A politikus Bölcskei Gusztávnak, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének az egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján elhangzott szombati szavaira reagált. A református püspök beszédében többek között értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy több iskolafenntartó az ingyen tankönyvekre kapott pénzt elköltötte, és erről a nyilvánosság előtt vita folyik. Ezzel kapcsolatban Nyakó István úgy fogalmazott, az MSZP is megdöbbenéssel tapasztalta, hogy egyes önkormányzatok elköltötték a tankönyvre kapott pénzt. Példaként azt mondta, nem értik, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere "hogyan juthatott ilyen döntésre". "Bölcskei úrral együtt kérdezzük, hogy hová lett a pénz?" - fűzte hozzá.
Bölcskei Gusztávnak az új közoktatási törvényre vonatkozó szavaira Nyakó István megjegyezte, pártja is nagyon várja az új jogszabályt, de az MSZP-t aggodalommal töltik el az azzal kapcsolatos hírek, ugyanis "pontosan látszik, hogy a Fidesz és a KDNP álláspontja nem egyezik", s így az egész kormányzati viselkedés kaotikusnak tűnik a kérdésben. Maximálisan egyetért az MSZP is azzal - folytatta a szocialista képviselő -, hogy egyenlő munkáért egyenlő bérezés járjon, függetlenül attól, hogy valaki egyházi vagy állami közoktatási intézményben dolgozik. Hozzátette ugyanakkor: fontosnak tartják, hogy hasonló kollektív jogok illessék meg az egyházi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusokat, mint akik önkormányzati vagy állami oktatási intézményben végzik tevékenységüket.
Az új egyházi törvényt érintően az MSZP annak mielőbbi visszavonását követeli, mert - mint azt Nyakó István mondta - álláspontjuk szerint az megfoszt az egyházi státusától olyan, Magyarországon bejegyzett egyházi közösségeket, amelyek talán nem akkorák, mint egyes "nagyegyházak", de a szeretetbe, a szorgalomba, a munkába vetett hitük legalább akkora, mint adott esetben a református egyházé. A politikus bízik abban, hogy az elismert egyházak kiállnak ezen kisegyházak, kis közösségek egyházi státusának elnyerése mellett.