atv.hu | Belföld
2017. május 31. 16:56

Botka: Orbán rendszere kártyavárként fog összeomlani

Botka: Orbán rendszere kártyavárként fog összeomlani
Nemcsak a lóláb lóg ki, a ló is. Gyurcsány Ferenc csúsztat, hangulatot kelt, hazudik. Nem kívánok "összefogósdival" szórakozni, üzengetéssel sem - mondja Botka László az atv.hu-nak kedden adott interjúban, azt állítva: a DK-s blogok alpáribb stílusban támadják a személyét, mint "a legalja Fidesz-média, a Pesti Srácok vagy a 888.hu". Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint '18-ban Gyurcsány közös listán nem, de egyéniben "akár indulhat is". Orbán rendszere kártyavárként omlik össze, ha az igazságszolgáltatásról 2018-ban lehullik a bilincs - állítja Botka László az atv.hu-nak adott interjújában.

Diktátum, erőpolitika - Gyurcsány Ferenc így értékelte, hogy tegnap Ön visszautasította a tárgyalási javaslatát, amikor telefonon beszéltek.

Nem diktátumot fogalmaztam meg, hanem a kormányváltás feltételeit. Úgy látszik, Gyurcsány Ferenc nem akar kormányváltást.

A DK elnöke azt a vádat is megfogalmazta, hogy Ön többször találkozott Orbán Viktorral, mint vele, vagy más ellenzéki pártvezetővel.

Gyurcsány direkt csúsztat. Tudatosan félrevezet, hangulatot kelt. Egyszerűbben fogalmazva hazudik. Szeged polgármesterként kétszer önkormányzati nyilvános programon találkoztam többek társaságában az ország miniszterelnökével. Amiből az egyik alkalom az európai lézerközpont átadója volt. Mit kellett volna tennem, nem elmenni az általam is kiharcolt intézmény megnyitójára? Mit gondoltak volna akkora szegediek?

Kedd délben, amikor az interjút készítettük, azt mondta nekem: ha Gyurcsány Ferenc hívni fog, visszahívom és meg fogom neki mondani, hogy az én álláspontom ismert, közös listát szeretnék, közös egyéni jelölteket, a fő cél: meg kell nyernünk több százezer olyan választó bizalmát, akit elveszítettünk a 2010 előtti kormányzással. Ezt nem erősíti Gyurcsány Ferenc személye. Ez politikai tény, nem vélemény, egyszerűen ez a jelenlegi magyarországi helyzet. Ezt mondta neki a telefonban?

Igen. Álláspontom változatlan, csak akkor lenne értelme leülni tárgyalni, ha Gyurcsány Ferenc és a DK azt tudatná, hogy a véleményük és álláspontjuk megváltozott és elfogadják a kormányváltás feltételeit.

Azaz, "akkor lesz találkozó, Feri, és címlapfotó, ha te vállalod, hogy a DK együttműködik az MSZP-vel, azzal a szövetséggel, ami kialakul, mert Salgótarján, Veszprém, Zugló megmutatta, milyen sikeres az összefogás. Te viszont tartsd távol magad, se egyéni jelölt nem lehetsz, sem semmilyen listán nem szerepelhetsz, mert tehertétel vagy".

Listán nem szerepelhet. Az eredményjelző nem hazudik, a személye gátja a kormányváltásnak.

Egyéni jelölt lehet?

Arra kell törekednünk, hogy minden körzetben a legjobb jelöltet indítsuk. Akár, igen.

Akkor Gyurcsány Ferenc '18 után is a parlamenti politizálás része lehetne?

Ha vállalja és megmérettetik egyéniben, és mandátumot szerez...

Mi a véleménye Gyurcsány Ferencről, a tegnapi telefonbeszélgetéstől függetlenül?

Az egy dolog, hogy nekem mi a véleményem. Biztos, hogy jobb, mint az embereknek általában... Orbán Viktor nem tombolán nyerte 2010-ben a kétharmadot, és akkor még ugye a normális, arányos konszenzusos választási rendszer volt. Ha vitám van Gyurcsány Ferenccel, akkor az az, hogy ő azt mondta, nem követett el a kormányzása alatt hibát...

