Nagy baj van a magyar társadalmi berendezkedéssel. Nem beszélhetünk igazságos államról akkor, ha egy szegényebb település kórházának szülőszobájába belépve biztosan ki tudjuk jelenteni: itt nem születnek, mert nem születhetnek orvosok, mérnökök, bírók vagy vállalatvezetők. Ma Magyarország nagy részén a fővároshoz képest alapvetően rosszabb kilátásokkal születnek meg az emberek. A társadalmi egyenlőtlenség óriási hiánya már a szülőszobában nyilvánvalóvá válik, egy szegény családba született magyar gyermek nagy valószínűséggel szegényen is fog meghalni.
Az orbáni feudalizmus elvette a társadalmi felemelkedésbe vetett hitet az emberektől.
Az Orbán-rendszer aszerint zárja skatulyába az embereket, hogy mennyire tartja őket hasznosnak. Előző írásomban azt hangsúlyoztam, hogy Orbán a hatalmi törekvései közben feláldozta az erkölcsi alapon nyugvó és igazságos politizálást. De az orbáni feudalizmusnak van egy másik komoly hátulütője is, ez pedig a rendkívül nagy károkat okozó államfelfogása, ami az élet összes területén érezteti hatását.
A közkeletű vélekedés szerint az Orbán-rendszer túlságosan államközpontú. Szerintem azonban nem ez a fő probléma. Kétségtelen tény, hogy az Orbán-rendszer egyre inkább pártállami vonásokat mutat, ahol a korábban függetlenséget megkívánó közhatalmi pozíciókat pártkatonákkal töltik fel. Orbán rendszerében a független intézményeknek nincs helyük, mert nincs semmilyen hasznuk a hatalomgyakorlásban, hisz csak feleslegesen gátolnák a hatalommaximalizálásban, ezzel rontva az általa mindenek elé helyezett hatékonyságot. Tehát igazából nem államközpontúságról, hanem Orbán-központúságról beszélhetünk.
Az Orbán-központúság az érem egyik oldala, ami elvonja a figyelmet három legalább ilyen súlyos problémáról.
Az orbáni állam áthárítja a felelősséget, hozzá nem értő, és rövidlátó.
Mielőtt belekezdenék a részletes kifejtésbe, fontos leszögezni, hogy az Orbán-rendszer nem minden elképzelése volt eleve rossz. A kormányablakok létrehozás például komoly előrelépést jelent, a megyék élén ispánként pöffeszkedő kormánymegbízottak kinevezése viszont annál kevésbé. Orbánék jól ismerték fel, hogy a devizahitelek problémájára megoldást kell találni, de sajnos a legszegényebb adósok helyett csak a jómódúakon segítettek. Szintén jó elképzelés volt az ágazati különadók bevezetése: a bankadó, a kommunikációs szektorra kivetett különadó kivetése elfogadható gyakorlat. Orbánnak igaza volt abban, hogy eljött az ideje a profit visszaforgatásának. Csak sajnos a Fidesz a bevételeket a szegényégség mérséklése helyett inkább politikai zsarolásra és sajátjai megsegítésre használta fel. Orbán baloldali eszközzel visszaélve tömte a tehetősek zsebét.
Elsőként a felelősségáthárítás káros hatásáról kell szólni.
Orbán rendszerében az állam a saját felelősségét áthárítja az egyénekre és a családokra.
Arra kényszeríti az állampolgárt, hogy egészségügyi helyzetéről, gyermekeinek oktatásáról, szüleinek gondozásáról jóval erején felül, minimális állami segítség mellett, maga gondoskodjon. Az orbáni ideológia szerint mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy versenyképes oktatást, jó egészségügyi ellátást, jól fizető és értelmes munkát kaphasson. Szerinte a piacgazdaság működése közben senki sem kerül hátrányos helyzetbe, senkit sem sújthat balszerencse. Sikereiért és kudarcaiért egyaránt az egyén tehető felelőssé, így neki is kell viselnie balszerencséjének minden következményét. Így bár Orbán az illiberális állam elkötelezett híve és terjesztője, a kizárólagosan egyéni felelősségen alapuló ideológiája valójában azonos a Margaret Thatcher és Ronald Reagan fémjelezte neoliberalizmussal, nyakon öntve a két világháború közötti, Horthy-féle uram-bátyám rendszerrel.
2017-ben már senki nem gondolhatja, hogy a piacgazdaság társadalmi-gazdasági rendszere hibátlanul és semlegesen működik. Mert ez egyszerűen nem igaz. A gazdaság fellendülésének és visszaesésének váltakozásai a piac kapzsiságával kiegészülve számos veszélynek teszik ki az embereket, függetlenül attól, hogy mennyire szorgalmasak és igyekvők.
