérlege, hogy összeveszett mindenkivel, hazudozott, kárt okozott a határon túli magyaroknak, ezért a vége a totális bizalomvesztés lett, ami sajnos minden magyar ember számára jelent terhet.

17.24

Gúr Nándor

Nem nőtt, hanem stagnált vagy csökkent a foglalkoztatás. Mi sok beruházást indítottunk, amelyeket Önöknek csak át kellett adni. A kicsit is elveszik a keveset kereső emberektől. Önök mindenkit sarokba szorítanak, több mint 4 millióan vannak létminimum alatt. Sokaknak havi 30 ezret sem éri el a havi kereste. Csaknem félmillió gyermek nem jut naponta kenyérhez. Erre kellene Önöknek választ adniuk. Nem a kiskeresetűektől kell elvenni a keveset, hanem a jól keresőktől kell a többet elvonni.

17.16

Tóbiás József jelezte, hogy lehet itt ideákról vitázni, azonban a valóság a Fidesz-KDNP ideáival ellentétes. Tessék kimenni az utcára és észre fogják venni, hogy hiába akartak jót az országnak, amit megvalósítottak az kudarc, totális bukás. Csak egy adat, hogy a tényeknél maradjunk: a KSH – nem mellesleg az Orbán-kormány felügyelete alatt van ez az intézmény is – kimutatta, hogy a tavalyi évhez képest 5,6 százalékos infláció volt Magyarországon. Ezek a tények, a tündérmesékből az emberek nem tudnak megélni.

16.49

Tóbiás József

A Fidesz előszeretettel szállíttat el szobrokat és állíttat újakat. Teszik ezt akkor, amikor az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak. Elfogadhatatlan, hogy két éve vannak kormányon, de teljesítményükből az „elmúlt nyolcévezésen” kívül másra nem telik. Észre kellene venniük, hogy az emberek elfordultak a kormánytól, sőt a kormány a a saját frakciójával sem áll szóba.

16.45

Harangozó Tamás

A romániai választások megmutatták, hogy milyen nemzetiségpolitkát folytat a Fidesz. A jogalkotásért felelős Navracsics Tibor hosszú expozéjában elfelejtett bocsánatot kérni a visszamenőleges hatályú törvények, a szerzett jogok elvétele, a jogállam lebontása miatt. Nem kért bocsánatot a haverok gyarapodást szolgáló, névre szóló törvények miatt. Azért a törvényhozási ámokfutásért, ami történt két alatt a parlamentben és aminek ő a fő felelőse. Intézményesítették az állami korrupciót, ami elriasztotta a hazai és külföldi befektetőket.

16.29

Nemény András nehezményezte a KKV-szektor megsegítését, amely helyett a Fidesz-KDNP a Simicska tulajdonolta Közgépet támogatta közvagyonból. Ezért nem mernek a fideszes képviselők az emberek közé menni és tündérmeséket vizionálnak. Azonban ennek a mesének egyszer vége lesz, ahogy az önök kormányzásának is - fejezte be a képviselő.

16.15

Nyakó István

Borsodban az emberek kifizetik a számlát, még akkor is, ha iskolára, pihenésre, sőt gyakran a temetésre sem jut. Ezt nevezik Önök tündérmesének? Nincs már családi mozohétvége, nincs McDonalds, nincs Balaton, helyette szegénység van. Az sem mese, hogy elrabolják most már az emberektől a földjeiket is, amely még biztosított volna számukra megélhetést. Ez lenne a tündérmese?

Gúr Nándor

Orbán Viktor nincs, Navracsics elment, Lázár meg sem jelent, de szellemük itt van. Rettenetesen nehéz a mindennapi megélhetés, 47 ezer forintból biztosan nem lehet, még ha a kecskét hozzáadjuk, akkor sem. Az emberekről kell gondoskodni, és nem arról, hogyan vegyék ki a pénzt a kasszából.
 

15.58

Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes

Mindenki annyit ér, amennyije van? Pl. Békés megyében a gyerekeknek azt kell látniuk, hogy a szüleik sírnak, mert nincs pénzük iskolába járásra, orvosra, gyógyszerekre.

15.52

Kósa Lajos Alaptörvényt dicsőítő felszólalására reagálva Harangozó Tamás megjegyezte, hogy a Fidesz-KDNP Alaptörvénye az 1930-as éveket idézi, ennyit az új értékekről. Ami pedig a közös teherviselést illeti, a 2014-es kormányváltást követően Kósa Lajos úr nem fog közel 2 millió forintot hazavinni, mert az igazságos, progresszív adórendszer ennél jóval kevesebbet fog megengedni számára.  Ez a tisztességes és igazságos közteherviselés, ahol nem ugyanakkora adóteher nyomja a milliókat keresőt és a létminimum alatt élőket.