"Ha érdemeltem is büntetést – bár szerintem nem – akkor kitöltöttem, letöltöttem. Nem tartozom vádlóimnak, csak magamnak, demokratikus meggyőződésemnek, hazámnak. Ellenfeleimnek azt üzenem: nem érdekelnek, teszem a dolgom, vezetem a pártomat" - ezt mondta Gyurcsány Ferenc.

Én erre csak egy dolgot tudok mondani: bárcsak igaza lenne! Csak hát a számok nem ezt mutatják. Magyarország legmegosztóbb és legelutasítottabb politikusa, a kormányváltás gátja. Sajnálom, hogy ő ezt nem látja be. Új baloldali politika kell. Új baloldali politikai tartalomból - én a programunkban ezt egyértelműen meghirdettem -,  új politikai stílusból, és természetesen a politikát megjelenítő vezető politikusoknak sem kell, hogy kötődjenek a 2010 előtti világhoz.

Arra van-e mérésük, hogy a balliberális oldalon, az Orbán Viktort elutasítók vagy utálók között mekkora Gyurcsány Ferenc elfogadottsága?

Természetesen van. Ez a fő probléma. Sajnálom, hogy nem látja be hogy a személye az egész demokratikus oldal sikerességét súlyosan veszélyezteti. Azonban ha összeadom az összes demokratikus ellenzéki párt és erő támogatottságát, az sem elég a Fidesz legyőzéséhez. Tehát az összefogás szükséges, de nem elégséges feltétel a kormányalakításhoz.

Mi lesz az Ön válasza, ha Gyurcsány minden héten azt mondja majd, én folyamatosan hívom Botka Lászlót, szeretnék együttműködni, váltsuk le együtt az Orbán-rezsimet, de ő elutasít?

Ez egy színjáték. Azért azt érzékelni kell, hogy Gyurcsánynál nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem hogy mit csinál. Az ténykérdés, hogy a hétvégén szét akarta trollkodni a szocialista párt kongresszusát. Azért egy dolgot szeretnék megjegyezni: az elmúlt hetekben valami elképesztő volt, ahogy a DK-hoz kötődő internetes blogok hihetetlenül alpári stílusban kezdtek el engem személyemben is támadni. Olyan szinten támadtak, hogy a Nyugati Fény DK-s blogról vette át egy az egyben a Pesti Srácok és a 888.hu - a legalja Fidesz-média - az engem támadó cikkeket. Tehát ami Gyurcsány Ferencet illeti: nemcsak a lóláb lóg ki, hanem a ló is kilóg.

Tudja kezelni a Gyurcsány-szindrómát?

Például úgy lehet, hogy ha nem róla beszélek az egész interjúban, mert higgye el, hogy nem ez érdekli a választópolgárokat.

Nem a szövetség vagy az összefogás?

Nem, nem, a budapesti médiaeliten kívül ez senkit nem érdekel. Én körbejártam az elmúlt két hónapban az országot, mind a 19 megyében voltam, több mint 30 településen, több tízezer emberrel találkoztam, kezet fogtam, higgye el, hogy nem ez érdekli az embereket. Ez a tipikus politikai pótcselekvés.

A taxis, akivel jöttem, azt mondta, ő mint szegedi polgár nagyon sajnálná, ha elveszítenék Önt mint polgármestert, ha miniszterelnök lenne, mert becsülik és tisztelik. De ha nem lesz összefogás – ő Gyurcsány Ferencért nem rajong különösebben -, akkor nem lesz esély Orbán Viktor elküldésére.

De lesz összefogás.

Kik lesznek az összefogás szereplői?

Mindenkivel aki elősegíti a kormányváltást.

Ki az a mindenki?

