Bíztató, hogy a lassú kezdést követően, végre beindul az európai segítséggel megvalósuló mikrohitelezés a tagállamokban. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint mostanáig egy belgiumi, hátrányos helyzetű városi közösségeket támogató kezdő vállalkozás, és egy hollandiai alapítvány pályázott sikeresen a négy éven át várhatóan mintegy 500 millió euróból gazdálkodó európai mikrofinanszírozási eszközre. Remélem, hogy hamarosan közép- és kelet-európai közvetítők, mikrohitelezéssel foglalkozó vállalkozások is részesülnek majd a lehetőségből - fejtette ki Göncz Kinga arra utalva, hogy a tárgyalások jelenlegi állása szerint az esélyes pályázók 60 százaléka ezt a régiót képviseli.
A szocialista képviselő ugyanakkor hiányolta, hogy a tagállamok nem kívánnak élni az Európai Szociális Alapból lehívható kamattámogatás lehetőségével. A mikrohitel program parlamenti elfogadásakor a Bizottság ígéretet tett arra, hogy ösztönözni fogja a tagországokat az ESZA ilyen célú fölhasználására. Most viszont azzal érvel, hogy ez az egyes országok döntésén múlik. Eddig egyetlen tagország, Litvánia jelezte, hogy kész igénybe venni ezt a lehetőséget. Föl szeretném hívni a figyelmet arra is, hogy a szociális alap forrásait képzésre és mentoring tevékenységre is igénybe lehet vetni, ebben is várom a Bizottság és a tagországok lépéseit - közölte Göncz Kinga. A képviselő egyúttal hangsúlyozta a tájékoztatás fontosságát, azt, hogy a ne csak a munkaügyi központok, hanem más, a hagyományos hitelezésből kiszoruló társadalmi csoportok támogatását végző helyi civil szervezetek is vegyenek részt az információnyújtásban.
2011. január 19. 13:05
Beindult az európai mikrohitel program
Örömmel hallottam, hogy végre beindult a közösségi források bevonásával megvalósuló mikrohitelezés a tagállamokban - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő az után, hogy az Európai Bizottsághoz intézett szóbeli kérdésére válaszolva Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos közölte: e hónaptól kezdődően pályázni lehet a válság által leginkább sújtott társadalmi csoportok foglalkoztatását segítő európai mikrofinanszírozási eszközre.