mszp.hu | Belföld
2024. szeptember 06. 19:57

Az óriásvagyonok megadóztatása fedezetként szolgálhatna a társadalmi problémák megoldására

Az óriásvagyonok megadóztatása fedezetként szolgálhatna a társadalmi problémák megoldására
Az egyenlőtlenségről, a társadalmi újraelosztás fontosságáról, valamint a megoldási alternatívákról is beszélt Harangozó Gábor, az MSZP alelnöke a HírTV Komment című műsorában.
Harangozó Gábor szerint a világ legsikeresebb országai, ahol a legboldogabbak és a legelégedettebbek az emberek, azok az észak-európai, skandináv, szociáldemokrata jóléti államok. 
 
A koronavírus óta igen súlyos válság kezd kialakulni, hiszen kezdenek elszállni az egyenlőtlenségek. Megduplázódott azoknak az embereknek a vagyona, akik már eddig is komoly gazdasági és politikai befolyással rendelkeztek, miközben az átlagemberek egyre nehezebb helyzetben vannak, és egyre nagyobb problémát jelent számukra a megélhetés. Éppen ezért kéne példát venni a skandináv államokról, ahol a társadalmi újraelosztás jól működik, aminek köszönhetően nincsenek ilyen óriási különbségek a társadalmi rétegek között, mint például hazánkban. 

 
Az MSZP alelnöke emlékeztetett, hogy Magyarországon nincsen vagyonadó sem, pedig ha a legvagyonosabbakra és az óriásvagyonokra két százalékos vagyonadót vetnénk ki, akkor annak összegéből finanszírozni lehetne a társadalmi, szociális problémák legtöbbjének kezelését. 
 
Óriási vagyonok halmozódnak fel és koncentrálódnak egyes emberek kezében, egy-egy gazdag embernek nagyobb vagyona van, mint egyes európai országok teljes, éves gazdasági teljesítménye. Ezzel a helyzettel valamit kezdeni kell. 
 
Magyarország jó példa az egyenlőtlenségre, hiszen miközben az elmúlt 20 évben a gazdaság teljesítménye megduplázódott, addig a reálbérek alig változtak. 
 
Harangozó Gábor szerint globális újraelosztásra is szükség van, hiszen Afrikában a klímaváltozás okán óriási társadalmi problémák várhatók. Ezért a fejlett államoknak tennie kell annak érdekében, hogy a problémákra helyben lehessen megoldást találni. 
A műsorban szó volt a müncheni terrorcselekményről is. Az esettel kapcsolatosan elmondható, hogy egyfajta integrációs kudarc az, hogy egy európai születésű ember ilyen cselekedeteket elkövethet. 
 
A bevándorló családok integrációja kapcsán az is problémát okoz, hogy nehéz kitörni és előre jutni abból a helyzetből, amibe belekerülnek. 
 
A nehéz témák ellenére a műsor egésze izgalmakkal és markáns vitákkal volt tele, ezért megtekintése ajánlott. A HírTV Komment című műsorának csütörtöki adása visszanézhető az MSZP youtube csatornáján. 

Kapcsolódó párttagok