Józsa István hiányolta Orbán Viktort, aki megfutamodott a kormánya teljesítményének kritikája elől, és nem mert szembe nézni azoknak a képviselőivel, akiknek a sárga csekkek gyarapodásával kell szembesüljenek.

15.20

Tóbiás József felszólalásában idézte Orbán Viktort

Tóbiás József felszólalásában idézte Orbán Viktort, amellyel méltatta 2010. november 10-én a korábbi szocialista kormányok munkáját. Ennyit a „nyolcévezésről”, amivel a kormánypárti felszólalók rendre éltek.

Az igazságos közteherviselésről megjegyezte, hogy a munka- és tőkejövedelmek ugyanakkora mértékben adóznak az Orbán-kormány intézkedéseinek hatására. Milyen igazságos tehermegosztás ez?

14.16

Szembesíteni jöttünk - Mesterházy Attila vezérszónoklata



Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Szembesíteni jöttünk ma ide. Szembesíteni a kormánypártokat és a miniszterelnököt saját két évvel ezelőtti ígéreteivel, és azzal, amit azóta tettek. Az emberek joggal várták el, hogy Orbán Viktor most itt legyen, és vállalja ezt a szembesítést. Szégyen, hogy nem volt hozzá bátorsága.

Az alapján szembesítem önöket, amit az emberek mondtak nekem csak az elmúlt néhány héten. Zalaegerszegtől Kazincbarcikán át Orosházáig. Fiatalok, középkorúak, nyugdíjasok, munkanélküliek, gazdák, vállalkozók, orvosok, ápolók, pedagógusok mondták azt nekem, nem ezt várták Orbán Viktortól és a Fidesz-kormánytól. Becsapva érzik magukat.

Mi szocialisták ugyanazt látjuk, amit az emberek.

Ez a két év a leépülés időszaka volt. Leépült a jogállam, leépült a gazdaság, leépülnek a munkahelyek, leépül az oktatás, az egészségügy, a szociális rendszer. Egyszerűen minden.

Kizárólag három dolog épül Orbán Viktor uralkodása alatt: a Simicska-Nyerges birodalom, vagyis a Közgéposztály, a Horthy-kultusz, meg a focistadionok. De ebből így nem erős Magyarország lesz, hanem gyenge, leépült Magyarország.

Az látszik, hogy fogalmuk sincs, mi folyik az országban, de az igazi gond, hogy nem is érdekli önöket. Egyedül a kormány elégedett saját teljesítményével. De egyre kevesebben vannak, akik elhiszik a hazug propagandájukat.
 
Matolcsy György egyenesen tündérmesének látja mindazt, amit két éve csinálnak. Csakhogy amíg önök tündérmeséket írnak, az emberek a rémes valóságot élik, és a bőrükön érzik a rossz kormányzásuk következményeit. Azt, hogy az élet egyre nehezebb, a bizonytalanság pedig napról napra nő.
A nagy mesemondó azt is mondta, hogy vége a válságnak.

Hát neki biztos. Valószínűleg miniszter úr ránézett a bankszámlájára, és azt látta, hogy az szépen gyarapodik. De én azt ajánlom, menjen el az emberek közé! Kérdezze meg őket, mi a valóság, és ők hogy látják a saját helyzetüket! Mert akkor tudná: nincs mese, válság van.

Mert ahol majd’ egymillió embernek nincs munkája, ott válság van.

Ahol tízezrével mennek csődbe a kis- és középvállalkozások, ott válság van.
 
Ahol minden második fiatal azon gondolkodik, hogy elmegy külföldre, csak hogy tanulhasson vagy dolgozhasson, ott válság van.

Ahol orvos- és ápolóhiány van, ahol gyógyszerhiány van, ott kérem, válság van!

Ahol a nyugdíjasok egy tisztességesen végigdolgozott élet végén nyomorognak, ott válság van.

Ahol minden ötödik családot betemetnek a kifizetetlen sárga csekkek, ott bizony válság van.

Ahol 4 millió ember él a létminimum alatt, és minden ötödik gyerek éhezik, ott brutális válság van.

És ezt a válságot, a halmozódó problémákat önök képtelenek kezelni. Sőt a problémákat önök okozzák.

