A rezsibox az a rubrika, mely a gáz, villany vagy hulladékelszállítási számlán látható narancssárgával van kiemelve, ebben van feltüntetve, mennyit spórolt a fogyasztó a versenypiaci árhoz képest annak köszönhetően, hogy a rezsicsökkentett áron jutott a gázhoz. A gáz ára már 15 hónapja 1020 forintos áron van feltüntetve, miközben a tőzsdei ára 200 forint alatt van, az állami szervek pedig 271 forintért vásárolják azt. Dr. Tóth Bertalan szerint ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, hiszen a fogyasztó téves információt kap, ezért nem keres olcsóbb energiabeszerzési lehetőséget.
A GVH kivizsgálta az ügyet és arra jutott, az MSZP frakcióvezetője nem tudta valószínűsíteni, hogy az MVM megtéveszti a fogyasztókat, ezért számszerűen kell alátámasztani, hogy megtévesztés történik. Az 1020 és a 271 forint között azonban elég nagy a különbség, így gyakorlatilag érthetetlen, mit vár el a versenyhivatal „valószínűsítés” alatt. A GVH továbbá arra is hivatkozott, hogy máshol a fogyasztók számára nincs lakossági szolgáltatás, ennek oka azonban az, hogy a fogyasztók abban a hiszemben élnek, hogy a versenypiaci ár alatt vásárolják az energiát, így nem is akarnak keresni, hiszen nem gondolják, hogy hazugsággal szembesülnek a rezsiszámlán. Érdemes megjegyezni, hogy átlagfogyasztás felett pedig 767 forintot fizetnek a magyar családok köbméterenként. A kereslet másik szolgálatót felé pedig magától nem teremtődik meg, azonban az egyetemes szolgáltatások körébe mikrovállalkozások is beletartoznak, akik jobban járnának, ha nem az MVM-től vásárolnák a gázt.
A szocialista frakcióvezető bíróságra viszi az ügyet, hiszen van jogorvoslati lehetősége, ott megpróbálja majd bemutatni, mitől megtévesztő, hogy 1020 forinttal számolják a gáz köbméterenkénti árát.
Az ügyben további furcsaság is előfordult azonban a múlthét folyamán, hiszen a GVH november 9-én reggel 10 óra előtt 5 perccel az érintettekhez eljuttatott döntéséről már 10:11-kor, csupán 16 perccel a kiküldés után egy terjedelmes cikk jelent meg az Indexen. A hosszú, majdnem 7000 karakteres írásban pedig többször is idéznek a GVH határozatának indoklásából. Ez problémás, hiszen a Gazdasági Versenyhivatal nem adott ki hivatalos tájékoztatást, sőt magát a végzést sem hozta nyilvánosságra. Érthetetlen tehát, hogyan kerülhetett ki az Index oldalára bő negyedóra alatt egy, a végzés szövegét szó szerint idéző, rendkívül terjedelmes írás, hiszen a 13 oldalas GVH-dokumentum figyelmes végigolvasása és egy csaknem 7000 karakteres cikk megírása 16 perc alatt gyakorlatilag lehetetlen, a cikk közlésével kapcsolatos egyéb teendők pedig további időt vesznek igénybe.
Dr. Tóth Bertalan rámutatott, az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálódik a hazánk ellen indított jogállamisági eljárás keretében, ez az ügy pedig nem fogja jobb színben feltüntetni Magyarországot.
Az ügyben azonban a fogyasztók járnak a legrosszabbul, akik jelenleg többet fizetnek a gázért az enyhe idő miatt. Ráadásul nem részletben vagy átalánydíj szerint kell fizetniük, hanem diktálás alapján. Ennek oka, hogy az MVM az enyhe idő miatt a gáz jelleggörbéjét úgy állapította meg, hogy kevesebb kedvezményt ad. Ezt természetesen elszámolják majd, azonban „nonszensz”, hogy pont az enyhe hónapokban kell nagyobb összegeket fizetni az embereknek.
Másik példa a rendszer hibáira, hogy az átalánydíjasoknak attól függően kell versenypiaci árat fizetni, tehát a rezsicsökkentett ár 3-4-szeresét, hogy mikor ér ki hozzájuk az óraleolvasó. Ha augusztus elsejéhez képest korábban ér ki, akkor onnantól kezdve magasabb árat fizetnek, ha pedig később, akkor alacsonyabbat. Ez utóbbi a szerencsésebb helyzet.
Az MSZP frakcióvezetője kiemelte, az Országgyűlést 271 forintos köbméterenkénti gázáron szolgálja ki az MVM, így fordulhatott elő, hogy a Gazdasági Bizottság ülésén ablakot kellett nyitni, mert olyan meleg volt a központi fűtés és az enyhe őszi időjárás miatt. Ezzel párhuzamba vonva az, hogy a magyar családoknak átlagfogyasztás felett 767 forintot kell fizetni, látványos különbség.