Ne nekem tessenek ezeket a kérdéseket feltenni! Egyelőre, az elmúlt hónapokban a parlamenti lét és nemlét határán táncoló kis ellenzéki pártok voltak azok, akik elutasítottak. Én elmondtam - és elejétől kezdve ezt vallom, az a célom -, hogy minden kormányváltó erő közös listával, közös egyéni 106 jelölttel induljon a választásokon. Az a probléma, hogy azt látom, hogy a kis pártok a 2013-as, 14-es forgatókönyvet akarják eljátszani, amikor is sokszor csak azért mondanak nemet, hogy a végén majd "jó drágán" igent tudjanak mondani. Csak ez elviszi a show-t, elveszi a lehetőséget attól, hogy igazán politizáljunk. Ha a választások előtti egy évben az ellenzéki pártok csak azzal szórakoztatják a választópolgárokat, hogy ki, kivel és hogyan akar összefogni, annak egyetlen üzenete van: ezek nem is akarnak győzni. Én el akarom kerülni a 2013-as, ’14-es hibát, én határozottan felkértem, felszólítottam az összes kormányváltani akaró politikai erőt, hogy csatlakozzanak a programomhoz és segítsék elő azt, hogy közösen induljunk a választásokon. Azt gondolom, hogy ki fog derülni, ki az, akinek valóban a kormányváltás a célja és kinek a politikai, saját politikai túlélése. Határozottan ellent fogok állni, hogy a következő tíz hónapban ezzel szórakoztassuk a nagyérdeműt, mert a választópolgárokat ez taszítja, és nem vonzza, Orbánnak meg újra kétharmadot szerez.

Lendvai Ildikó azt nyilatkozta: őszre jön el az idő, hogy Gyurcsány Ferenccel Ön leülhet tárgyalni. Nyilván akkorra erősödik meg az MSZP és az Ön személyes népszerűsége, az erö Önökkel lesz.

Ha Gyurcsány Ferenc azt mondta volna nekem a telefonban, hogy hajlandó átgondolni a javaslatom, akkor már most leülnék a DK-val tárgyalni. Ha ezt nem mondja, akkor ősszel sem fogok.

A 2018-as választásokig egyáltalán nem?

Nem. Mert nincs értelme. A DK vezetőinek és tagságának el kell döntenie, hogy Magyarország szempontjából mi a fontosabb, Gyurcsány személye vagy Orbán leváltása.

DK-s politikusok lehetnek a listán?

Természetesen. Én a DK-val is szeretnék választási szövetséget.

És ha a többi "pártocska" sem gondolja meg magát?

Tőlük tessék megkérdezni! Akkor feltehetően nem kormányváltást akarnak.

Van arra reális esély, hogy az MSZP egyedül is nekimegy a 2018-as választásoknak és...

Mert mi a másik választás? Hogy akkor nem indul?

... egyedül is győzni tud?

Ha senki nem akar velünk összefogni, akkor nem tudunk összefogni senkivel, nem? Akkor elindulunk a választásokon, igen. Tényleg nem értem, hogy ezt miért nekem teszi fel ezeket a kérdéseket. Én szövetségbe hívtam mindenkit. Az én ajtóm nyitva áll. Én elküldtem az üzenetet a tavasz folyamán minden szóba jöhető potenciális partnernek. Egyelőre a nyilvánosság előtt mindegyik elzárkózott. Most akkor tessék, mi a kérdés? Ezekben a pártokban egy közös dolog biztosan van: most sem érnék el, és jövő áprilisban sem érik el az 5 százalékot, nem kerülnek be a parlamentbe. Ráadásul a fideszes választási rendszerben össze sem tudnak állni, mert ha két 1 százalékos párt összeáll, akkor már nem 5 százalék lesz nekik a parlamenti küszöb, hanem tíz. Ha meg három áll össze, akkor 15. Tehát, már elnézést kérek, a demokratikus oldalon, ha van valakinek joga és oka a nyugalomra, akkor az talán a szocialista párt és én.

Ön hét választást nyert, a népszerűsége meredeken emelkedik, Botka László Orbán Viktor kihívója. Az MSZP a Fidesz kihívója? Decemberben 19-20 százalék volt az MSZP népszerűsége, most emelkedett néhány százalékot, hibahatáron belül.

