mszp.hu | Belföld
2017. június 13. 15:08

Botka: A kerítésnek állnia kell, amíg a magyarok félnek

Botka: A kerítésnek állnia kell, amíg a magyarok félnek
Addig ezt a kerítést senki sem bonthatja el, amíg a magyar emberek többsége nem érzi magát biztonságban az otthonában – jelentette ki Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályának szegedi ünnepségén, kedden.

Az Orbán-kormány ideiglenesnek nevezi rendeletében a határzárat. Azt kell mondanom Önöknek, hogy ez a határzár életünk része lesz egy jó darabig – mondta Botka László. Kijelentette: az Orbán-kormány és az Unió a felelős azért, hogy a magyar emberek félnek. Az Európai Unió felelőtlen volt, mert képtelen volt megvédeni a határait.

Elmondta: Az Uniót és így a magyar embereket is veszélyeztette az, hogy az Orbán-kormány a menekültválság kirobbanása után több mint 200 000 embert juttatott ellenőrzés nélkül a nyugati határra. Az Uniót és így a magyar embereket is veszélyezteti az, hogy az elmúlt években 20 ezer embert fogadtunk be a letelepedési kötvényekkel, akik között számolatlanul lehetnek kémek, bűnözők és terroristák. De azt sem hallgathatjuk el, hogy honfitársaink azért félnek, mert az Orbán-kormány gyűlöletet és félelmet keltett a menekültekkel szemben – fűzte hozzá.

Botka László szerint a menekültválságra a megoldás csak közös, uniós lehet, ezért álláspontja szerint minden olyan politika, mely gyengíti az Unió hatékony fellépését, kártékony és veszélyes, veszélyezteti az uniós polgárok, köztük a magyarok biztonságát.

Botka László felszólította a kormányt, hogy az kezdjen tárgyalásokat az unió illetékeseivel arról, hogy a magyar határvadászok az egységes uniós határvédelmi szervezet részei lehessenek.

Nekem az a célom, hogy a magyar embereknek ne kelljen félniük. Félelemkeltés helyett én nyugalmat és békét szeretnék Magyarországon – hangsúlyozta, és arra kérte a határvadászokat, hogy minden esetben törvényesen és emberségesen járjanak el.

Botka László beszédének teljes szövege innen letölthető: 

Kapcsolódó dokumentumok

Botka_László_beszéde_20170613.pdf ( 180.62 kB )