mszp.hu | diktatúra demokrácia
2014. december 08. 10:16

Az orbáni diktatúra pénzosztása

Halmi József, megyei alelnök Orbán Viktor kijelentésével jellemezte a kormányzati tevékenységet rendkívüli önkormányzati támogatás ügyben. Úgy fogalmazott, hogy „Magyarország függetlenségét támadás érte”. A képviselő kifejtette, nem ugyanarra gondolt, amire Orbán Viktor, mert szerinte 2010-ben érte támadás hazánk függetlenségét.

Orbán diktatúrát épített ki, aminek ezer jele van a társadalomban, nemcsak Amerikából látható mindez, itthon a saját bőrünkön érezhetjük. Csak a Fidesznek behódolók képesek az orbáni rendszerben életben maradni. Ez, az önkormányzatoknak osztogatott támogatás is alátámasztja a képviselő szavait. A kormány azt ígérte, hogy a feladatfinanszírozással megszűnik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak járó ÖNHIKI támogatás, amely kijelentésnek sokan, - a „nem csókosok” - örültek. 

Az önkormányzati kampány során ígért szavaikat betartva teljesítették, hogy csak a fideszes települések kapnak pénzt. 153 település nyert, 80 millióig terjedő összegben. Meglepetés köztük Nyírlugos, ahol jelenleg fideszes az a polgármester, aki valamikor MSZP-s volt – mondta. Baktalórántháza 75 millió, Tiszalök 35 millió és sorolhatnánk…



Fidesz támogatott független település vezetőknek is szólt a kormányzati köszönet, azaz az első tíz szereplőből hét a listán egyértelműen fideszes, de a képviselő a nyilvánosság előtt megkockáztatva kijelentette azt is, hogy akár mind a tíz település kormányhoz hű településvezetővel büszkélkedhet.

A legkevesebbet kapottak között szerepel Uszka, és Győrtelek is, aki 1700 fős településével 1.056.000 forintot kaphatott a 17 milliós igényléssel szemben. Lakosságarányt viszonyítva a képviselő összehasonlította települését a legkevesebbet kapott fideszes településsel – Kishodos – amely 622.000 forintot kapott 52 szavazó állampolgárral rendelkező 100 – 150 fős településen. 

A kormányzat úgy kommunikálja ezt a tevékenységét, hogy átlagosan 10 millió forintot kaptak a települések. Halmi József elmondta, felháborítónak tartja Pécs egy milliárd forintos támogatását, hiszen mennyi kistelepülésnek tudtak volna ezzel a pénzzel segíteni!
A Fideszes települések esetében erősebben fogott a toll, politikai döntést hoztak – jelentette ki Győrtelek polgármestere.

A Fidesz diktatúraépítésének egyik jól látható jele ez a pénzosztás is. A képviselő – brüsszeli látogatását követően – azt is elmondta a sajtó előtt, hogy az EU irányából, nem Magyarországgal van baja senkinek, hanem „Orbán Viktorral és tolvaj, hazug bandájával”.  Az EU politikusai - akikkel találkoztak - megerősítették, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és segítségükről biztosították őket, azért a célért, hogy visszaállhasson hazánkban is a demokrácia.