„Arra biztosan nem kapott felhatalmazást sem a Parlamenttől, sem a magyar emberektől, hogy alaptörvénybe foglalják a lopást!”, sem arra, hogy tönkretegyék a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és ellehetetlenítsék az ott tanulók életét; de arra sem, hogy felszámolják az egyetemi autonómiát, elhallgattassák a Klubrádiót, és „piti politikai bosszú miatt” tönkretegyék az önkormányzatokat, kivéreztetve az ellenzék által vezetetteket – sorolta.
Tóth azt mondta: az ellenzék bizalmat szavazott volna a kormánynak tavasszal, de az elütötte a kezét; és „kár lett volna ezt a bizalmat megadni”, hiszen a kormány bebizonyította, hogy „nem minden ember számít Magyarországon, hanem csak a kiváltságosok”.
https://www.youtube.com/watch?v=IUM-flTECuM A következő felhatalmazás már nem a bizalomról, hanem a felelősségről szólt, amiről Orbán kijelentette, az övé és a kormányé, majd pár hónapra rá „hirtelen” az operatív törzsé, Brüsszelé, sőt az ellenzéké lett Orbán szerint.
„Miniszterelnök úr, ön nem vállalja a felelősséget! Tehát bizalomban is és felelősségben is megbukott!” – jelentette ki a szocialista frakcióvezető.
Azt mondta: egyetért az Orbán által idézett, „Aki időt nyer, életet nyer” mondással, de kiemelte: „Bárcsak nyáron is ez a mondás lebegett volna a szemük előtt”, és a nyarat nem az Adrián vagy a Balatonon töltötték volna, hanem felkészítették volna az egészségügyet és a járványügyi rendszert arra a legrosszabb forgatókönyvre, ami sajnos megvalósult, s amire a virológusok előzőleg figyelmeztettek.
Rámutatott: 13 752 magyar honfitársunk vesztette eddig életét a koronavírusban.
A gazdaság terén kiemelte: a miniszterelnök elmondta, „sikerült annak a kísértésnek ellenállni”, hogy a bajba jutott embereknek és vállalkozásoknak segítséget nyújtsanak. Orbán munkaalapú társadalomról beszél, de „azért annak a „kísértésnek” nem tudott ellenállni, hogy megsegítse Mészáros Lőrinc cégeit” – mondta Tóth.
Rámutatott: a miniszterelnöksegélyként fogalmazza meg a segítséget, de „mégiscsak arról van szó, hogy körülbelül másfél millió ember dolgozik részmunkaidőben, kevesebb jövedelemért. Mégis arról van szó, hogy 520 ezer nyugdíjas 100 ezer forint alatti nyugdíjat, nyugellátást kap. 275 ezer nyugdíjast fenyeget a lecsúszás veszélye. Több tízezer vállalkozás, itt is hallottunk számokat, a tönk szélére jutott a turisztikában a vendéglátásban. És hát az a 4%-os minimálbér-emelés, ami inkább 3,6%-os (…), az nem segíti a több százezer minimálbéren dolgozónak az életét”.
Feltette a kérdést: Mészáros Lőrinc milyen munkát végzett el 18 milliárd forintos támogatás fejében azon kívül, hogy több száz munkavállalójától megszabadult? Semjén Zsolt milyen munkát végzett el azért, hogy több milliárd forintot kapjon az általa szervezett vadászkiállításra? A Tenisz Szövetség milyen munkát végzett el, amiért jár neki a több milliárd forintos segély? A Matthias Corvinus Collegium Alapítvány milyen munkát végzett el 500 milliárd forintos vagyonjuttatásért cserébe?
„Teljesen egyértelmű, hogy akiknek segítséget kell nyújtani, ott sikerült ’ellenállni’, hogy segítséget adjanak” – szögezte le, miközben „az embereiket pedig kitömik közös pénzünkből”.
Közben pedig lesöpörnek minden olyan javaslatot, amely valóban az emberek juttatott segítségről szól. Ilyen a 80 százalékos bérpótlék, az álláskeresési idő és járadék legalább átmeneti megemelése, a 100 százalékos táppénz – emelte ki.
Példákat hozott, milyen kérdéseket tehetne fel a kormány egy nemzeti konzultációban, amire valószínűleg más választ kapna, mint amire számít: „Megkérdezhetné a vállalkozókat, akik a tönk szélére kerültek, hogy elégedettek-e azzal, hogy a kormány űrkutatásra, vadászkiállításra, sportcsarnokra és Mészáros Lőrinc szállodáira költi a gazdaságvédelmi alap milliárdjait? Kérdezzék meg az embereket, hogy beoltatnák-e magukat olyan vakcinával, amit a magyar hatóságok érdemi vizsgálat nélkül, kormányzati utasításra engedélyeztek?”
De felrótta a kormánynak az oltáshelyzetet körüllengő bizalmatlanságot is, mert „nem őszinte a kommunikáció, össze-vissza kommunikálnak”, nincs rendes oltási terv, nem tudni, hogy ki mikor, hogyan következik a sorban.