mszp.hu | Belföld
2023. július 21. 13:38

Biztonság és stabilitás nélkül még kevesebben fognak családot alapítani Magyarországon

Biztonság és stabilitás nélkül még kevesebben fognak családot alapítani Magyarországon
A csökkenő magyar népesség hátterében a létbizonytalanság és a rossz közhangulat is áll, amellett, hogy egyre nehezebb a megélhetés hazánkban. Varga László, az MSZP elnökhelyettese az ATV A nap híre című műsorában kifejtette véleményét a demográfiai tendenciákon túl, a Ferencváros BL-fiaskójáról, a kormány hadjáratáról az LMBTQ-könyvek ellen és az egyre komolyabb pedagógushiányról is.

A Ferencváros labdarúgócsapata szerda este kínos vereséget szenvedett a félprofi feröeri csapattal szemben, ezzel búcsúzott a BL-álmoktól, de még az Európa Ligától is. Varga László emlékeztetett, a hét első felében számos olyan bejegyzés jelent meg az FTC Facebook-oldalán, ahol már előre lefutottként kommunikáltak a meccsről, biztos győzelemre számítottak. „A mezt küldték fel a pályára” – fogalmazott az MSZP elnökhelyettese. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, a Fidesz pártigazgatója a mérkőzést követően megígérte a szurkolóknak, hogy „elintézi” a helyzetet, egyszemélyes döntéshozóként mutatkozott a rajongók előtt. Varga László szerint ez elgondolkodtató, hiszen lehet, hogy más sportszakmai döntéseket is hasonlóan szokott a meghozni a hatalmas pénzekkel támogatott klub vezetése.

Azzal kapcsolatban, hogy az összes Libri-üzletből kikerülhetnek az LMBTQ-t megjelenítő könyvek, Varga László elmondta, neveltetésétől fogva minden kisebbséget támogat, elfogadóan ítél meg, így természetesen a melegeket is. Hozzátette, az elmúlt 15 évben felelevenedett az emberek ideológiai befolyásolása a politikai irányítás részéről. Ez pedig azért került a kormány eszköztárába, mivel addig sem a rossz gazdasági helyzettel foglalkoznak az emberek. Jól működőnek tűnik a kormány stratégiája, hiszen az emberek az akciókat keresik a boltokban. Miközben továbbra is az uniós átlag háromszorosa az infláció, a Fidesz csak eltereli az emberek figyelmét az ideológiai befolyásolással. A homoszexualitást megjelenítő könyvek pedig nem fognak eltűnni a polcokról teljes körűen, csak bizonyos esetekben, hiszen ez egy betarthatatlan törvény, a kormány csak azzal fogja betartatni, akivel akarja.

A Pedagógusok Szakszervezete arról adott hírt, hogy már kétezer pedagógus adta be a felmondását. Az MSZP elnökhelyettese elmondta, mindkét felmenője pedagógus volt, ezáltal jobban belelát az oktatás súlyos helyzetébe. Miskolcon hosszú évek óta emelik fel a hangjukat az oktatás problémái miatt az emberek és nagyon sok tanár döntött úgy, hogy kiállnak az elveik ellen, nem hajlandóak a státusztörvény mellett tanítani. A kétezer távozó pedagógus között számos olyan is van, akikre nagyon komoly szüksége lenne Magyarországnak, ők azért döntenek a távozás mellett, mert már nincs más eszköz a kezükben, ez az utolsó formája az elveik mellett történő kiállásnak. Annak, hogy a jövő generációját nevelő szektorból most ennyien távoznak pedig pusztán hatalmi okai vannak. Az pedig Európában is példa nélküli, hogy „kvázi rendészeti kérdésként” kezeli a kormány az oktatást. Varga László szerint a pedagógusok közül nagyon kevesen vannak, akik 40 évvél fiatalabbak, nagy része a pedagógus társadalomnak 50 év fölötti, ők pedig pár év múlva nyugdíjba fognak menni. A nyugdíjasok visszahívása pedig hosszútávon biztosan nem fenntartható megoldás.

A KSH mérései azt mutatják, hogy 2070-re 8 milliónál is kevesebben lehetnek a magyarok. Varga László kiemelte, soha nem született olyan kevés gyermek, mint tavaly, ráadásul úgy, hogy a kormány nagyon komoly összegeket fordított a családalapítás ösztönzésére. Elmondta, a kormány újabb megszorító csomagjával a családtámogatásokat is jelentősen visszaveszi, ez pedig azt mutatja, hogy nagyon nagy a baj. Szerinte a stabilitás, a biztonság, a tervezhetőség hiánya okozza azt, hogy egyre kevesebben vállalnak gyermeket. Létbizonytalanságban, rossz közhangulatban pedig érthető, hogy sokkal kevesebben szeretnének Magyarországon családot alapítani, zárta gondolatait az MSZP elnökhelyettese.

Kapcsolódó párttagok