Az „akinek nincs semmije, az annyit is ér” nem csupán aljas, de rendkívül hazug állítás is.
Viszont tökéletesen megmutatja az orbáni államfelfogás lényegét, amely az embereket az alapján ítéli meg, hogy ebben a végtelenül igazságtalan, haveri kapitalizmusban, hogyan képesek boldogulni.
A modern jóléti államok épp arra a felismerésre épültek, hogy bizonyos problémákat az egyén nem tud elhárítani még családi, vagy baráti segítséggel sem. Komoly egészségkárosodás, amely miatt az ember elveszíti munkáját, és amelynek gyógyítását képtelen finanszírozni, munkahelyi baleset, vagy a világpiac miatt megszűnt, leépülő ágazatok, mind olyan veszélyek, amit csak az állami beavatkozás tud kezelni. A jóléti állam nem hagyja magára az embereket a bajban. Megvédi az embereket bizonyos veszélyektől, és kisegíti őket. Orbán azonban ahelyett, hogy ettől az elképzeléstől vezérelve valóban hatékonyabbá tette volna a magyar államot, hogy a lemaradók is újra esélyt kaphassanak a felemelkedésre, inkább úgy döntött, ráerősít a meglévő különbségekre.
A felelősségáthárítás jegyében az állam számos területről egyszerűen kivonta magát. Erre tökéletes példa a nyugdíjrendszer szétverése.
Orbán Viktor első lényegi intézkedése a nyugdíjrendszer leépítése és a megtakarítások elkobzása volt. Rövidtávú haszonszerzés miatt veszélybe sodorta több millió ember nyugdíját.
Egy tudományos modellvizsgálat szerint egy évtizeden belül érdemi beavatkozásra lesz szükség a nyugdíjrendszer megmentése érdekében. Mára az Orbán-rendszer arra tesz lépéseket, hogy nemes egyszerűséggel a családtagokra hárítsa az idős hozzátartozóik eltartását. Ez nyílt beismerése annak, hogy az orbáni állam csődöt mondott, mert nem képes ellátni alapvető feladatát, az idős korúak biztosítását.
Ezzel meg is érkeztünk az orbáni állam második jellegzetes vonásához: a hozzá nem értéshez.
Amikor beteszi valahová a lábát, ott a káosz lesz az úr.
Kizárólag Orbán akaratának kérdése, hogy az állam mivel akar foglalkozni, melyik szektort nézi ki magának beavatkozásra. Ez a probléma az oktatás területén jelentkezik a legfájdalmasbabban.A KLIK, létrehozásával, az általános és középfokú oktatás államosításával a kormány kiegyenlíthette volna a hatalmas területi különbségeket. A központosítás ehelyett a jól működő önkormányzati iskolákban korábban nem látott problémákat és nehézségeket okozott, a segítségre szoruló intézményeket viszont semmivel sem tette jobbá. Sőt, közben számos iskolát a könnyebbség kedvéért egyházi szervezeteknek, gesztusként passzoltak le.
Az orbáni állam harmadik főbűne, a végzetes rövidlátás.
A jelenlegi kormány egyedül akkor tud hosszú távlatokban gondolkodni, ha sajátjainak gazdagodásáról és hatalma biztosításáról van szó.
Ma az állami fejlesztések mögött jóformán csak uniós pénz van, saját pénzből szinte semmit sem fejlesztünk. Üresen kongó stadionok építése nem használ senkinek az építési vállalkozón kívül. De a stadionláz eltörpül a Paksi beruházás kártékonysága mögött. Ezzel nemcsak évtizedekre eladósítanak minden magyar embert az újra nagybirodalmi státuszra törő Oroszországgal szemben, de lemondanak a világ többi részén egyre komolyabb sikerekkel működő iparágról, megújuló energiákról és több tízezer új munkahelyről. Egy hosszú távlatokban gondolkodó kormány alatt ez nem fordulhat elő.
Az orbáni állam tudatosan és elhibázott koncepciók mentén okoz súlyos károkat az országnak, és emiatt gyermekeink triplán rosszul járnak: a versenyképes tudást sem sajátíthatják el, jövőjükről és a nyugdíjukról is lemondhatnak.
Nem lehet kérdés, a következő kormány legfontosabb feladata az lesz, hogy rendbe tegye az oktatást és az egészségügyet, terjedelemi okok miatt erről egy másik írásban foglalkozom majd.
