„Mi, patrióta szocialisták mindig a nemzeti függetlenség mellett álltunk, és a béke gondolatát képviseltük” – emlékeztetett beszédében a pártigazgató, hozzátéve: a magyar történelem több, mint 1000 éves időszaka a nemzeti szuveneritásért és a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelemmel telt.
„1848 tavaszán a liberális Kossuth, az arisztokrata Széchenyi és a vagány, baloldali Táncsics akarata ugyanaz volt: magyar szabadság” – kezdte ünnepi beszédét Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke.
A magyar szabadság, melyet Petőfi Sándor foglalt versbe a bordaloktól a Nemzeti Dalig, a szabadság, mely jobbágynak-cselédnek emberibb életet ígért, hivatalnoknak és művésznek anyanyelven érvényesülést. Ezt a szabadságot hiányolta a magyar ipar, hogy nemzetközi versenybe léphessen. Szabad sajtót, szabad és egyenlő bíráskodást követeltek a magyarok. Az 1848-as forradalom ikonikus 12 pontjának záró követelése pedig így hangzott: Uniót Erdéllyel!
„Könnyű azt mondani, hogy mára egy másik Unió megoldotta ezt, de ez nem igaz. A császári csapatokat Erdélyből kiverő Bem apó példamutatása, karizmája többet jelent, mint bármiféle EU-s irányelv” – emlékeztetett Komjáthi Imre.
Az MSZP társelnöke szerint szabad magyarnak lenni nem pusztán jogállás kérdése, hanem naponta büszkén megélt dolgunk és felelősségünk. Megvédeni, javítani mindazt, amiért az elődeink küzdöttek 1848-ban is.
„Ha azt mondom: Uniót Erdéllyel, az a határ két oldalára kinyújtott kezet jelenti. Egyfelől erdélyi barátaink csodálatos igyekezetét, hogy egy másik ország kisebbségeként megmaradjon. Vigyázni a földet, ahonnan a magyar történelem főszereplői származnak. Helyben éltetni az anyaországi kultúra gyökereit, meséink, dalaink otthonát vagy megőrizni a magyar ízeket. Másrészt ez a mi vállalásunk, hogy figyeljük és segítsük a határon túli magyar közösségeket. Tudom, hogy a mai magyar ellenzéket joggal kritizálják, mert nem minden tagja érzi ezt a felelősséget. De azt is tudom és elnökként vállalom, hogy a mai Magyar Szocialista Párttal patrióta politikát képviselünk, amelynek egyik főszereplője Erdély. Olyan Magyarországért dolgozunk, melynek polgárai hazajárnak Erdélybe, kapcsolatuk élő és kölcsönös az ősi magyar földdel” - fogalmazott Komjáthi Imre.
Mi, szocialisták megvédjük a kisebbségeket és elvetjük a hatalmaskodást. 1848-49 egy nemzet ügye volt, és mi sem zárhatjuk be a magunk küzdelmeit és közösségeit Budapest közepébe, és nem korlátozhatják a mai magyar országhatárokat sem. Minden magyarral dolgunk van, éljen bárhol. Együtt kell magyarnak lennünk.