Soha annyi cég nem szűnt még meg Magyarországon, mint 2013 első felében. A szocialista kormányok idején még a 2008-as válság után sem volt ilyen magas a cégbedőlések száma. A mostani adat ezért újabb 1-es az Orbán-kormány bizonyítványában.
A kkv-szektor tönkretétele gőzerővel folyik. Az Orbán-kormány 40 új adója megrázta, a benzinár egekbe való emelkedése pedig teljesen kivéreztette a vállalkozásokat. De jön még az e-útdíj és az áthárított bankadó, amik szintúgy nem a cégalapítási kedvet fogják növelni. Végső soron a Fidesz-kormány az ország gerincét, a kkv-kat roppantja ketté.
Az ország exportjában a kkv-k aránya az őket ért csapások miatt a kormányváltás előtti 25-ről tavaly 11 százalékra esett, holott a foglalkoztatásban kétharmados súllyal bírnak.
Az ország lakossága amúgy is egyik napról a másikra él: nincsenek beruházások, ezért nincsenek munkahelyek, így nem lehet megfelelő szintű fogyasztás sem, az árak mégis emelkednek. Ez az Orbán-kormány teljesítménye. Bukás.
Az MSZP kormányra kerülésekor vállalkozásbarát környezetet teremt: állami támogatásokkal segítjük a kkv-kat, hogy a nagy cégek beszállítóivá válhassanak, jobb és gyorsabb hozzáférést adunk az EU-forrásokhoz, eltöröljük a vállalkozásokat értelmetlenül korlátozó jogszabályokat, egyúttal egyszerűsíteni fogjuk a kkv-k adózási szabályait.
Tóth Csaba,
országgyűlési képviselő
Az Orbán-kormány megbukott
Eddigi bizonyítványai alapján elmondhatjuk, hogy az Orbán-kormány elégtelenül teljesített, ezért megbukott. A magánpénztári vagyon lenyúlása, a földmutyi, a trafikmutyi, mind-mind bukást ért. Most kiderült az is, hogy a kis- és középvállalkozások esetében is minősíthetetlenül gyengén teljesített az orbáni gazdaságpolitika.