Két éve még csak nagyotmondásnak tűntek az ígéreteik. Sokan el is hitték ezeket. Mára azonban kiderült, hogy nettó hazugság valamennyi.

Hazugság mind, mert az ellenkezőjét csinálják annak, amit ígértek. Önök tudatosan átverték az embereket.
 
Két éve azt ígérték, megvédik a munkahelyeket és 1 millió új állást teremtenek. A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt ma ténylegesen kevesebben dolgoznak, mint két évvel ezelőtt.

Két éve azt ígérték, hogy: 4-6%-os gazdasági növekedés lesz. Ehhez képest mára 1,2 százalékos a visszaesés. A kormány rossz gazdaságpolitikája miatt recesszióba fordult az ország, és egymást érik a sok százmilliárdos megszorítások.

Két éve a magyar vállalkozóknak azt ígérték, csökkentik a terheiket. Ehhez képest nőtt az adóterhelés, a cégeket megbénítja a bürokrácia és korrupció, nőnek a kiadásaik, csökkennek a bevételeik és nem jutnak hitelhez. A kormány dilettáns gazdaságpolitikája miatt lényegében leálltak a beruházások, egyre több vállalkozás megy csődbe, a még működők pedig túlélő üzemmódba kapcsoltak.

Két éve azt ígérték, az új adórendszerrel mindenki jól jár. Hogy öröm lesz adózni Magyarországon. Hát a gazdagok tényleg jól jártak, akár havi több százezerrel is. De a legtöbben, az átlag körül vagy az alatt keresők akár egyhavi fizetésüket is elvesztették az igazságtalan egykulcsos adó miatt. A kormány perverz újraelosztása nem növelte se a fogyasztást, se a gyarapodást, se az ország versenyképességét.
Két éve azt ígérték, hogy az adócsökkentés kormánya lesznek. Kevesebb adót, kevesebb terhet ígértek. Ehhez képest 25 hónap alatt 25 új adót vezettek be. Ennyi adóhoz egyméteres söralátét kellene.
 

Két éve az időseknek azt ígérték, megőrzik a nyugdíjak értékét, és megvédik a nyugdíjpénztárakat. Ehhez képest az idősek kiadásai egyre nőnek, sőt már az is megfordult a kormány fejében, hogy a nyugdíjakat is megadóztatják, és az ellátás egy részét utalványban adják oda. A nyugdíjpénztárakat meg úgy védték meg, hogy szétverték mindet. Elvették és elköltötték az emberek megtakarításait.

Két éve azt ígérte Orbán Viktor, hogy több pénzt ad az egészségügynek béremelésre, a kórházak, rendelők működtetésére. Ehhez képest folyamatosan vesznek el pénzt az egészségügytől, focistadionokra többet költenek, mint az orvosok és ápolók béremelésére. Közben életveszélyesen hosszúra nőttek a várólisták, és megfizethetetlenül drágák az új, hatásos gyógyszerek.

A kórhazák helyzetén meg úgy akarnak segíteni, hogy ész nélkül sorra bezárják őket.
A kormány felelőtlen egészségpolitikája már az emberek ellátását veszélyezteti. Cserbenhagytak mindenkit: orvost, ápolót, beteget.

Két éve Orbán Viktor azt ígérte a gazdáknak, a családi vállalkozásoknak, hogy helyzetbe hozza és földhöz juttatja őket. Ehhez képest fideszes haveroknak osztják ki az állami földeket: műkörmösökből, könyvtárosokból, tetőfedőkből csinálnak új fideszes földesurakat. A kormány velejéig korrupt agrárpolitikája miatt oligarchák és strómanjaik kezére játsszák az állam vagyonát, a gazdálkodók kiszorulnak saját földjeikről és a végén tönkremennek.
 
Két éve a fiataloknak Önök azt ígérték, hogy ingyen juthatnak színvonalas tudáshoz és versenyképes diplomához. A tanároknak pedig magasabb béreket és nyugodt munkakörülményeket ígértek. Ehhez képest a kormány igazságtalan oktatáspolitikájával a legtöbbek számára elérhetetlenné tette a jól fizető szakmákat, és lényegében bevezette a tandíjat a felsőoktatásban.

Közben szétdúlták, az általános- és középiskolákat éppúgy, mint a tanterveket. A kormány oktatási reformnak nevezett ámokfutása miatt a tanárok nemhogy az életpályájukat, de a következő hónapjukat sem tudják tervezni. Azt sem tudják, lesz-e szeptembertől munkájuk. De egy biztos: ennek az egész káosznak a gyerekek lesznek a legnagyobb vesztesei.

