Az MSZP vizsgálóbizottság felállítását követeli
Az egyik baleset részeseként Simon Gábor "érintettségi jogon" követelte az elmúlt napok eseményeit vizsgáló bizottság felállítását, amely testület többek között kideríthetné: mikor ült össze az operatív törzs, mikor rendelték el a kamionstopot, illetve megfelelő volt-e a bajba jutottak informálása. Azért kell ezt a helyzetet megfelelően tisztázni, hogy soha többé ilyen eset ne fordulhasson elő az országban - mondta.
Bátor-e az a hatalom, amely tizenéveseket vitet el?
Szanyi Tibor azt kifogásolta, hogy egy hete a rendőrség elvitte a Parlament elől az ott tiltakozó középiskolásokat, és fejenként 50 ezer forintra büntette őket, mert "meg akarták akadályozni, hogy a kormány erőszakot kövessen el a jogállamiság ellen". Szanyi Tibor bírálta a kormányoldalt, amiért a tiltakozások ellenére is elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, és feltette a kérdést: bátor-e az a hatalom, amely tizenéveseket vág meg többre, mint egy közmunkás bére, tizenéveseket vitet el rendőrökkel?
Az MSZP az uniós pénzek kiosztását bírálta
Tóth Csaba egy tavalyi, kis- és közepes vállalkozások számára kiírt pályázatról beszélt. Bírálta a kormányt, amiért egy tavaly májusi pályázaton a szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására adható 20 milliárd forintos keretösszeg több mint felét öt projektcég nyerte, amelyeket egy napon, a meghosszabbított beadási határidő előtt nem sokkal alapítottak.
Mint mondta, az öt cégnek mind a székhelye, mind ügyvezetői ugyanazok, egyik alapítójuk a Rubicom Távközlési Zrt. amely azonban két cégben az üzletrészétől nem sokkal az alapítás után megvált.
Szerinte a cégeket szabálytalanul alapították, és feltette a kérdést: mit kíván tenni a tárca az egyre botrányosabbá váló ügy tisztázása érdekében?
Mikortól biztosítanak jó fizetést a rendészeti dolgozóknak?
Harangozó Tamás arról szólt, hogy 2010 óta egy fillérrel sem nőtt a rendészeti dolgozók illetményalapja, sokuk fizetése csak a bérkompenzáció miatt nem csökkent. Az Orbán-kormány költségvetési kudarca miatt nem képes emelni vagy a jó fizetség ígérete puszta hazugság volt - vonata le következtetésként. Mikortól biztosítanak jó fizetést a rendészeti dolgozóknak? - tette fel a kérdést.
Az ország keleti részén sok településen a mai napig nincs áram
Veres János arról beszélt, hogy az ország keleti részén sok településen mind a mai napig nincs áram, az iskolákban nem tudnak tanítani. Azt kérdezte: mi az oka annak, hogy ennyi késedelem után döntötték csak el, hogy a honvédség eszközeit be kell vetni, a mai napig nem kezdték meg a szabolcsi vezetékek javítását, és olyan mértékben megvannak elégedve a katasztrófavédelem vezetőivel, hogy érdemi vizsgálat nélkül teljesítményüket 100 százalékosra értékelték.
Gúr Nándor azt mondta, jó lett volna, ha meg sem szólal a tárcavezető. A lakosság tájékoztatása nulla volt, ezt a miniszternek is tudnia kell; nem engedték hazajutni az embereket, ellátásukról nem gondoskodtak, káosz, amit csináltak - értékelt.
Bakondi a Dunántúlon megbukott
Horváth András Tibor szerint "Bakodi György a Dunántúlon megbukott". Azt mondta: tanácstalanság és fejletlenség jellemezte az általa irányított katasztrófavédelem munkáját, és bírálatot fogalmazott meg amiatt is, hogy péntek délelőttig nem volt tájékoztatás. Feltette a kérdést: ki a felelős azért, hogy nem használták a tájékoztatásra szolgáló informatikai rendszert.
Az MSZP Szaniszló Ferenc Táncsics-díját kifogásolta
Nyakó István bírálta a kormányt, amiért Táncsics-díjjal tüntette ki Szaniszló Ferenc újságírót, annak ellenére, hogy az Echo TV munkatársát korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa is elmarasztalta az emberi méltóság megsértéséért, valamint gyűlöletkeltő magatartásáért. Feltette a kérdést: hogyan tüntethették ki az újságírót, és követi-e a hibát személyi felelősségre vonás.
Mi a kormány célja a közterület-felügyeletekkel
Tóth József azt kérdezte, hogy mi a célja a kormánynak a közterület-felügyeletekkel. Hangsúlyozta, hogy a közterület-felügyelők már majdnem a rendőrökkel megegyező jogosultságokkal rendelkeznek, például testi kényszert is alkalmazhatnak. Eközben a helyi rendőri egységek egyre kisebb kapacitással tudnak részt venni a közbiztonság fenntartásában - tette hozzá. A politikus azt kérdezte, hogy a kabinet a rendőrség fejlesztése helyett miért a közterület felügyeletekkel akarja megoldani a közbiztonsági problémákat.
Miért nincs körzeti megbízott Gávavencsellőn?
Juhász Ferenc azt kérdezte, hogy miért nincs körzeti megbízott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn. Hozzátette, amikor kérdését benyújtotta, akkor még ez volt a településen az egyik legfontosabb kérdés, ma már viszont az, hogy mikor állítják vissza az áramszolgáltatást.
Hangsúlyozta, a település problémái és nagysága miatt egészen biztosan rászorulna egy körzeti megbízott jelenlétére.
Bakondi a Dunántúlon megbukott - Országgyűlés
Hóhelyzet, vizsgálóbizottság, tiltakozó középiskolások, uniós pénzek kiosztása, rendészeti dolgozók illetményalapja, áramszünet Szabolcsban, Bakondi megbukott, Szaniszló Táncsics-díja, közterület-felügyelet, körzeti megbízottak. Ülésezett a parlament.