mszp.hu | Belföld
2024. április 09. 14:16

Botrányos a jelenlegi jogalkotási gyakorlat

Botrányos a jelenlegi jogalkotási gyakorlat
A jogalkotási gyakorlatról, a jogértelmezések problémáiról, a „salátatörvények” következményeiről, valamint a kormány ehhez való hozzáállásáról is beszélt Harangozó Tamás országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese keddi vezérszónoki felszólalásában.
Harangozó Tamás a jogalkotásról szóló törvény módosításával kapcsolatosan kért szót. „Újabb próbálkozást akar tenni a kormány annak érdekében, hogy a jogalkalmazókat arra kényszerítse, hogy nemcsak a norma szövegére, hanem a jogszabályalkotás céljaira is tekintettel legyenek a jogalkalmazás során” – fogalmazott az MSZP frakcióvezető-helyettese. 
 
Ez a javaslat beismeri, hogy már az előző a próbálkozás sem járt sikerrel, hiszen a jogszabályértelmezések esetében figyelembe kellett volna venni a törvényjavaslatok indokolását, azonban ezek gyakran ellentmondtak még a norma szövegének is. 
A kormány javaslata szerint a megoldást a preambulum jelenthetné, a jogalkalmazónak ennek figyelembevételével kellene majd a jogszabályra tekintetni. Tehát a preambulumból ezek után kiderülhet, hogy „mire gondolt a költő” – fogalmazott Harangozó Tamás. 
 
Hogyan lehet a jogszabályok alkalmazását ilyen preambulumhoz kötni, amikor arra is képtelenek, hogy tisztességesen használják a Magyar Országgyűlést jogalkotásra? – tette fel a kérdést az MSZP képviselője. 
 
Elfogadhatatlan, hogy 26 féle, egymástól teljesen különböző javaslatot nyújtanak be egyetlen salátatörvényben. Ez az eljárás később visszakövethetetlen. Harangozó Tamás emlékeztetett arra, hogy a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elé néhány héttel ezelőtt benyújtott javaslat 26 féle különböző törvénymódosító javaslatot tartalmazott, többek között egészségügyi, valamint közoktatási kérdéseket is, a pedagógusok számára pedig kötelező oktatást írt volna elő – mindezt egy eldugott egymondatos bizottsági módosítóban. Ez nem salátatörvény, hanem egyenesen „saláta ültetvénynek” minősíthető. 
 
Mi értelme van a preambulum normatív tartalommal való felruházásának, ha már maga a jogalkotási gyakorlat is botrányos, hiszen az egyeztetett, végig tárgyalt javaslatokat gyakran az utolsó pillanatban, a szavazás előtt átírják? – kérdezte a politikus.

Kapcsolódó párttagok