Két éve Orbán Viktor azt ígérte, megerősíti a középosztályt, támogatja a családokat. Ehhez képest a családtámogatások összegét egyetlen fillérrel nem növelték, az elesettek támogatását pedig visszavágták. A kormány embertelen szociálpolitikája miatt egyre nagyobb a szociális válság, sőt már a középosztályt is az elszegényedés, a lecsúszás fenyegeti. Mára valóban elmondhatják az emberek: rosszabbul élünk, mint négy éve.
Két éve azt ígérték, hogy két hét alatt rendet tesznek az országban, és több pénzzel segítik a rendőrök munkáját. Ehhez képest egy év alatt másfélszeresére nőtt a súlyos bűncselekmények száma. Közben a terrorelhárító központra, a miniszterelnök személyi testőrségére van tízmilliárd forint, de nincs pénz a rendőrök béremelésére, felszerelésére, a benzinre, a ruhára. A kormány elhibázott rendvédelmi politikája miatt egyre nehezebb a rendőrök munkája, egyre több a bűncselekmény, egyre romlik az emberek biztonságérzete.
 
Két évvel ezelőtt Orbán Viktor azt is ígérte, hogy megerősíti hazánk tekintélyét a világban. Ehelyett lerombolta az ország nemzetközi tekintélyét. Senki nem bízik a magyar miniszterelnökben. Orbán Viktor megtagadta a rendszerváltás alapját adó euro-atlanti értékeket. A kormány esztelen háborúskodása súlyos károkat okoz Magyarországnak, és nagyon sokba kerül minden magyar embernek.

A kormány nemzetpolitikája pedig a felvidéki és a vajdasági magyarok után súlyos károkat okoz a erdélyi magyarságnak is. Önző pártpolitikai érdekből folyamatosan beavatkozik az életükbe, és Budapestről akarja megmondani nekik, hogy mit tegyenek.

De Erdélyben a Fidesz által gründolt jobboldali magyar pártok a hétvégén csúfos vereséget szenvedtek. Mert a választók nemet mondtak a Fidesz megosztó politikájára. Józanok voltak a székely és erdélyi magyar emberek, mert a hiteles politikai erőket választották a Fidesz fiókpártjai helyett.

Két éve a kultúra kiemelt támogatását és védelmét ígérte a Fidesz. Ehhez képest csak romboltak. Totális támadást intéztek a tudósok és művészek ellen. Kulturkampfot indítottak minden fronton, hogy saját képükre formálják a köztereket, a filmeket, a színházakat, a könyveket, sőt még a tankönyveket is.

Két éve, ellenzékből még a jogállam és a demokrácia megerősítését ígérték. Ehhez képest lerombolták azt. Az Orbáni lopakodó diktatúra kiépülése miatt az EU egyik leggyengébb demokráciája lettünk. Már közelebb vagyunk Fehéroroszországhoz, mint Ausztriához.

Tisztelt Országgyűlés!

Az emberek nem Orbán-meséket olvasnak, hanem nap mint nap megélik az ország leépülését, a rombolást, a káoszt, a bizonytalanságot és a korrupciót az országban mindenütt.

Az emberek már látják, hogy a miniszterelnök nem messiás, nem tévedhetetlen és hogy nincsen orbáni sikersztori.

A választók nyolcvan százaléka, és a Fidesz szavazóinak 38 százaléka szerint rossz irányba tart az ország. Az igazi kétharmad változást akar. És ezt a változást mi, baloldali demokraták fogjuk elhozni Magyarországnak.

 

 

14.06

A kormány első kétéves tevékenységét Orbán Viktor miniszterelnök helyett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Rogán Antal frakcióvezető értékelte.

 

Rogán Antal frakcióvezető hozzászólásában megjegyezte, hogy itt a pártok vitatkoznak. Szerinte a magyar családok eközben mindent megtettek, hogy átvészeljék a nehézségeket, amit az MSZP hozott rájuk. Ki kellett mászni egy gödörből a Fidesz-KDNP-nek.



„Majd Magyarország polgárai megítélik, hogy jól végeztük-e a munkánkat.

A középosztályt akartuk megerősíteni. 2010 májusában különféle válságok értek össze. A görög utat kellett elkerülnünk. A két év alatt ötször akkora segítséget kaptak, mint mi, mégis csőd közelben vannak, mi viszont megoldottuk ezt a nehéz feladatot. Áldozatot kellett vállalnunk, de sikerült az ország társadalmi, gazdasági stabilitását megteremteni. Évről évre csökkentettük a költségvetési hiányt és az államadósságot. Kikerültünk Európa szégyenpadjáról, ahová a szocialisták ültették az országot.

