Belföld, Gazdaság
2012. december 21. 10:07

Breaking! Orbán Viktor feltalálta a meleg vizet!

Gratulálunk Orbán Viktornak, aki az Idősügyi Tanács ülésén egyebek mellett a szépkorúak jubileumi juttatását is bejelentette. Kár, hogy ezt még az előző, szocialista kormány vezette be. (Az erről szóló 2009-es kormányrendelet az ONYF honlapján a mai napig megtalálható.)

Ami pedig a többi hangzatos miniszterelnöki nyilatkozatot illeti: a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére nem a kormány tett javaslatot, hanem
hosszas csűrés-csavarás után egy utolsó utáni pillanatban benyújtott zárószavazás előtti módosító indítvánnyal sikerült rendezni.

A korhatárt betöltött, tehát nyugdíjra jogosult közalkalmazottakra vonatkozó nyugdíj-moratórium feloldása is egyelőre csak a kormány- és a
köztisztviselőkre vonatkozik. Ez utóbbiak esetében ráadásul nem a kormány(fő), hanem egyéni elbírálással a munkáltató dönthet majd, vagyis a nyugdíjügyekben az elmúlt két és fél évben már megszokott káosz a jövőben is garantált.

(Azt már csak zárójelben merjük megjegyezni, hogy az öregségi nyugdíjat az alaptörvény védi, azt tehát alkotmányosan semmilyen körülmények között nem vehetné el a kormány.)

Egyébként pedig már várjuk az Orbán-kormány formális és bürokratikus mentesítési eljárásának kihirdetését, amely külön kritériumokat fog
tartalmazni a központi apparátusra, az önkormányzatiakra, valamint az úgynevezett "egyéb" közfoglalkoztatottakra, például orvosokra és pedagógusokra.

Legjobb úton haladunk a totális nyugdíjkáosz felé. Még szerencse, hogy a kormányváltás felé is.

Korózs Lajos,
elnökségi tag