Egy évvel a választások előtt a tendencia a fontos. Nem csökken, nem stagnál, hanem emelkedik, ezt szögezzük le. Másrészről pedig egy új politika hatása úgy szokott megjelenni, hogy először a párt saját szavazóbázis kapja vissza a hitét és a reményét és kezd aktivizálódni. Tehát az, hogy a választáson biztos résztvevő, biztos pártválasztók között 20 százalék fölött mérik a szocialista pártot, és 80-valahány százalékos a szocialista választók aktivitása, azt jelenti, hogy az év első néhány hónapjában visszajött a remény és visszajött a hit. Annak a több százezer választópolgárnak, akinek a bizalmát elveszítette a baloldal a 2010 előtti kormányzással, a hibáival, visszanyerhető.  Három helyen vannak ezek a választópolgárok, az aktív bizonytalanok között, akik részt akarnak venni, de még nem tudták eldönteni, hogy kire szavazzanak. Nagy számban ott vannak a Jobbik jelenlegi szavazói között, mert a Jobbik szavazóinak döntő többsége, az nem elkötelezett szélsőjobboldali. Ők végtelenségig csalódott emberek, és jelentős részük, főleg Kelet- és Észak-Magyarországon a 90-es és 2000-es években döntően szocialista szavazó volt. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az elmúlt hónapokban a Fidesz népszerűsége viszont a hibahatáron túl zuhant.

Ötszázezer szavazót veszített a Fidesz.

Ők, ha látnak egy kormányzóképes, győzelemesélyes demokratikus alternatívát, akkor rá fognak szavazni. Azokhoz a választókhoz kívánok szólni a következő hónapokban, akiket nem sikerült az elmúlt hét év elhibázott ellenzéki politikájával megnyernünk. Ezért nem kívánok megállás nélkül összefogósdival szórakozni meg egymásnak üzengetéssel.

Nem ’22-re játszik és nem arra, hogy ’18-ban az ellenzék vezetője legyen?

Én győzelemre szerződtem. Az én politikai stratégiám a 2018-as győzelemről szól. Én győzelemre játszom, győzni szoktam és győzni szeretek. Azt láttam az év elején, hogy meglepte a demokratikus oldal többi szereplőjét, hogy a szocialista párt ilyen mértékű politikai és személyi váltásra volt képes, mint ami megtörtént a szombati kongresszuson

Türelmes?

Türelmes vagyok. Tudom, hogy egy új politikai helyzet, ha előállt, akkor hagyni kell időt ahhoz, hogy mindenki végiggondolja és átalakítsa a stratégiáját. És azért vagyok nyugodt, mert azt látom, hogy ha a demokratikus ellenzéki pártok szavazóit megkérdezik - ez az összes pártra vonatkozik -, hogy mi a számára a legfontosabb, akkor az Orbán-rezsim leváltását mondja mindenki. Mi megtanultuk, ha sokáig szembe megyünk a választók akaratával, akkor megbüntetnek.

Azaz?

Én biztos vagyok benne, hogy sokáig nem tudna politizálni egyetlen pártvezető sem a saját választói akarata ellenében.

Ön MSZP-s parlamenti képviselő volt, amikor 2009-ben Bajnai Gordon miniszterelnök lett, és meghirdette a nemzetmentő programját, a közszférában két évre befagyasztották a jövedelmeket, a 13. havi nyugdíjat elvették, a táppénzt tíz százalékkal csökkentették, és sorolhatnánk. Ezzel körülbelül 1500 milliárd forintot spóroltak meg. Bajnai Gordon előzetes támogatást kért mindehhez az MSZP-sektöl. Ön is aláírta?

2009-ben a világgazdasági válság megrengette a világ összes gazdaságát, a nagyokat is, nem egy olyan kicsi nyitott gazdaságot, mint Magyarország! Ez pénzügyileg megmentette az országot. Minden országban voltak ilyen drasztikus intézkedések. Ez mindenképpen egy felelősségteljes dolog volt. Nem állítottam és most sem állítom, hogy ennek az intézkedéscsomagnak minden elemével egyetértettem, sőt. De nem tartanám politikailag sem tisztességesnek, se hasznosnak, ha most én elkezdenék arról beszélni, hogy melyik elemével milyen jellegű vitáim voltak az akkori Bajnai-kormánnyal.

