Az ellenzéki politikus azt szorgalmazta: kezdje önmagán a takarékoskodást a kormány; szerinte nem kell milliós fizetés az államtitkároknak, ahogy nem szükséges sem túlfűteni, sem túlhűteni a Karmelita kolostort.
Egyben arra szólította fel a kabinetet, hogy "ne a kommunikációval akarjanak megoldani mindent, hanem valós kormányzással".
Hozzátette: amikor a Mol 500 milliárdos extraprofitot könyvelhet el, az MVM pedig 1,4 milliárdot költ a Ferencváros focicsapatának támogatására, akkor a mentők és a tűzoltók állományának tagjai elvárják, hogy az ő feladatellátásukra is jusson néhány milliárd forint pluszforrás.
A kormány tegye a dolgát: ne azzal legyenek elfoglalva, hogy országgyűlési képviselőket fenyegetnek, hanem azzal, hogy az érintetteket nem stresszelik a bizonytalansággal, hanem megfelelő tájékoztatást adnak nekik - fogalmazott, azt sürgetve, biztosítsák a forrást ezen szervek vonulásaihoz, gyakorlataihoz, valamint azt is, hogy legyen olyan kút, ahol meg tudják tankolni járműveiket.
Arra hívta fel a kormányzatot: körlevélben tájékoztassa az érintetteket, hogy azok biztonságban érezzék magukat, tudják azt, hogy el tudják majd végezni a munkájukat.