Meggyőződésem, hogy vissza kell hozni a jól működő, hatékony és aktív államot azokra a kulcsterületekre, amelyekről az Orbán-rendszer szándékosan kivonult, vagy egyszerűen alkalmatlannak bizonyult a feladatai ellátására.
Magyarország csak akkor lesz sikeres ország, ha az állam szegény emberek millióinak biztosít lehetőséget arra, hogy középosztálybeli életet éljenek.
Ehhez olyan államra van szükség, amelynek elsődleges feladata a szociális különbségek radikális csökkentése. Egy olyan államra, amely felszámolja a szegénységet. Egy olyan államra, amely minden állampolgárát egyenlőnek ismeri el. Egy olyan államra, amely valódi segítséget nyújt és biztonságot ad a rászorulóknak és a munkaerőpiacról kint rekedteknek. Egy olyan államra, amely csak akkor kezd presztízs beruházásokba, amikor már minden alapfeladatát ellátta. Egy olyan államra, mely nem lép be oda, ahol nincs rá szükség, de nem tűnik el onnan, ahol fontos a jelenléte és a segítsége. Olyan államra, amely nem áldozza fel az elveit a hatékonyság oltárán.
Ehhez az igazságos államban újra kell szerveznünk a közteherviselést.
A nehéz helyzetbe került emberek támogatásának megbélyegző jellegét meg kell szüntetni. Az államnak úgy kell tekintenie polgáraira, mint akik egy szolidaritáson alapuló társadalmi együttműködés nélkülözhetetlen résztvevői.
Ennek érdekében azonnal meg kell vizsgálni a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének lehetőségét.
Kezdetben a finn példát követve, kísérleti jelleggel, a leghátrányosabb helyzetű megyékben lévő településeken. Szintén megfontolandó, hogy az alapjövedelem a nyugdíjkorhatár elérése után kiegészüljön egy alapnyugdíjjal, amely minden idős honfitársunknak tisztességes megélhetést biztosítana nyugdíjas éveire.
A magyar állampolgárok lakhatását is könnyítenünk kell. Az ország egyik alapvető problémája, hogy nincs megfelelő bérlakáspiac, egyre drágább a lakhatás, ami több százezer embert tesz sérülékennyé és kiszolgáltatottá. Szegeden elindítottunk egy önkormányzati bérlakás programot, melynek keretében már több, mint kétszáz lakást újítottunk fel. Ezt a programot országos szintre fogjuk emelni.
Ahhoz, hogy a közteherviselés ne csak nevében legyen az, a tehetősebbeknek végre elkerülhetetlenül jobban hozzá kell járulniuk Magyarország közös költségeihez. Nem véletlenül használom az elkerülhetetlen szót:
a milliárdos adóelkerülőkre, a nagy vagyonokat offshore cégekbe menekítőkre az adóhatóság kifejezetten erre a célra létrehozott nyomozói szerve és az újjá szervezett ügyészég kíméletlenül le fog csapni.
A tisztességes embereknek, vállalkozóknak, munkahelyteremtőknek nem lesz többé félnivalója az adóhatóság bürokrataitól, de a bűnözőknek annál inkább.
De nem csak adóhatósági szigorra lesz szükség, hanem arra is, hogy a felső tízezer ne csak az osztalékot vegye ki cégeiből, hanem a maga részét is az ország problémáinak megoldásából.
Nagy vagyon nagyobb felelősséget jelent.
A százmilliós villák vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak saját különadóra. Az elit többet fog beletenni a közösbe, és ha maguktól nem tennék meg, az állam szokatlanul aktívan fog fellépni. Nem tűrjük tovább, hogy tízmilliós autókban ülve, minimálbérre bejelentve vegyék igénybe az állam szolgáltatásait.
*
Hazánk alapvető érdeke, hogy igazságos és hatékony állama legyen, amely nem telepszik rá az emberek életére, de ha szükség van rá, mindig segítséget nyújt. Olyan államra van szükség, amelynek elsődleges feladata a szociális olló bezárása és egy olyan környezet megteremtése, ahol magyarok millióinak adatik meg az előrejutás, hogy ne szegényen, képzetlenül és betegségben éljék le az életüket.
Olyan államra van szükség, amely vezetőinek helyén van a szívük.
Hogy a legeldugottabb kis faluban se lehessen soha többet azt kijelenteni, hogy ott nem születhetnek sikeres emberek.
Az írás rövidebb változata a 168 óra 2017. február 16-i számában jelent meg.