A Gyurcsány-kormány és az Orbán-kormány közé Ön egyenlőségjelet tesz, ami a károkozást illeti?

Szó nincs erről! A legrosszabbul működő szocialista kormány is ezerszer jobb volt, mint a mostani Orbán-rezsim, ami nyomorba taszította a népet, kirabolta az országot, leépítette a demokráciát, és most éppen Európai Unióból akar bennünket kivezetni. Semmilyen egyenlőségjelröl nincsen szó.

Bajnai Gordont rátenné a listára?

Bajnai Gordonnál könnyű a helyzet, mert hiszen ő kivonult a politikából.

Rajta lehetne a listán? 

Semmilyen körülmények között nem tenném se Bajnai Gordont, sem Kádár Jánost, se Rákosi Mátyást és Horthy Miklóst se a listára.

A programjával, a 13. havi nyugdíj ígéretével kapcsolatban, illetve a gazdagok megadóztatásának kapcsán a liberálisok, DK-sok - például Vágó István - Rákosi Mátyáshoz hasonlították.

Mi a kérdés?

Van felelős költségvetési stratégiája? A 13. havi nyugdíjnak meglenne a fedezete?

Igen. A szakembereim kiszámolták, hogy amiket én vállalásként megfogalmaztam, az a költségvetés 6-7 százaléka. Szó nincsen populista osztogatásról! A középosztály és az alacsony jövedelműek adóterhelését csökkenteni kívánjuk, de növelni fogjuk a magas jövedelműeknek az adóját, mert ez így igazságos. A 13. havi nyugdíj bevezetése, 240-250 milliárd forintba kerülne, de ebből 40 milliárd a jövő évi költségvetésben eleve benne lesz, mert néhány tízezer forintért ki akarják szúrni a nyugdíjasok szemét a választásokhoz közelítve. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, komoly szakértő csapat dolgozik velünk, és én nem szoktam tenni és a jövőben sem teszek olyan ígéreteket és olyan vállalásokat, amiknek nincs meg és nem lehet megteremteni a pénzügyi fedezetét.

Medgyessy Péter száz napos programja 150 milliárdos kiadással járt, 50 százalékkal emelték a közalkalmazottak, igazságszolgáltatásban, fegyveres rendvédelmi erőknél dolgozók bérét -10 százalékos lett az államháztartási hiány egy év múlva.

Nem, nemcsak emiatt volt 10 százalékos az államháztartási hiány. Az irányaival természetesen egyetértettem... 2017-ben nem nagyon szívesen beszélek 15 évvel ezelőtti történésekről. Határozottan visszautasítok bármilyen megjegyzést, ami populistának, megalapozatlannak nevezi a „Fizessenek a gazdagok!” programomat. Azt pedig meglehetősen érdekesen tartom, hogy a legvehemensebben a DK politikusai, Vágó István Bauer Tamás támad és nevez populistának. Sajátos, hogy Gyurcsány Ferenc hívogat telefonon, hogy akkor üljünk le tárgyalni, miközben az ö emberei a lehető legdurvábban, olykor legszemélyeskedőbb módon pedig támadnak. Ez innentől kezdve hiteltelen dolog!

Azt gondolom, hogy a DK esetében, Gyurcsány esetében is az volt a koncepció, hogy a szocialista párt szép lassan kimúlik, és akkor majd a helyére fog a DK lépni, be fogja tölteni ezt a helyet. Gyurcsány a DK-t hat évvel ezelőtt alapította meg. Akkor azt mondta, hogy az MSZP-nek vége, ő megcsinál egy demokratikus nagy pártot, és összegyűjt minden demokratát. Hat év alatt ez nem jött be, az pedig rettentően furcsa, hogy a szocialista párt volt miniszterelnöke és volt párelnöke, - hiszen Gyurcsány az MSZP elnöke volt -, csinált egy új pártot, utána pedig elkezdi árulózni azokat, akiket ott hagyott. Az pedig még furcsább, hogy mióta új pártot csinál, másról sem beszél, mint az összefogásról. Akkor miért csinált új pártot? Miért kellett elvinni a választóinkból néhány százalékot? Egy demokráciában egy politikus, egy vezető, egy miniszterelnök, egy pártelnök, amikor megbukik - márpedig, ha demokrácia van, egy miniszterelnök, politikus elkerülhetetlen sorsa, hogy előbb-utóbb megbukik -, általában hátrébb lép egyet. És segíti az utódait. Ez az európai demokratikus politikusi magatartás. Nálunk ez nem így történt. Ez viszont nem az én felelősségem.