Sikerült megvalósítanunk a tehermegosztás politikáját. A szocialistáknak csak a megszorítások volt a megoldása, amit a családokat terhelték, másra ebből a teherből nem jutott. A Fidesz-KDNP volt az első Európában, amelyik bevezette a tehermegosztás politikáját. A szocialisták számára a bankok szentek. Ezzel szakított a Fidesz-KDNP. "



A Fidesz frakcióvezetője a bankokat kárhoztatta és a szocialistákat az adósságokért.

Rogán szerint a vergődés helyett a cselekvés korát hozta el a Fidesz-KDNP-pártszövetség. Hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány a két év alatt bebizonyította, hogy az emberek kormánya a multik és gazdagok kormánya helyett.

13.50

Navracsics Tibor, közigazgatási- és igazságügyi miniszter szerint 2010 tavaszán alapvető változásokat igényelt az ország, a rendszerváltás első éveiben kikényszerített kompromisszumok miatt működésképtelenné vált az ország. Magyarországon Európához képest korábban, 2006-ban kezdődött a gazdasági válság, amelyet az akkori kormány nem tudott kezelni. A Fidesz-KDNP magas költségvetési hiányt örökölt, amelyet mára sikerült 3% alá csökkenteni.

2010 tavaszára a magyar választók nem bíztak a politikában, a politikusokban. Nem bíztak abban, hogy a politika a közjóért van, azaz a gazdasági válság együtt járt egy mély intézményi és morális válsággal is – mondta Navracsics Tibor. Eltűnt a távlatos gondolkodás, az MSZP kisebbségi kormányzásba szorult. Ezek a válságok Navracsics szerint felőrölték az országot, ezért az emberek többsége változást, váltást akart. A Fidesz ezért kért minél erősebb felhatalmazást a választóktól. A 2/3-os többség megteremtette a cselekvés lehetőségét, de növelte a kötelességet is. Ezért döntött úgy az új kormány, hogy minden fontos kérdésben nemzeti konzultációt tart.

Mit tett az új kormány?

Megteremtette a költségvetés stabilitását és ez óriási munka volt, mert egyben stabilizálták a szociális biztonságot is. Az erőfeszítések hitelessé és versenyképessé tették Magyarországot és ezzel - Navracsics szerint – példaállam lettünk Európában. Az EU-ban Svédország mellett csak Magyarország volt képes csökkenteni a GDP-hez viszonyított államadósságot. A külföldi működőtőke „honorálta” a kormány erőfeszítéseit…

A kormány stabilizálta az intézményrendszert, amelynek legfontosabb eleme, hogy új Alaptörvény készült, amelyhez számos fontos sarkalatos törvény kapcsolódik. A kormányzati szerkezet átalakítása, az új államigazgatási szervek megalakulása is alapvető változásokat hozott. Megalakultak a megyei kormányhivatalok, összehangolt lett az államigazgatás.

Az Orbán-kormány sikeresen teljesítette az EU-s elnökségből adódó feladatokat – folytatta a miniszterelnök-helyettes, aki köszönetet mondott az államigazgatásban dolgozóknak, valamint az ellenzéki pártoknak az együttműködésért.

Az Orbán-kormány alatt folyamatosan nőtt a munkába állók száma, miközben az államadósság, Magyarország lekerült Európa szégyenpadjáról. Lehet, hogy 10 éven belül nem sikerül az ígért 1 millió munkahelyet megteremteni – ismerte el Navracsics – ezért azt javasolta a parlamenti pártoknak, hogy erről a célkitűzésről ők se mondjanak le.

Az önkritikát folytatva Navracsics Tibor megemlítette, hogy nem fordítottak időt a társadalmi egyeztetésekre, túl gyorsan és túl sok jogszabályi változásokat zúdítottak az országra. A cél az volt, hogy Magyarország minél előbb versenyképes legyen, hogy elkerüljük néhány európai ország válságát.

A morális válság gyógyítása sokkal hosszabb ideig fog tartani, mint a gazdaság rendbetétele – hangsúlyozta Navracsics Tibor. Arra van szüksége az országnak, hogy a pártok kölcsönös jóindulatot tételezzenek fel egymásról, ahogy azt a kormány mindig is tette. Expozéja végén a miniszterelnök-helyettes erre szólította fel a parlamenti pártokat.