MTI/mszp.hu
2011. november 16. 14:38

Biztosra vehető a svéd nyugdíjmodell bevezetése

Az MSZP szakpolitikusa szerint biztosra vehető, hogy a kormány bevezeti a svéd nyugdíjmodellt, ami a szocialisták számítása szerint az ellátások nagyjából 20 százalékos csökkenéséhez vezetne.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a pártja által szervezett szerdai sajtóbeszélgetésen elmondta: a kormány deklarált célja, hogy a nyugdíjakat csak az e célra befizetett járulékokból fedezzék, ez pedig a svéd modell alapja. Ennek jellegzetessége - tette hozzá -, hogy a nyugdíjak nem tervezhetők, mértékük csak a nyugdíjba vonuláskor derül ki.

Az MSZP számítása szerint ugyanakkor a névleges egyéni számlán alapuló, a nyugdíjkifizetéseket a mindenkori járulékokból finanszírozó svéd modell alkalmazása az ellátások mintegy 20 százalékos csökkenésével járna Magyarországon.

Korózs Lajos kitért arra is, hogy a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetésével a jelenlegi hárommillióról 1,7 millióra csökken a nyugdíjasok száma, és bár a nagy többség továbbra is kap majd valamilyen ellátást, azokra már nem terjed ki a nyugdíjak alkotmányos védelme, és emelni sem kötelező az összegüket.

Kifogásolta, hogy azok a rokkantnyugdíjasok, illetve szociális járadékban részesülők, akiket munkára alkalmasnak találnak, a jövőben havi 58 ezer forintos rehabilitációs ellátást kapnak, amiből még járulékot is vonnak. Hozzátette, hogy a kormány döntés alapján majdnem 200 ezer embernek kell felülvizsgálatra jelentkeznie.