Mesterházy Attila, Hiller István, Burány Sándor, Gúr Nándor, Józsa István, Tukacs István, mind-mind lépjenek hátra? A listára kerülésüket Ön megvétózza?

Nekem egyszerű a szempontom, a legjobb listát és a legjobb jelölteket akarom állítani. Én a legkevésbé sem osztogatok pozíciókat. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 2010-ig való kormányzást szimbolizáló szereplők, döntően már nem a Szocialista Pártban vannak. Az MSZP-ben mindenki tudja mik a szempontjaim.

96 százalékos többséggel választották meg a kongresszuson miniszterelnök-jelöltnek, a pártban nem lehetett ármánykodásról hallani, a volt MSZP-elnököket az első sorban ültették.

A Szocialista Párt huszonnyolc éves történelmére visszatekintve, nem nagyon emlékszem 96 százalékos, titkos szavazáson meghozott döntésre. Ez valóban nagyon megtisztelő és óriási erőt ad... A kongresszusi küldötteit a helyiek választják, ők érzékelték az új bizalmat, az új reményt és az új lelkesedést.

A fideszes plakátokon Önt Soros György bábjaként ábrázolják, Vona Gábort pedig Simicska Lajos rángatja.

Soha életemben nem találkoztam Soros Györggyel és soha, semmiféle támogatást nem adott nekem és a pártomnak, és most sem fog adni. Hazugnak és aljasnak tartom ezt a plakátkampányt! Orbán Viktor és a Fidesz vezetői Soros pénzén tanultak, Soros adta a pénzügyi alapot a Fidesz létrehozásakor, éveken keresztül finanszírozta őket, személy szerint is és szervezetileg is. A plakát ékes bizonyítéka, milyen mértékben hazug kampányt folytat a Fidesz.

Ön ma Brüsszelbe utazik. Állítólag Soros György is a városban lesz.

Ha arra kíváncsi, hogy fogok-e vele találkozni, akkor az az egyszerű válaszom, hogy nem.

Simicska Lajoshoz van valamilyen viszonyulása?

Életemben nem találkoztam Simicska Lajossal és nincs is miért.

Simicska Lajos a hírek szerint a végletekig elszánt, hogy megbuktassa Orbán Viktort. Egy "faltól-falig", Gyurcsánytól-Vonáig technikai koalícióban részt venne az MSZP, ha ez lenne egy új kormányzás feltétele?

Semmilyen körülmények között nincsen a Jobbikkal együttműködés, és ezt a Jobbik sem akarja.

Hallgatólagos sem, az egyéni körzetekben sincs hátsó alku?

Hát ilyen nincsen, mert mind a 106 jelöltje lesz a Szocialista Pártnak. A Jobbik és Vona Gábor azt gondolhatta év elejéig, ő lesz Orbán Viktor kihívója, és ő fogja összegyűjteni az összes kormányt váltani akaró szavazót, ez az egész cuki kampány meg középre húzódó hazug politika erről szólt. Tehát ha úgy tetszik, akkor az én megjelenésemnek és az új, baloldali politikának a Jobbik is áldozata, mert Botka László Orbán Viktor kihívója. A választópolgárok szemében ki az Orbán kihívója, melyik politikai erő az, akitől leginkább gondolhatja azt, hogy kormányváltást tud elérni.

Mennyire népszerű baloldalinak lenni? Jeremy Corbyn, a brit baloldaliak elnöke radikális programot hirdetett, évi 80 ezer font fölött plusz adót, Martin Schulz, a német szociáldemokraták elnöke szintén baloldali programmal lépett színre, elhatárolódva a liberális main streamtől - de vesztésre állnak.

A mi választási politikánknak és választási programunknak értelemszerűen legfontosabb gondolata, a "tegyünk igazságot", mert Magyarországon az emberek döntő többsége az igazságtalanságot tartja a legnagyobb problémának, ami ott van az élet minden területén. A pénztárca kérdés is rettentően fontos, de ennél jóval nagyobb probléma Magyarországon - ha már itt a külföldi példákat hozta -, hogy azért Martin Schulz Angela Merkellel harcol. Az nem ugyanaz, minthogy itt nekünk Orbán Viktort kell legyőzni.

Miért?

Merkel egy nagyszerű, európai demokrata, Orbán Viktor pedig legkevésbé sem európai, és legkevésbé sem demokrata. Jó volna a demokratikus kormányváltó oldalon a fanyalgásokat abbahagyni. Tudomásul kell venni, hogy civil mozgalmak és szervezetek nem fognak kormányváltást elérni, mert a választásokon pártok indulnak. Oda kell állni egy jelölt mögé, oda kell állni egy párt mögé, aki képes és le is akarja váltani az Orbán-rendszert. Azt gondolom, hogy nem kérdés a demokratikus oldalon, hogy ez a jelölt, az én vagyok. Ez nem szerelemről szól, ez nem házasságról szól, ez nem örök hűségről szól. Mindenki, aki le akarja váltani az Orbán-rendszert, annak kötelessége, hogy az erre alkalmas jelölt mögé besorakozzon.

Vagyis ön mögé.

Mert más nincs. Innentől kezdve én úgy gondolom, hogy mindenkinek fel kell tennie azt a kérdést, hogy mi a legfontosabb célja, minden egyes választópolgárnak megvan a maga felelőssége. A demokratikus oldali nézetkülönbségek meg viták eltörpülnek ahhoz, hogy mekkora felelősségük van. Mert ha Orbán Viktor még négy évre megszerzi a hatalmat - pláne ha újabb kétharmaddal - közel sem biztos, hogy lesz még Magyarországon tisztességes, demokratikus lehetőség arra, hogy az emberek utána elmondhassák a véleményüket. A fideszes gátlástalanságnak nincs határa. A kormányzások első négy évében leépítették a demokráciát, kormányzásuk második négy évében, ami most tart vagy most ér véget, megszállták a médiát, megszállták a gazdaságot, kirabolták az országot. Következő négy évben már nem nagyon tudnak mit elvenni az emberektől, mint az emberek személyes szabadságát. Nem ijesztgetni akarok én senkit, de mindenre fel kell készülni. Mert mindennap azt tapasztaljuk, hogy mindig van lejjebb.

A bilincsben való elvitelt Önök hogyan viteleznék ki? Most minden szabályosan, a parlament által elfogadott törvények szerint történik - mondják a fideszesek.

Óriási a társadalomban az igény az igazságtétel iránt. Én sokszor elmondtam, hogy nemcsak politikusként, én jogászként sem hiszek a politikusi igazságszolgáltatásban. Én egy dologban viszont hiszek: ha az igazságszolgáltatás szereplőiről lehullik a politikai bilincs, akkor az igazságszolgáltatás elkezd működni. Az igazságszolgáltatás szereplői, szervei, funkcionálisan működnek. A rendőr üldözni akarja a bűnt, az ügyész vádat akar emelni, a bíró pedig ítélkezni akar. Jelenleg, habár eltérő mértékben, az igazságszolgáltatás szereplőire béklyót tett a politika. Az Orbán-rendszer arra épül, arra a meggyőződésre és a hitre - ez tartja össze -, hogy ez a világ, az ő kormányzásuk, ezer évig fog tartani. De ha elveszítik a választásokat, akkor egy ilyen rendszer kártyavárként fog összeomlani. Ha a demokratikus oldal legyőzi 2018 áprilisában Orbánt, akkor az egész általuk felépített rendszer darabjaira fog hullani.

 

Az interjú az atv.hu-n jelent meg.